A legfőbb kérdés az volt, hogy a hétfői, 4–2-es galaci sikerrel véget ért meccset követően, hogy melyik fél tud jobban regenerálódni, hiszen mindössze 24 óra telt el a két találkozó között.
Az FK-nál a kapuban Tompea kapott lehetőséget – miután az első meccsen megsérült Toniță nem épült fel, de a kispadra azért leült. A galaciaknál az első sorban csak olyan mezőnyjátékosok kaptak helyet, akik nem Romániában látták meg a napvilágot, hanem Brazíliában: Araujo, Ricardinho és a Sasse-testvérek, André és az FK-nál is megfordult Felipe.
Galaci dominanciával és egy kihagyott óriási udvarhelyi helyzettel kezdődött a meccs, a 4. perc végén Tankó a hatos vonaláról nem találta el az üres kaput. A hazaiaktól A. Sasse és Cojocaru válaszolt, bő tíz méterről előbbi a bal kapufáját, utóbbi a keresztlécet találta telibe.
Amint nőtt a hazai nyomás, az FK megszerezte a vezetést, labdaszerzésből indított támadás végén Hadnagy kiváló bokacsellel fektette el a kapust, majd az üres kapuba lőtt. A United nem volt annyira pontos, mint hétfőn, a „kapufások” közé Araujo is feliratkozott, egymás után kétszer.
A hazai egyenlítés tehát a levegőben lógott, ezt pedig nem lehetett elkerülni, Crișan bombájánál esélytelen volt Tompea.
Kemény csata zajlott a pályán, a felek 15 perc alatt kigyűjtötték az öt szabálytalanságukat, így még izgalmasabbá vált a hajrá. Az FK okosan és keményen védekezett a továbbiakban is, Dudău labdát szerzett és be is fejezte az ellentámadást, a 19. percben ismét előnybe kerültek az udvarhelyiek. De nem sokáig, mivel Araujo még a szünet előtt bombagóllal egyenlített. A honosított brazil a sípszó előtt kihagyott egy kisbüntetőt – Gavrilă volt szabálytalan –, nem találta el a kaput.
Térfélcserét követően kezdett érződni, hogy hosszabb és minőségibb a galaci kispad, már nem volt annyira friss az udvarhelyi csapat, és egymás után két gólt kapott, előbb Felipe Sasse, majd Crișan volt jókor jó helyen.
Ezután lecsendesedett a meccs, az FK több lehetőséget kapott, de nem tudott élni ezekkel, mintha mindkét fél a lefújást várta volna. Egészen a 33. percig, amikor Crăciun kapta meg szimulálásért második sárga lapját, így kiállították – kihagyja a döntő harmadik meccsét.
Az FK játéka azonban az 4 a 3 ellen sem működött, elmaradt a zárkózás. Az utolsó három percre lehozott kapusos taktikára váltott az FK, de továbbra is hiányzott a komolyabb veszély, így Galac behúzta a második meccset és egy győzelemre került az újabb aranyéremtől.
Vasárnap Székelyudvarhelyen, a városi sportcsarnokban 19 órától folytatódik a párharc.
Teremlabdarúgó 1. Liga, döntő, második mérkőzés
Galaci United–FK Székelyudvarhely 4–2 (2–2),
gólszerzők Crișan (13., 25.), Araujo (20.), F. Sasse (25.), illetve Hadnagy (7.), Dudău (19.).
kiállítca Crăciun (33., Galac)
Galac: Cârdei – Araujo, F. Sasse, A. Sasse, Ricardo Camara. Cserék: Crișan, Crăciun, Cojocaru, Cireș, Tudor, Nastai, Boșneagă, Vezetőedző: Eder Fabiano.
FK: Tompea – Dudău, Dos Santos, Tankó, Hadnagy. Cserék: Toniță – Boga, Kedei, Miklós, Kerestély, Gavrilă. Vezetőedző: Florin Ignat.
A három győzelemig tartó párharc állása 2:0 Galac javára.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!