Hirdetés

Halep... mi lett volna, ha?

Simona Halep nemrég a kolozsvári tornán vonult vissza
Fotó: Transylvania Open

2025. február 17., 15:34

Kicsivel több, mint egy héttel ezelőtt Kolozsváron akasztotta (végleg?) szögre teniszütőjét a korábbi világelső, kétszeres Grand Slam-győztes román teniszezőnő.

2025. február 17., 15:34

A „végleg”-et azért tettem zárójelbe, mert voltak még más, hasonló korú teniszezők, akik egyszer visszavonultak, majd pár évvel később ismét megkívánták a világkupa versenyek hangulatát és megint ütőt ragadtak hivatalosan is.

De nem ez a lényeg, hanem az, hogy Simona Halep a doppingesete hatására már nem tudott olyan állapotban visszatérni a pályára, mint előtte volt.

Hirdetés

Halepet 2022 októberében „meszelték” el ideiglenesen, később 4 évre függesztették fel roxadustat használata és a biológiai útlevelében található rendellenességek miatt.

Hiába hangoztatta ártatlanságát, mondván, hogy egy szennyezett étrendkiegészítővel került a szer a szervezetébe, érvelését másfél év múlva fogadták el, miután a volt stábja is megszólalt az ügyben, hogy valóban ők rendelték azt a bizonyos tápanyagot, amely, mint később kiderült, roxadustattal volt szennyezett...

A roxadustat fokozza az eritropoetin (EPO) endogén termelését, serkenti a hemoglobin és a vörösvértestek termelődését, ezért vérszegénység ellen használják, valahogy úgy kell elképzelni, mintha a sportoló magaslaton edzene, versenyezne.

Fellebbezése nyomán Halepet – 15 hónap kényszerszünet után – 4 év helyett „csak” 9 hónapra függesztették fel, ami, ugye már letelt a fellebbezési időszak alatt, úgyhogy a volt világelső ismét pályára léphetett hivatalos versenyen.

A román teniszező 2022 augusztusában, még a US Open előtt Torontóban nyert meg egy WTA 1000-es (a legmagasabb szintű) versenyt, ezt követően Cincinattiben a második körben feladta, majd rá két hétre az amerikai nyílt teniszbajnokságon nem élte túl az első kört, a selejtezőből érkezett ukrán Daria Snigur búcsúztatta az akkor hetedik helyen kiemelt Halepet.

Visszatérésére 2024 márciusában került sor, szintén az Egyesült Államokban, Miamiban, ahová szabadkártyával hívták meg, de már az első körben kiesett, igaz három szettre kényszerítette a spanyol Badosát.

Ekkor már a neve nem szerepelt a világranglistán, minden pontjától megfosztották, gyakorlatilag a nulláról kellett (volna) visszaépítenie karrierjét. Azóta mindössze öt mérkőzésen szerepelt, ezek közül csak egyet tudott megnyerni, többször küszködött sérülésekkel, utolsó találkozóját pedig Kolozsváron a Transylvania Open női egyesének első körében játszotta, ahová szintén szabadkártyával került.

Hogy Halep tudatosan készült a búcsúra, abból lehet megbizonyosodni, hogy az olasz Bronzettitől két 1–6-os szettben elszenvedett veresége után szinte teljes nyugalommal jelentette be visszavonulását és nevezte meg helyszínként a Kincses várost, ahol mindig jól érezte magát.

Ő maga úgy nyilatkozott, hogy teljes sportolói életet élt, fiatal korában nem gondolta volna, hogy ilyen magaslatokig eljut – 64 héten keresztül vezette a női világranglistát, ezzel tízedik a történelemben, két Grand Slam-tornát nyert – Roland Garros és Wimbledon – a francia nyílt teniszbajnokságon további két döntőt veszített el, de egyszer eljutott az Australian Open utolsó felvonásáig is.
Játszott egy emlékezetes WTA-világbajnokság döntőt is Serena Williamsszel, miután korábban ugyanott legyőzte őt.

Megannyi emlékezetes mérkőzés egy nem túl tehetséges, de annál többet harcoló, annál nagyobb szívvel küzdő játékostól, aki bebizonyította, hogy igenis, nem minden a tehetség a sportban.

Hatalmas munkabírásáról, óriási futásairól, fantasztikus küzdeni akarásáról marad meg sokunk emlékezetében és a kérdéssel: mi lett volna, ha...

Ugye a sportban sem szoktuk használni ezt a kifejezést, de játszunk el a gondolattal, mi lett volna, ha csak egy hónapra függesztik fel, mint a világelső lengyel Iga Swiateket? Vagy mi lett volna, ha játszhatott volna tovább, mint a férfiak ranglista vezetője, az olasz Jannik Sinner.

Utóbbi esete is nagyon érdekes: Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki. Ez csak kis mennyiségben volt megtalálható a sportoló szervezetében – Halep esetében is kis mennyiségről beszélünk.
Sinner azzal védekezett, hogy a tiltott szer akaratán kívül jutott a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája révén. Halep érvelése is ugyanez volt pár évvel korábban.

A teniszsport illetékes testülete ezt az érvelést Sinner esetében elfogadta, és nem tiltotta el a teniszezőt, emiatt a WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) a Sportdöntőbírósághoz fordult. Most pedig kiderült, Sinner megegyezett a WADA-val, elfogadja büntetését, amely kerek 3 (HÁROM) hónap lesz mostantól kezdve, azaz éppen időben fejeződik be, hogy elinduljon a Roland Garroson.

Nos, itt valami kérem szépen nem illatozik túl finoman, magyarul nagyon is bűzlik. Nem csoda, hogy maga Halep is többször beszélt ezekről felindultan.

Mert mi lett volna, ha a román teniszezőt – aki akkor még 7. volt a világranglistán, mondjuk csak fél évre meszelik el? Vissza tudott volna térni ereje teljében, vagy folytatódott volna a lejtmenete?

Tény, hogy az alappal, vagy alaptalanul megvádolt sportolókat elkezdte más szemmel nézni a világ. A gyanú ott lebegett a feje fölött, bárhova is fordult.
Versenyzőtársai hol ellene, hol mellette foglaltak állást, a versenyszervezők sem mindig hívták meg szívesen a „doppingolót”.

Csoda, hogy ha ezek a sportolók mentálisan is összetörnek? Hogy nagyon kevesen vannak, akik ilyen mélységből még megrázzák a vállukat és visszatérnek oda, ahol abbahagyták?

Nem, egyáltalán nem csoda. Egy ilyen teljesen ki tudja készíteni azt az embert, aki gyakorlatilag kölyök korától csak egyre tudott koncentrálni, a sportra, jelen esetben a teniszre.

Nem, nem vagyok Simona Halep ügyvédje, bár nagyon sok teniszkedvelőhöz hasonlóan, rendkívül tudtam élvezni, hogy nála sohasem volt elég nagy a pálya, hogy ne tudta volna befutni. Egészen biztos, hogy roxadustat nélkül is. Vagy mégsem? „Ugyanakkor a szabályzatunk szerint a stábtag felelőtlenségéért is a sportolónak kell felelnie.” – rendelkezik a WADA.

Simona Halep pedig felelt. A pályafutása végével...

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kilenc emberrel is pontot rabolt Galacról az FK Csíkszereda (videóval)

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.

Ovidiu Burcă a román válogatottba ajánlotta az OSK gólszerzőjét

Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.

Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A marosvásárhelyi tekézők nagycsaládja, akik mindent megnyertek

Albert Erzsébet, Chețan Minodora, Todea Maria, Dálya Gizella, Dragoș Maria, Bonta Elisabeta és Szász Judit szinte mindent megnyert a Marosvásárhelyi Voința tekecsapatával. A hetvenes- és nyolcvanas években a román válogatottban is remekeltek.

Győzelemmel mutatkozott be a bokszvébén Búzás Róbert

Két gyergyói ökölvívó is nemzetközi porondon szerepel ezekben a napokban. Búzás Róbert az U19-es világbajnokságon, Mailát András pedig a zágrábi Zagreb Open nemzetközi tornán versenyez.

Pályán a Kolozsvári CFR és a Ferencváros, kézi-BL, topligák – a vasárnapi sportműsor

Két mérkőzést játszanak a labdarúgó Szuperligában, az Aradi UTA a Kolozsvári CFR-t, az U Craiova a Konstncát fogadja. Az NB I-ben Kisvárda–Ferencváros párharcot rendeznek. Jó sok meccs az olasz, a német és a spanyol focibajnokságokból.

Kiszálláson a Sepsi OSK, pályán a Barcelona, a Győr BL-meccse – a szombati sportműsor

A Sepsi OSK a Petrolul otthonában, a Rapid a Corvinul ellen lép pályára a Szuperligában, a La Ligában a Real Betis az FC Barcelonát fogadja. Három mérkőzést rendeznek az NB I-ben, a női kézilabda BL-ben a Beszterce és a Győr is játszik.

Pályán az FK Csíkszereda, este topligás meccseket rendeznek – a pénteki sportműsor

Az FK Csíkszereda Galacon lép pályára a Szuperligában, este pedig a román élvonal mellett az NB I., a Bundesliga, a Serie A és a LaLiga is képernyőre kerül. Napközben tenisz, pályakerékpár, Superbike és úszás színesíti a kínálatot.

Két bronzérmet már begyűjtött Szőcs Bernadette az Európa-bajnokságon

Női párosban és vegyesben is bejutott a legjobb négy közé Szőcs Bernadette a szlovéniai Európa-bajnokságon, ezzel két bronzérmet már bebiztosított magának. A marosvásárhelyi származású asztaliteniszező egyéniben versenyben van a kontinensbajnoki címért.

Öt fiatal fallabdás képviselte Hargita megyét a budapesti Európa Kupán

Öt Hargita megyei sportoló vett részt a budapesti Hungarian Junior Open squashversenyen. A nemzetközi viadalon 16 ország 109 játékosa vett részt, a székelyföldi fiatalok értékes európai ranglistapontokat gyűjtöttek.

Magyar színekben lép világbajnoki tatamira a háromszéki karatéka

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club sportolója, Péter-Csiki Csanád is részt vesz a lengyelországi korosztályos karate-világbajnokságon. A székelyföldi sportoló csütörtökön, a junior fiúk −61 kilogrammos küzdelmi kategóriájában kezdi meg szereplését.

Hazai pályán a Ferencváros és a Craiova az európai kupákban – csütörtökön a tévében

Csütörtökön az Európa-liga és a Konferencia-liga főtáblája kerül középpontba: a Ferencváros a Viktoria Plzent, a Craiova a Getafét fogadja. A magyar futsalválogatott vb-selejtezőt játszik, a Dinamo a Barcelonát látja vendégül a kézilabda BL-ben.

A hölgyeknél Székelyudvarhelyre, a férfiaknál Csíkszeredába került az aranyérem

Két székelyföldi sportoló szerzett bajnoki címet az egyéni országos bowlingbajnokságon: a nőknél a székelyudvarhelyi Karamán Ibolya, a férfiaknál a csíkszeredai Balázs-Bécsi Máté állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!