Erős nemzetközi ifjúsági squashversenyen vettek részt az elmúlt napokban a Csíkszeredai Transylvanian Tennis, Squash&Padel Club sportolói. A Hungarian Junior Openen Pescărescu Tamara második lett.
Tájfutásos hétvége volt Hunyad megyében. A versenysorozat a pontgyűjtő rövidtávú bajnokság hetedik állomásával és az éjszakai bajnoksággal kezdődött, majd a vegyes váltók küzdelmeivel folytatódott. A székelyföldiek nagyon jó eredményeket értek el.
Szőcs Bernadette Linzben próbálja feledtetni a számára csalódást keltő ötkarikás játékokat. A világranglista 13. helyezett (egyben a legjobb európai női asztaliteniszező), úgy utazott a nyáron Párizsba, hogy mindenképpen szeretett volna érmet szerezni.
Olaszországban, Lido di Jesolóban rendezték meg a hétvégén a korosztályos karate-világbajnokságot, a megmérettetésen két székelyföldi sportoló is érdekelt volt.
Zárul a labdarúgó Nemzetek Ligája negyedik fordulója, kedden este a román válogatott Litvániában növelné győzelmeinek számát, pályára lépnek még a spanyolok, a portugálok, a lengyelek és a horvátok is. Vízilabdában BL-ben szerepel a Nagyvárad és a Steaua.
Két bronzéremmel tértek haza a Csíkszeredai ISK biatlon szakosztályának legfiatalabb képviselői Fundatáról, a 15 éven aluli sílövők és sífutók számára kiírt terepfutó-bajnokságról.
Két dzsúdóverseny volt hétvégén Nagyszebenben. Az U18-as korosztályban előbb a csapatbajnokságon, majd a földharcban avattak bajnokot és osztottak érmeket. A székelyföldiek mindkét vetélkedőn dobogós helyeken végeztek.
Az ifjúsági világbajnokságon két gyergyói ökölvívó lép szorítóba, de lesz az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklubnak képviselője a középiskolások „olimpiáján”, a Gymnasiade versenyen is.
Újabb remek versenyhétvégét zártak a székelyföldi sportolók, a Challenger Teqball League hétvégi málagai állomásán egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a termés.
Szinte teljes egészében a labdarúgó Nemzetek Ligája mérkőzései teszik ki a hétfői sportműsort, amelyben kiemelkedik a magyar válogatott idegenbeli találkozója Bosznia-Hervegovina ellen.
Pár évvel ezelőtt ezen két együttes játszotta a döntőt a magyar-román közös jégkorongligában. A Marosvásárhelyi VSK futsalcsapatának meccsét is nézhetjük. Képernyőn jó pár találkozó a Nemzetek Ligájából.
Számtalan válogatottak közti meccset kapunk a Nemzetek Ligájából szombatra, köztük Ciprus–Románia meccs lesz Larnacában. Az FRF közvetíti a Vasas Femina meccsét, lesz még női kézilabda Bajnokok Ligája, tenisz, sznúker és kosárlabda is.
Világsztár vendég is érkezik november végén az első székelyudvarhelyi MMA gálára. A Hargita Fight Nightnak a városi sportcsarnok ad majd otthont, 12 bunyót terveznek a ketrecharc meghonosításán dolgozó fiatalok.
Hazai pályán játszik pénteken este a magyar válogatott, Hollandiát fogadja a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziójának harmadik fordulójában. A sorozatból még több mérkőzést követhetünk, és a román U21-es együttes Európa-bajnoki selejtezőjét is nézhetjük.
A Hargita Megyei Asztalitenisz-szövetség felhívja az asztaliteniszt kedvelő fiatalok és a felnőttek figyelmét, hogy idén is megrendezik a Hargita megyei egyéni bajnokságot.
Európa-szerte elkezdődik a labdarúgó Nemzetek Ligája újabb fordulója, ezen meccsekből többet is láthatunk a képernyőn. A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában magyar–román párharc lesz.