Hirdetés

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Jégen készülnek a lányok
Fotó: Facebook/FRHG

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

2026. augusztus 06., 11:24

A fiatal hokisok jégen és szárazon is edzenek, a szakmai stáb célja, hogy tovább építse azt a csapatot, amely 2027 februárjában hazai pályán képviseli Romániát a FOTE-n.

„A lányok nagyon jól dolgoztak az előző idényben, és a nyári szünet alatt egyénileg is sokat fejlődtek. Jól felkészülten érkeztek, fejlődésük töretlen. Tehetséges, összetartó és tanulni vágyó generációt látunk, amely megalapozhatja a romániai női jégkorong jövőjét. Bízunk benne, hogy ezek a játékosok sikeresen szerepelnek majd a fesztiválon, és a következő években hozzájárulnak a sportág fejlődéséhez az országban” – nyilatkozta Antal Előd, a Román Jégkorong-szövetség szakmai igazgatója.

Hirdetés

A válogatott novemberben és decemberben újabb összetartásokon vesz majd részt, emellett két csapattal indul a Román Jégkorong-szövetség 3x3-as kupasorozatában is.

•  Fotó: Facebook/FRHG Galéria

Fotó: Facebook/FRHG

A 2027 februárjában Brassóban és környékén rendezendő FOTE-n Románia a B csoportban szerepel, ahol Dánia és Norvégia lesz az ellenfele.

A csíkkarcfalvi edzőtábor kerete: Simon Mínea, Bugja Tünde (mindketten Székelyudvarhelyi VSK), Antal Bolgárka, Bodó Tamara Krisztina (mindketten Csíkszereda ISK), Basa Dorottya, Főcze Anett (mindketten Alcsík SK), Korpos Lilla, Baricz Orsolya (mindketten Gyergyószentmiklósi ISK), Portik Kitti Katalin, Panta Bajkó Amella (mindketten Ditrói Harcosok SK), Ioana Cîrstoaia, Andra Nistor, Maria Rădulescu (mindhárman Olimpia Ploiești), Iuliana Andreea Nedelcu (ACS Ion Țiriac), Gurdiș Daria Alexandra (Bukaresti Triumf), Balázs Dóra, Makai Alexandra (mindketten Marosvásárhelyi VSK), Karolina Kyrychenko (Galaci CSM Dunărea).

Sportágak, helyszínek

Brassó és környéke ad otthont a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak, amelyet február 14. és 21. között rendeznek meg. A kontinens egyik legrangosabb utánpótlás-sporteseményén várhatóan 48 ország 14 és 18 év közötti sportolói versenyeznek 11 sportágban.

Az alpesi sí és a sítúrázás egy részének a Brassópojána ad otthont, a sífutó és snowboardversenyeket Predeálon rendezik, a síugrásnak Rozsnyó lesz a helyszíne. A biatlon, a műkorcsolya és a rövid pályás gyorskorcsolya versenyeit Cheile Grădiștei-n bonyolítják le.

A jégkorongtornák Székelyföldre is eljutnak: a fiútorna mérkőzéseit a brassói olimpiai jégcsarnokban rendezik, a lányok Kézdivásárhelyen lépnek jégre, míg a három a három elleni tornának Sepsiszentgyörgy ad otthont.

Az olimpiai falu Brassópojánán épül fel. Románia második alkalommal rendez téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált: az elsőt ugyancsak Brassó és környéke látta vendégül 2013-ban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Ott lehetnek az orosz és fehérorosz sportolók is a brassói téli ifjúsági olimpiai fesztiválon

Az orosz és a fehérorosz sportolók részvételét is engedélyezték a 2027-es brassói téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, de szigorú feltételek mellett. A versenyzők nemzeti zászlójuk helyett az Európai Olimpiai Bizottság lobogója alatt indulnak.

Világszínvonal a céhes városi jégen: amerikai mesteredzőkkel készül a Csodafőnix

Elegancia, kifogástalan technika és látványos mozdulatok: új edzőkkel, új együttműködés keretében készülnek a küszöbön álló versenyszezonra a kézdivásárhelyi Csodafőnix Műkorcsolya Klub versenyzői.

Három országos bajnoki címmel hangoltak az EYOF-ra a székelyföldi sífutók

A székelyföldi sportolók több dobogós helyezést szereztek, Tódor Alexandra, Pállyi Krisztina és Barabás Fanni Petra pedig országos bajnoki címet ünnepelhetett a szeptember 25–27. között, a Cheile Grădiștei-i pályán megrendezett görsíversenyen.

Két felkészülési meccset játszik a magyar együttessel a romániai 3x3-as női hokiválogatott

Újra összegyűl a 2027-es hazai rendezésű Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott kerete, amely ezen a héten felkészülési tornán vesz részt Magyarországon.

Két nemzetközi tornán készül a FOTE-s jégkorongválogatott

Csíkkarcfalván edzőtáborozik augusztusban a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai jégkorongválogatott. A hónap végén a keretet ketté osztják, az egyik fele Lengyelországban, a másik Csehországban szerepel majd.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Bizalom, tisztelet és játékosság: Nagy-Rozsnyai Lotti és Kosz Zsolt nyerő párosa

Sikeres idény van a tízéves Nagy-Rozsnyai Lotti háta mögött, a kézdivásárhelyi műkorcsolyázó a román bajnoki cím megszerzése mellett négy elsőséggel megnyerte az európai kritériumsorozatot, ezzel zsinórban harmadszor diadalmaskodott a kiírásban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!