
Kajak-kenuban a harmadik blokk mind a négy számában középfutamosok a magyarok, innen lehet bejutni a közép-európai idő szerint hajnali fél ötkor kezdődő finálékba. A Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállítású kajak négyes 500 méteren megnyerte előfutamát, a női kenu kettesek 500 méteres versenyében Balla Virág és Takács Kincső a második helyen végzett, akárcsak férfi kenu egyes 1000 méteren Adolf Balázs, így mindhárom egység egyből a középfutamba került.
A Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor és Csizmadia Kolos alkotta férfi kajak négyes 500 méteren a reményfutamból jutott tovább. A magyarok az eddigi két döntős napon, kedden és csütörtökön összesen két-két aranyat és ezüstöt, valamint egy bronzot szereztek, így éremszámban az élen állnak, de a győzelmeket tekintve a listát három elsőséggel az új-zélandiak vezetik, és női K-4-ben is ők számítanak a legnagyobb riválisnak.
Öttusában – azután, hogy Kovács Sarolta pénteken bronzérmet nyert – szombaton a férfiak következnek Marosi Ádámmal és Kasza Róberttel a mezőnyben. Marosi a 2012-es londoni játékokon bronzérmet nyert, idén pedig csaknem 37 évesen világbajnok lett egyéniben, amire előzőleg 2009-ben volt képes. A 35 esztendős Kasza Róbert, aki egyéniben egy vb- és négy Eb-ezüsttel rendelkezik, az idei világkupákon jól szerepelt – a két szófiai állomáson másodikként és harmadikként végzett -, lábsérülése miatt azonban a kairói világbajnokságon nem indulhatott. A kiemelkedő szerepléshez most bravúr kell már Marosinak is, aki a csütörtöki körvívás után a tizedik helyről várja a folytatást, Kasza pedig 27. az úszás előtt, vagyis reálisan a középmezőnybe zárkózhat fel.
A férfi szabadfogású birkózók 65 kilogrammos súlycsoportjában Muszukajev Iszmail vigaszágra került, mivel negyeddöntős legyőzője a fináléig menetelt. Először a mongol Tulga Tumur Ochir ellen javíthat, és ha sikerrel jár, a bronzéremért mérkőzhet.
A női vízilabda-válogatott az első olimpiai érmét gyűjti be, amennyiben szombaton reggel legyőzi az orosz csapatot a bronzmeccsen.
A román sportolók szombaton befejezik szereplésüket az olimpián, kajak-kenuban és atlétikában lesznek érdekeltek
Atlétika
14.00 férfi gerelyhajítás, döntő (Alexandru Mihăiţă Novac)
Birkózás
12.45 férfi szabadfogás 65 kg, vigaszág (Muszukajev Iszmail)
13.30 férfi szabadfogás 65 kg, bronzmérkőzés
Kajak-kenu
3.30 női kenu kettes 500 m, elődöntő (Balla Virág, Takács Kincső)
3.44 férfi kenu egyes 1000 m, elődöntő (Adolf Balázs, Cătălin Chirilă)
4.07 női kajak négyes 500 m, elődöntő (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra)
4.21 férfi kajak négyes 500 m, elődöntő (Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor)
5.30/5.37 női kenu kettes 500 m, B/A döntő (Balla Virág, Takács Kincső)
5.45/5.53 férfi kenu egyes 1000 m, B/A döntő (Adolf Balázs)
6.12/6.19 női kajak négyes 500 m, B/A döntő (Kárász Anna, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra)
6.37 férfi kajak négyes 500 m, döntő (Nádas Bence, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos, Tótka Sándor)
Öttusa
8.30 férfi verseny (Marosi Ádám, Kasza Róbert)
8.30 úszás
9.45 bónusz vívás
11.15 lovaglás
13.30 lövészet-futás
Vízilabda
7.40 női bronzmérkőzés: Magyarország–Orosz csapat
1.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, M4 Sport)
3.30 Kajak-kenu, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport, Eurosport 1)
5.30 Férfi kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió, döntő (TVR 1, Eurosport 1, M4 Sport)
7.40 Női vízilabda, Olimpiai Játékok, Tokió, kisdöntő: Magyarország–Orosz csapat (M4 Sport)
10.30 Női vízilabda, Olimpiai Játékok, Tokió, döntő (M4 Sport)
11.00 Labdarúgás, 2. Liga: Jászvásári Poli–Chiajna (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
13.00 Labdarúgás, 2. Liga: Metaloglobus–Petrolul (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
13.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 2, Eurosport 1, M4 Sport)
14.30 Labdarúgás, Olimpiai Játékok, Tokió, döntő (TVR 1, Eurosport 1, M4 Sport)
15.00 Tenisz, WTA-torna, Kolozsvár (Digi Sport 2, Look Sport +)
15.00 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió, döntő (TVR 3, M4 Sport)
15.15 Férfi röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió, döntő (TVR 2)
16.30 Labdarúgás, Német Kupa: Sandhausen–Leipzig (Telekom Sport 2)
18.00 Labdarúgás, Ligue 1: Lyon–Brest (Digi Sport 4)
18.30 Labdarúgás, 1. Liga: Clinceni–FC U Craiova (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
18.45 Labdarúgás, NB I.: Mezőkövesd–Zalaegerszeg (M4 Sport)
21.00 Labdarúgás, NB I.: MTK Budapest–Honvéd (M4 Sport +)
21.30 Labdarúgás, 1. Liga: FC Argeș–Rapid (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)
21.45 Labdarúgás, Német Kupa: Wehen–Dortmund (Telekom Sport 2)
22.00 Labdarúgás, Ligue 1: Troyes–Paris SG (Digi Sport 2)
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Túl vagyunk három fordulón a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Az FK Csíkszereda egyelőre biztos bennmaradó helyen áll. Nézzük, mi várható a székelyföldi együttesre a folytatásban.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!