Július 29-én, csütörtökön még Párizsban tekert Molnár Ede, ahol technikai probléma miatt nem tudta befejezni a viadalt és feladni kényszerült a hegyikerékpár-versenyt. Nem volt ideje csüggedni, ugyanis egy héttel később péntektől vasárnapig országos bajnokságot rendeztek, a helyszín Cheile Grădiștei volt.
A 28 éves háromszéki sportoló bizakodva vágott neki az eseménynek, ugyanis ezúttal nem vett részt a versenyen a nagy vetélytársa, Vlad Dascălu. A párizsi olimpia után Molnár Ede azt nyilatkozta, hogy Vlad kimaradásával kimeri jelenteni, hogy nyerni szeretne.
Ennek megfelelően rajthoz állt a Cross Country Short Track (XCC) és a Cross Country Olympic (XCO) versenyszámban is, mindkettőben magabiztosan tekert és teljesen megérdemelten zsebelte be az aranyérmet.
Előbbit 25 perc és 4 másodperc alatt teljesítette, utóbbinál 1 órára és 17 másodpercre volt szüksége, hogy célba érjen. Felnőtt karrierje során ez volt az első országos bajnoki győzelme XCO kategóriában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!