Hirdetés

Popovici két századra az éremtől, döntőbe jutottak a magyarok

Popovici lehet a román úszósport nagy reménysége
Fotó: Radu Tuta/Agerpres

2021. július 27., 06:52

Remekelt a román küldöttség mindössze 16 éves úszója, ifjúsági világrekordot ért el, nagyon közel volt az éremszerzéshez. Hosszú, Milák és Kenderesi fináléba jutott.

2021. július 27., 06:52

Kedden hajnalban két román úszó is rajtkőre állt a tokiói olimpián. A 200 m gyorsúszás döntőjében David Popovici harmadikként fordult, az élmezőnnyel maradt az első százig. Jól hajrázott, nagyon szoros volt a vége, két századmásodperccel maradt le a dobogóról, a negyedik helyen zárt.

Hirdetés

A román fiatal úszó, aki szeptemberben tölti be a 17. életévét remekül versenyzett, az 1:44:68-as ideje pedig egyben országos csúcs és ifi világrekord.

Negyedórára rá még egy román úszó volt érdekelt a 100 méteres hátúszás fináléban. Robert Glință jól is indított, sokáig együtt volt a mezőnnyel, a végét azonban nem bírta, végül nyolcadikként csapott célba.

Három magyar az elődöntőben úszott. Hosszú Katinka címvédőként a hetedik legjobb idővel bejutott a női 200 méteres vegyesúszás döntőjébe. A világcsúcstartó Hosszú futamában 2:10.22 perccel csak az ötödik helyen csapott célba, de a másik futamból csak ketten előzték meg, így biztosította helyét a fináléban.

A 200 méteres pillangóúszás szerdai döntőjében két magyarnak is szurkolhatunk: Milák Kristóf toronymagasan a legjobb, Kenderesi Tamás pedig az 5. idővel jutott be a fináléba. Ezen döntőket szerdán rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!