Az államfő tavaly decemberben támadta meg az alkotmánybíróságon a Novák Károly Eduárd volt RMDSZ-es sportminiszter nevéhez fűződő, ezért „Novák-törvényként” is emlegetett jogszabályt, amely kötelezővé tenné, hogy a hazai hivatalos versenyeken pályára lépő romániai sportolók aránya csapatonként legalább 40 százalék legyen, sportágtól függetlenül.
Nicușor Dan véleménye szerint a „a sportolók állampolgárságára való közvetlen hivatkozás sérti a diszkrimináció tilalmának és a munkavállalók szabad mozgásának elvét, amelyeket az alkotmány és az európai uniós jog egyaránt rögzít”. Ugyanakkor úgy véli, a törvény sérti a munkához való jogot is, mivel korlátozza az európai sportolók hozzáférését a nemzeti versenyekhez, illetve a jogszabály nem felel meg a törvényalkotás minőségi és egyértelműségi követelményeinek sem, mivel a hatályos jogi kereteket meghaladó, derogáció nélküli szabálysértési szankciókat állapít meg.
A képviselőház tavaly novemberben nagy többséggel szavazta meg a Testnevelési és Sporttörvény (69/2000) módosítását, amely által törvényerőre emelkedett a Novák Károly Eduárd sportminisztersége idején létrejött 500/2022-es miniszteri rendelet. A törvénymódosítás elvileg a szakszövetségekre bízza, hogy megszabja az országos megmérettetéseken résztvevő csapatoknál a romániai sportolók arányát, de előírja, hogy az – sem az ifjúsági, sem a felnőtt csapatok esetében – nem lehet kisebb 40 százaléknál.
Az alkotmánybíróság március 4-re halasztotta Nicușor Dan beadványának tárgyalását, amennyiben ekkor az alaptörvénnyel összhangban levőnek találják a „Novák-törvényt”, az államfőnek nem marad más, mint kihirdetni azt, hogy a 2026–2027-es idénytől kezdődően hatályba léphessen.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!