Fordulatos, magas színvonalú verseny végén Franciaország nyerte a férfi sílövők 4x7,5 kilométeres váltóját a milánói-cortinai téli olimpián. A keddi megmérettetésen a franciák úgy állhattak fel a dobogó tetejére, hogy lövészetben elmaradtak közvetlen riválisaiktól, sőt egy büntetőkört is teljesíteniük kellett.
Az első körökben a németek diktálták a tempót, majd a norvég és a svéd staféta vette át az irányítást. A franciák már az első embereknél hátrányba kerültek: Fabien Claude büntetőkörre kényszerült, ám a második váltóember, Emilien Jacquelin hatalmas futással – közel ötven másodpercet ledolgozva – visszahozta csapatát az élmezőnybe, sőt az álló lövészet után már az élen adta át a stafétát.
A harmadik váltóban Quentin Fillon Maillet tartotta a franciákat az első hely közelében, miközben a norvég Sturla Holm Lægreid és a svéd Martin Ponsiluoma is versenyben maradt az aranyért. Az utolsó váltásnál a francia Eric Perrot, a norvég Vetle Sjåstad Christiansen és a svéd Sebastian Samuelsson szinte egyszerre indult neki az utolsó 7,5 kilométernek.
A döntés a záró lövészetnél született meg. Perrot ugyan két lövést rontott, de póttölténnyel javított, és elsőként vághatott neki az utolsó körnek. Christiansen 8,5 másodperces hátránnyal követte, ám a hajrában nem tudta befogni riválisát. Perrot magabiztosan őrizte előnyét, és történelmi győzelemhez segítette a francia stafétát.
Franciaország ezzel először nyerte meg olimpiai játékokon a férfi váltót. A címvédő Norvégia lett a második, Svédország pedig a harmadik. A franciák a sikerrel negyedik sílövő aranyérmüket szerezték Milánóban, ami szintén rekord számukra, a küldöttség pedig összesen a 16. érmét gyűjtötte be.
A George Buta, George Colțea, Raul Flore és Dmitrij Samajev összeállítású romániai váltót lekörözték, és a 20., utolsó helyre rangsorolták.
A rossz idő miatt egyelőre nem tudták megrendezni a női hódeszkások keddi slopestyle-döntőjét. A finálé eredetileg romániai idő szerint 14 órakor kezdődött volna, de a Livignót sújtó hóvihar miatt ekkor biztosan nem tudták bemutatni trükkjeiket a 12 döntőbe jutott versenyzők, mivel délig 10 centiméter friss hó hullott. Slopestyle-ban az ugratók mellett rámpákon és csöveken is kell trükközniük a hódeszkásoknak.
ÉSZAKI ÖSSZETETT. Férfi nagysánc + 10 km-es sífutás: Jens Luraas Oftebro (Norvégia).
SÍLÖVÉSZET. Férfi 4x7.5 km-es váltó: Franciaország (Fabien Claude, Emilien Jacquelin, Quentin Fillon Maillet, Eric Perrot).
GYORSKORCSOLYA.Férfi üldözéses csapatverseny: Olaszország (Davide Ghiotto, Michele Malfatti, Andrea Giovannini). Női üldözéses csapatverseny: Kanada (Ivanie Blondin, Isabelle Weidemann, Valerie Maltais).
SZABADSTÍLUSÚ SÍ. Férfi big air: Tormod Frostad (Norvégia).
BOB. Férfi kettes: Johannes Lochner, Georg Fleischhauer (Németország).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!