A két helyszínen, a Rákóczi Centerben és a városi sportcsarnokban zajló történelmi sportesemény szerdai nyitónapján a férfi és a női egyéni csoportmérkőzéseit bonyolítják le.
A hazai közönség előtt a címvédésért küzdő világelső Györgydeák Apor az A csoportba kapott besorolást,
az első meccsét szerdán 10 óra 10 perctől a Rákócziban játssza a montenegrói Marko Zarkovic ellen.
Ezután a dán Matthias Jeppesen és a georgiai Lasha Mushkudiani lesznek az ellenfelei, a tervek szerint 11.30-tól, illetve 13.50-től lép pályára.
Szintén az aranyéremre hajt Barabási Kinga, aki a B csoportban érdekelt, szerdán 10 óra 30 perctől a sportcsarnokban a brazil Patricia Nardy ellen kezd, majd 13.30-tól a kolumbiai Laura Gomezzel találkozik.
A romániai válogatott két klasszisjátékosa vegyesben ugyancsak az elsőségre pályázik.
Ebben a kategóriában szombatra időzítették a csoportmeccseket és az egyenes kieséses szakaszt is.
Györgydeák és Barabási a B jelű hármasban a portugál Maria Clemente és Martim Vasques, valamint a szlovák Adriana Kecerova és Martin Biros ellen játszik.
Ezt megelőzően viszont csütörtökön a férfi és a női párosok csoportküzdelmei következnek.
Előbbi kategóriában Ilyés Szabolcs és Szilágyi Arnold a kolumbiai Joshua Bello és Jose Oviedo, a mexikói Aaron Servin és Raul Garcia, valamint a cseh Lukas Flaks és Jakub Ftacnik duó ellen játszik.
Utóbbiban Lakatos Kriszta és Miklós Tünde ellenfelei a német Daytona Hansen/Nelly Wilke, a lengyel Alicja Bartnicka/Zaneta Cygora, az olasz Eleonora Cunsolo/Chiara Hujdur és a kuvaiti Hessah AlFailakawi/Shahad Almansour kettős lesznek.
A pénteki versenynapon az egyenes kieséses szakasz összecsapásai zajlanak férfi és női egyéniben, illetve párosban, az öt kategória döntőjét pedig vasárnap 17 órától rendezik a városi sportcsarnokban.
A mérkőzések napokra és órákra lebontott programja megtalálható a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) hivatalos oldalán erre a linkre kattintva.
A román labdarúgás egyik ismert alakja, Marin Barbu fontos szakmai kitüntetést kapott. A Sepsi OSK kötelékében dolgozó 67 éves szakember életműdíjat vehetett át a hazai futballgálán.
Gyorsan feledtette idei egyetlen vereségét a Sepsi-SIC: a sepsiszentgyörgyi futsalcsapat kedden este a Dévai Westet fogadta, és már az első félidőben eldöntötte a találkozót, miután a vendégek három piros lapot is begyűjtöttek.
Több százan tüntetnek szerda este a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bukaresti székhelye előtt a Recorder oknyomozó portál dokumentumfilmje nyomán.
Az alkotmánybíróság rábólintásával véglegessé vált az a fiskális csomag, amely 2026-tól gyökeresen átalakítja többek között a gépjárművek adózását Romániában.
Az igazságszolgáltatási rendszer egy bírákból és politikusokból álló érdekcsoport kezébe került – állítja a Recorder oknyomozó portál egy szerdán nyilvánosságra került, Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című dokumentumfilmben.
Már nem csak medvétől, hanem a bölénytől is rettegnek Argeș megyében, ahol az állatok szabadon élnek. Daniel David szerint a szülők feladata felügyelni a gyerekek közösségimédia-használatát. A PSD pedig nem hamarkodja el a kilépést a kormányból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!