24 ÓRA

FK Csíkszereda

Szabó István: nem lehet erősebb a taktika, mint a csapat (videóval)

Néhány napja kezdte meg munkáját az FK Csíkszereda élén Szabó István, aki az első benyomásairól, a felkészülési programról, a keret helyzetéről és futballfilozófiájáról is beszélt a Székely Sportnak.

Hirdetés
Kolozsvári CFR

Az FCSB ellenfelet kapott, a CFR-nek még várnia kell rá

Kisorsolták a labdarúgó Konferencia Liga második selejtezőkörének párosításait, ahol egyelőre csak az FCSB ismerte meg ellenfelét, a Kolozsvári CFR az első fordulóból továbbjutó csapattal találkozik.

2. Liga

Megkapta a licencet, készülhet a 2. Ligára a Marosvásárhelyi ASA

Biztosan indul a másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a Marosvásárhelyi ASA, miután a klub szerdán délután közölte, hogy megkapta a részvételhez szükséges licencet.

Sepsi OSK

Újonc társától érkezik a Sepsi OSK friss szerzeménye

Bejelentette harmadik nyári igazolását a Sepsi OSK, az élvonalba visszajutott együttes szerződtette Doru Andreit, a másik újonc FC Voluntari középpályását.

Brassói Corona

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Hirdetés
focivébé 2026

Pittyes-tippek: Ronaldo szép búcsújában bízik Postolică Adrián

Portugálián, Anglián, Horvátországon és Kolumbián a sor, hogy labdába rúgjanak a világbajnokságon. Ezúttal a kézdivásárhelyi humorista Postolică Adrián osztotta meg véleményét a soron következő mérkőzésekről.

Labdarúgó Román Kupa

Marosvásárhelyi csapat nyerte a megyei kupasorozatot

A Marosvásárhelyi Vulturii csapatának győzelmével zárult a labdarúgó Román Kupa Maros megyei szakasza, miután a döntőben 2–0-ra múlta felül Marosludast.

Sportesemények a tévében

A portugálok meccse, angol–horvát párharc a világbajnokságon

Bemutatkozik Portugália is szerdán este a labdarúgó-világbajnokság újabb játéknapján, uátna az Anglia–Horvátország párharcot követhetjük. A programban még több tenisztorna, két kerékpáros körverseny, valamint vívó Európa-bajnokság szerepel.

focivébé 2026

Messi mesterhármasával fölényes sikerrel kezdtek a címvédő argentinok

Magabiztos győzelemmel kezdte szereplését az idei labdarúgó-világbajnokságon a címvédő Argentína, szerda hajnalban Lionel Messi mesterhármasával 3–0-ra fölényesen nyert Algéria ellen.

focivébé 2026

Erling Haaland történelmet írt, magabiztosan nyert Norvégia

Nem talált ellenszert Irak Erling Haaland játékára, így Norvégia magabiztos, 4–1-es győzelemmel kezdte szereplését a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Az európai együttes már az első fordulóban jelezte, komoly célokkal érkezett a tornára.

focivébé 2026

Felejthető első félidő után kiharcolta a győzelmet a francia válogatott

Bemutatkozott a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon a legutóbbi torna ezüstérmese, Franciaország. Az európai együttes Szenegállal találkozott az I csoport első fordulójában, és bár az első félidő kevés izgalmat hozott, mégis érvényesítette a papírformát.

jégkorong-világbajnokság

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Labdarúgó Bajnokok Ligája

Elkerülte egymást a Ferencváros és a Kolozsvári U az Európa Ligában

Könnyen összejöhetett volna a magyar–román párharc a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A keddi sorsolás viszont nem így hozta, a Ferencváros szerb, a Kolozsvári U nagynevű ellenfelet kapott.

FK Csíkszereda

Építkezik az FK Csíkszereda, az új vezetőedző több poszton is erősíteni akar

Erőnléti felmérésekkel és az első labdás edzésekkel megkezdte a nyári munkát az FK Csíkszereda labdarúgócsapata. A keret nagy része együtt maradt, ugyanakkor több poszton is erősítésekre vár a Szuperliga új szezonjára készülő együttes.

Motokrossz

Megállíthatatlanok a háromszéki motorosok: Tompa és Ördög is a dobogó tetején

Hétvégén a Buzău megyei Merei-ben gyűlt össze a romániai motokrossz színe-java, ahol ismét taroltak a háromszékiek, Tompa Krisztián és Ördög Zoltán is a dobogó legtetején végzett.

Udvarhely körzeti

Zetelaka fiókcsapata nyerte az Udvarhely körzeti 6. Ligáját

Egy fordulóval az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájának vége előtt a Zetelaka II. hazai környezetben megverte a második helyezett Alsósófalvát, így előnyük behozhatatlan lett.

Brassói Corona

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Tenisz

Még nívósabb tenisztornáknak ad otthont Marosvásárhely

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rangos nemzetközi tenisztornákat szerveznek Marosvásárhelyen, a 2026-os versenyek viszont az eddigieknél még nagyobb hangsúlyt kapnak.