Hirdetés

Hajnali éremesélyek az olimpia csütörtöki versenynapján

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. augusztus 04., 20:05

Ismét éremeséllyel szállnak vízbe a magyar kajakosok és kenusok a tokiói olimpián csütörtökön hajnalban, a női vízilabda-válogatott pedig kora délután a döntőért ugrik medencébe.

2021. augusztus 04., 20:05

A szerdán érdekelt mind a nyolc magyar egység bejutott a középfutamba az ötkarikás kajak-kenu versenyen. A női K-1 500 méteren Kozák Danuta és Csipes Tamara, férfi K-1 200 méteren Csizmadia Kolos és Tótka Sándor, míg férfi K-2 1000 méteren a Nádas Bence, Kopasz Bálint kettős előfutamát megnyerve jutott a csütörtöki középfutamba. Utóbbi számban a Béke Kornél-Varga Ádám egység előfutamában negyedik volt, a reményfutamában pedig harmadik, és így jutott be a csütörtöki középfutamba. A női C-1 200 méteren Takács Kincső előfutamában második lett, és egyből középfutamba került, ugyanakkor Balla Virág előfutamában harmadik volt, reményfutamra kényszerült, amelyet megnyerve jutott tovább.

A magyar kajakosok az olimpia első éremosztó napján, még kedden egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek.

Hirdetés

A női vízilabda-válogatott egyre jobb formába kerülve találkozik a spanyolokkal az elődöntőben, míg a nyíltvízi úszók férfi 10 kilométeres számában a vb-negyedik, 5 kilométeren világbajnok Rasovszky Kristóf bízhat a dobogós helyezésben.

A hétpróbázó Krizsán Xéniára a távolugrás, a gerelyhajítás és a 800 méter vár. Nincs könnyű helyzetben, mert az első négy számot követően a 19. helyen áll.

A körvívással megkezdik szereplésüket az öttusásók, Kovács Sarolta, Gulyás Michelle, Marosi Ádám és Kasza Róbert.

A román sportolók mindössze két sportágban, atlétikában és birkózásban lesznek érdekeltek.

A magyar és román sportolók csütörtöki programja:

Atlétika

3.10 női magasugrás (Daniela Stanciu)
3.40 női hétpróba (távolugrás, Krizsán Xénia)
6.30 női hétpróba (gerelyhajítás, Krizsán Xénia)
14.00 férfi 1500 m, elődöntő (Szögi István)
15.20 női hétpróba, 800 m (Krizsán Xénia)

Kajak-kenu

3.30 férfi K-1 200 m, elődöntő (Tótka Sándor, Csizmadia Kolos)
3.44 női C-1 200 m, elődöntő (Takács Kincső, Balla Virág)
3.58 női K-1 500 m, elődöntő (Kozák Danuta, Csipes Tamara)
4.12 férfi K-2 1000 m, elődöntő (Béke Kornél-Varga Ádám; Nádas Bence-Kopasz Bálint)

5.27 férfi K-1 200 m, döntő (Tótka Sándor?, Csizmadia Kolos?)
5.43 női C-1 200 m, döntő (Takács Kincső?, Balla Virág?)
6.08 női K-1 500 m, döntő (Kozák Danuta?, Csipes Tamara?)
6.34 férfi K-2 1000 m, döntő (Béke Kornél-Varga Ádám?; Nádas Bence-Kopasz Bálint?)

Nyíltvízi úszás

0.30 férfi 10 km (Rasovszky Kristóf)

Birkózás

5.40 női 53 kg, szabadfogás, nyolcaddöntő (Andreea Ana)

Öttusa

7.00 női körvívás (Kovács Sarolta, Gulyás Michelle)
10.30 férfi körvívás (Marosi Ádám, Kasza Róbert)

Vízilabda

13.50 női elődöntő: Magyarország–Spanyolország

Olimpiai közvetítések és a csütörtöki sportműsor

3.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, (Eurosport 1, Duna TV)
3.30 Kajak-kenu, Olimpiai Játékok, Tokió (M4 Sport)
7.00 Férfi röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
7.15 Férfi kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Egyesült Államok–Ausztrália (TVR 1, Eurosport 2, M4 Sport)
10.30 Pályakerékpár, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
11.00 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Franciaország–Egyiptom (TVR 1, M4 Sport)
11.00 Tenisz, WTA-torna, Kolozsvár (Digi Sport 2, Look Sport +)
11.30 Hegymászás, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2)
13.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 2, Eurosport 1, Duna TV)
13.50 Női vízilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Magyarország–Spanyolország (M4 Sport)
14.00 Férfi kosárlabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Franciaország–Szlovénia (TVR 1, Duna TV)
15.00 Férfi kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Spanyolország–Dánia (TVR 1, M4 Sport)
15.45 Férfi röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
17.30 Labdarúgás, 2. Liga: Konstancai Unirea–Hermannstadt (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)
21.00 Tenisz, WTA-torna, San José (Digi Sport 2)
22.00 Labdarúgás, Konferencia Liga: Újpest–Basel (M4 Sport)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bővült a mezőny, négy erdélyi hokicsapat szerepel az Erste Liga következő idényében

Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!