A labdarúgás napjainkban már valóban többnyire üzlet, a játékosokat adják-veszik jó pénzért, a meccsek számát növelik, a reklámok, tévéközvetítési jogok az eget súrolják, a gyengébb képességű csapatokat szabálymódosításokkal kiszorítják a nemzetközi kupákból, a nagy klubokat előnyben részesítik, a stadionokat bővítik, a jegyek árát megemelik. És a sort hosszan lehetne folytatni.
Amikor az elanyagiasodott sportról beszélünk, elsősorban a futballt értjük rajta, hiszen az a legnépszerűbb, s ott fordulnak meg az eurómilliók, hovatovább a milliárdok.
De a többi labdajáték is ebbe az irányba halad, noha a kézilabdában és a kosárlabdában távolról sincsenek olyan nagy pénzek, mint a futballban. A röplabdában még kevésbé, s a vízilabda pedig még inkább rétegsport, így ott még nem költenek csillagászati összegeket játékosokra, infrastruktúrára vagy közvetítési jogokra.
Az egyéni sportoknál árnyaltabb a helyzet. Nem mindent lehet egy kalap alá venni. Ugyanis a teniszben, golfban, bokszban, országúti kerékpárban vagy éppen a motorsportokban szintén óriási pénzek (nem egy esetben tiltott szerek, doppingok) mozognak. Ám szerencsére nem lehet általánosítani, mert a vívást, kajakkenut, öttusát vagy éppen úszást – hogy csak néhány sportágat említsünk – még nem érte el oly mértékben az elüzletiesedés, mint a korábban említetteket. És a küzdősportok között is találunk néhányat.
Egy biztos. Az elanyagiasodás folyamata lehet, hogy a globalizmus és a piacgazdaság kiteljesedésével a sportágakat egyre inkább veszélyezteti, ám rendkívül sok minden függ a sportolóktól is.
Attól, hogy ők személy szerint hogyan viselkednek, sportolásukkal, életvitelükkel, nyilatkozataikkal mit közvetítenek a nagyvilág irányába.
Legutóbb az olimpián kaptuk fel a fejünket, mi magyarok, amikor Losonczi Dávid – mily sokan szorítottunk, hogy legalább a bronzérmet szerezze meg – az éremért való vesztes mérkőzése után kijelentette, ő nem a pénzért küzd, hanem Magyarországért.
Nemrég ismét a kamerák elé állt, miután szeptember végén térdoperáción esett át. A 24 éves kötöttfogású birkózó, aki világbajnoki címvédőként vérmes és érmes reményekkel utazott ki Párizsba, nem tudta feldolgozni, hogy élete első olimpiáján kell nagy médiaérdeklődés közepette versenyeznie. Így sokak számára a csalódást jelentő ötödik helyen végzett.
Ám az akkori és a nemrég közzétett nyilatkozata alapján a szurkolók egyik legkedvesebb sportolójává vált.
Legalábbis számomra biztosan. És nem azért, mert azt mondta, hogy most már tudja, miként kell feldolgozni az ötkarikás versenyen való indulást, és „az aranyéremig meg sem állok”. Nem. Hanem azért, amit utána mondott. Egyrészt azt, hogy „nekem az emberség az elsődleges célom, hogy azért szeressenek, aki vagyok, ne azért, amit elértem”. Másrészt azért, mert az olimpián is elmondta, hogy a helyezésért járó pénzt jótékonysági célokra fordítja majd.
Nos legutóbbi nyilatkozatában ezt megerősítette, sőt.
Az ötödik helyezésért járó 15 millió 700 ezer forintot saját pénzéből kiegészítette 16 millióra, hogy háromfelé osztva támogassa az egészségügyet, a lakhatási problémákkal küzdő embereket és állatmenhelyeket.
„Megvan mindenem, 16 millió forinttal nem lennék sem több, sem kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom” – mondta az újságíróknak Losonczi Dávid. A 87 kilós klasszis birkózó ugyanakkor hozzátette: „soha nem a pénzért birkóztam, a célom az, hogy dicsőséget szerezzek Magyarországnak, és egészen biztos, hogy a jövőben is ugyanígy gondolkozom”.
Nos ezek után már talán semmit sem kellene írni. Mert mindenki érzi, hogy ez az a hozzáállás, amiért érdemes sportot nézni, amiért érdemes egy-egy versenyzőnek vagy csapatnak szurkolni. És amiért érdemes sportolni. Csak hát a mai világban az ilyen sportolóból, hozzáállásból oly kevés van.
Ezért is kell az ilyen nyilatkozatokra, példamutató cselekedetekre felfigyelni, s ezeket értékelni.
Köszönjük, Dávid, hogy a sport iránti rajongásunkat az ilyen hozzáállással erősíted. S reméljük, hogy a Los Angeles-i olimpián majd együtt könnyezünk a Himnusz felcsendülésekor. Te a dobogón és mi a képernyők előtt.
A Csíkszeredai Sportklub korábbi legendájával, a csapatot öt szezonon át erősítő Andrej Szergejevics Taratuhinnal beszélgettünk a jégkorong Erste Liga elődöntőjének negyedik mérkőzését megelőzően.
Vasárnap kora délután zárult a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának nyitófordulója. Kisebb meglepetést okozott az FC Argeș.
A nyomozóhatóságok két férfi, akik közül egyik rendőr, előzetes letartóztatását kérték vasárnap a Temes megyei törvényszéken egy drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben.
A helyiek szerint éjszaka nincs bátorságuk átkelni azon a közúti hídon, amely a brassói régi kerülőúton található, mert olyan rossz állapotba került, hogy már életveszélyessé vált.
Áprilistól a mezőségi szórványban folytatja lelkészi szolgálatát Ballai Zoltán, miután a Kolozsvár Felsővárosi Református Egyházközség presbitériuma megvonta tőle a bizalmat.
Magyarország (a szomszédos országokkal ellentétben) egészen 1941. június 27-ikéig kimaradt lényegében a második világháborúból. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. De mi volt a valós oka a hadba szállásnak?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!