A Román Birkózó-szövetség által Resicabányán lebonyolított felnőtt országos bajnokságon a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC kiválósága, Incze Kriszta a 65 kilogrammos súlycsoportban utasított maga mögé mindenkit. A győzelem annál édesebb, mivel a birkózót sérülések és egészségügyi problémák hátráltatták egész évben,
emiatt hosszú időre távolmaradt a birkózószőnyegtől, kihagyni kényszerült többek között az Európa- és a világbajnokságot is.
„Karrierem legnehezebb éve ez, a sorozatos sérülések és egy komoly egészségügyi probléma miatt pihenőre kényszerültem.
– közölte a Székely Sport érdeklődésére a többszörös Európa-bajnoki érmes sportoló, aki az elmúlt 12 évben – 2020 kivételével, amikor ötödik lett – rendszeresen dobogón végzett a kontinenstornán.
A sepsiszentgyörgyi birkózó saját bőrén tapasztalta meg, hogy az élsporttal járó folyamatos terhelést nem lehet nyomtalanul bírni, az év eleji keresztszalagszakadás után a hasfali részen szenvedett részleges izomszakadást.
Ezekből felépülve igyekezett felkészülni az Európa-bajnokságra, azonban túlerőltette magát és a térde miatt újabb kihagyásra kényszerült.
Elfogadta teste jelzéseit, és a pihenésre, regenerálódásra koncentrált, ekkor még bízott benne, hogy ott lehet a szeptemberi világbajnokságon. Ebben egy komoly egészségügyi probléma és annak kórházi kezelése akadályozta meg, elhúzódó rehabilitáció után egy hónappal ezelőtt tudott visszatérni az edzőterembe.
„Nagyon nehéz volt megélni, hogy telik az idő és nem tudok semmit letenni az asztalra.
– részletezte a kétszeres olimpikon.
Az első lépés biztató, ugyanis a hosszú kihagyást követő első versenyen legyőzhetetlennek bizonyult az országos döntőben, ahol 2019 óta veretlen a felnőttek mezőnyében. Következik számára a téli felkészülési időszak, decemberben és januárban a fizikai alapozáson lesz a hangsúly, majd a következő cél az áprilisi albániai Európa-bajnoki szereplés.
A mindenben maximalista Kriszta nem tett le az olimpiai álmairól sem, Tokió és Párizs után 2028-ban Los Angelesben is próbára tenné magát.
– árulta el bizakodva Incze Kriszta.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!