EGYÉB SPORTOK

Sportesemények a tévében

Négysáncverseny, Barca–Real és sok foci

Az év harmadik napján már El Clasicót rendeznek, igaz, ezúttal a férfi kosárlabda Euroligában. A Négysáncverseny Inssbruckban folytatódik, a spanyol focibajnokságban a Real Madrid a Mallorcát, a Girona pedig az Atléticót fogadja.

Hirdetés
Sportesemények a tévében

Focimeccsek, kosárlabda, tenisz és síugrás – a keddi sportműsor

Spanyol, skót és angol bajnoki mérkőzéseket játszanak. A Négysáncverseny harmadik viadala kezdődik.

Olimpia

Két érmet vár az úszóktól az olimpián a magyarok szövetségi kapitánya

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint 24-30 fő között lehet a magyar úszócsapat létszáma az idei, párizsi olimpián, amelyen két érmet, köztük egy aranyat remél.

Sportesemények a tévében

Tenisz, téli sportok, pályán Szoboszlaiék az új év első napján

Nem maradunk sportesemények nélkül az új év első napján, igaz értelemszerűen eléggé szűkös a felhozatal, napközben teniszt és téli sportokat nézhetünk, majd késő este pályára lép a vélhetően Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool a Premier League-ben.

A nyári olimpia és a foci-Eb viszi a prímet az új év sportnaptárában

A párizsi olimpia lesz a legnagyobb sportesemény a 2024-es esztendőben, amelyben nyáron labdarúgó-Európa-bajnokságra is sor kerül – magyar és román részvétellel.

Hirdetés
Sportesemények a tévében

Találunk néznivalót a 2023-as év utolsó sportműsorában

Téli sportok, tenisz, kosárlabda és az angol focibajnokság. Ez a kínálat a képernyőn az év utolsó napjára a sport területén.

Sportesemények a tévében

Angol és olasz foci a képernyőn – szombati sportműsor

Az angol és olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzései egyértelműen kiemelkednek a kínálatból, több topcsapat is pályára lép. Emellett viszont teniszt, téli sportokat, jégkorongot, terepkerékpározást, kézi-, kosár- és röplabdát is nézhetünk.

röplabda

Jövő ilyenkorra kell versenyképessé tenni az ifjúsági röplabda-válogatottat

A marosvásárhelyi női röplabdacsapat másodedzőjét, Bokor Istvánt nevezték ki a román U16-os korosztályú válogatott élére. Egyelőre a játékoskeret kialakításán dolgoznak, a céljuk, hogy ütőképes együttessel vágjanak neki az Európa-bajnoki kvalifikációnak.

Sportesemények a tévében

Foci és kosárlabda, ennyiből áll a pénteki kínálat

Továbbra is a labdarúgás és a kosárlabda szerelmesei örülhetnek, ugyanis csupán ez a két sportág került be a pénteki kínálatba. Focimeccseket rendeznek az olasz élvonalban, nemzetközi kupameccset játszanak a kosarasok.

Sportesemények a tévében

Képernyőn a Gyergyói HK és a Marosvásárhelyi VSK – a csütörtöki sportműsor

A jégkorong Erste Liga tavalyi két döntőse csap össze, a Gyergyói HK a Ferencváros otthonában vendégszerepel. A tavalyi ezüstérmest fogadja a marosvásárhelyi kosárlabda együttes.

Ökölvívás

Rangos elismerést kapott az ökölvívó Tallósi Vanessza

Remek évet zárt az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub. Az egyesület sportolói 2023-ban 103 érmet gyűjtöttek a különféle versenyeken, köztük két Európa-bajnoki bronzot. Az évzáró gálán Tallósi Vanessza a Magyar Ökölvívó Szakszövetség különdíját vehette át.

Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Újraélesztő készüléket helyeztek el az asztaliteniszezők edzőteremébe

Adományokból és a támogatóktól kapott felajánlásokból egy hónap alatt összegyűlt az életmentő eszköz beszerzésére szükséges pénzösszeg. Bemutatóval egybekötött átadással elhelyezték a Nagy Ferenc Edzőteremben.

Sportesemények a tévében

Foci és kosárlabda – a szerdai sportműsor

Nem került bő választék a szerdai kínálatba, mindössze négy labdarúgó összecsapást és három kosármeccset követhetünk élőben a televízióban.

Sportesemények a tévében

Focimeccsek, összecsapás az Erste Ligában – a keddi sportműsor

Nem csak az angoloknál rendeznek bajnoki találkozókat, belga, skót és szaúdi mérkőzések is vannak a kínálatban. Egy hokimeccs is lesz.

Asztalitenisz

Szőcs Bernadette az év asztaliteniszezője Romániában

A Román Asztalitenisz-szövetség a marosvásárhelyi Szőcs Bernadettet választotta az év sportolójának. A 2023-as szezon volt a világklasszis versenyző pályafutása eddigi legjobbja.

Olimpia

Tizennyolc érmet jósolnak a magyaroknak a párizsi olimpián

A novemberi előrejelzéshez hasonlóan idei utolsó prognózisában is 18 érmet, köztük két aranyat jósol a magyaroknak a jövő évi, párizsi olimpián a statisztikákkal foglalkozó Gracenote.

Sportesemények a tévében

Amerikai kosárlabda és török foci karácsony első napján

A sportkedvelők még karácsony első napján is leülhetnek a képernyő elé, a hétfői kínálatban két amerikai kosárlabda mérkőzés és egy török focimeccs található.

Sportesemények a tévében

Pár focimeccs a karácsonyfa alá – a vasárnapi sportműsor

Van, ahol ezen a nap is mérkőzéseket rendeznek. Skót, angol és török bajnoki találkozókat játsszanak.

Hirdetés