Pénteken kora este „két címvédő” csapott össze, hiszen a finnek nyerték az előző olimpiát, ám a legutóbbi két NHL-es részvétellel zajló játékokon a kanadaiak győztek. A tengerentúliaknál nem játszhatott a csehek elleni szerdai negyeddöntőben térdsérülést szenvedett világsztár, Sidney Crosby, aki eddig mind a 16 olimpiai mérkőzését megnyerte.
A jó védekezésre fektette a hangsúlyt az európai együttes, majd amikor emberelőnybe került, két másodperc alatt kihasználta: Aho hozta el a bulit, Rantanen pedig kapásból bombázott Binnington kapujába.
A második játékrész kanadai fórrel és finn emberhátrányos találattal indult, Haula lépett ki, és fonákkal a bal felső sarokba emelt. Fokozta az iramot a tengerentúli együttes, és mivel Makar lövésébe Reinhart beletette az ütőjét, Saros nem tudott védeni. Kilenc és fél perccel a vége előtt Theodore bombázott a léc alá, ezzel 2–2 lett.
A hajrában újra emberelőnybe kerültek a kanadaiak, amiből már csak két másodperc volt hátra – a mérkőzésből pedig 35,2 másodperc –, amikor MacKinnon kilőtte a rövid sarkot.
A maradék időben is emberhátrányban maradt a finn gárda, így esélye sem volt egyenlíteni.
Jégkorong, férfi torna, elődöntő:
Kanada–Finnország 3–2 (0–1, 1–1, 2–0).
Gólszerzők: Reinhart (35.), Theodore (51.) és MacKinnon (60.), illetve Rantanen (17.) és Haula (24.).
A másik elődöntő, az Egyesült Államok–Szlovákia összecsapás pénteken 22.10-kor kezdődik.
A bronzmérkőzést szombaton 21.40-től, a döntőt pedig vasárnap 15.10-től rendezik.
Norvég meglepetésgyőzelemmel zárult a férfi sílövők olimpiai szereplése pénteken, mivel Johannes Dale-Skjevdal ért célba elsőként a 15 kilométeres tömegrajtos viadalon. A 30 fős mezőnyben az indulók közül az első hét helyről a mostani játékokon már érmes klasszisok vágtak neki a távnak.
A 15 kilométer során két fekvő, majd két álló testhelyzetű, egyaránt öt lövésből álló sorozat várt a sportolókra, akiknek minden hibás lövése 150 méteres büntetőkört vont maga után. Az első lövészet után sokáig a francia Emilien Jacquelin vezetett, az első álló lövészetre viszont honfitársával, Quentin Fillon Maillet-vel, illetve három norvéggal – Johannes Dale-Skjevdallal, Sturla Holm Laegreiddel és Vetle Sjåstad Christiansennel – érkezett egyszerre. Az ötös fogat tagjai közül Dale-Skjevdal lőtt egyedül hibátlanul, ez pedig döntőnek bizonyult.
A 28 éves sílövő – aki a váltócsapatba nem fért be – innentől végig komoly előnnyel haladt az élen, és miután az utolsó lövészetét is hiba nélkül teljesítette, eldöntötte a lényegi kérdéseket, nagy fölénnyel ért célba, karrierje első jelentős egyéni sikerét aratva.
Mögötte honfitársa, Laegreid lett a második, majd a francia klasszis, Fillon Maillet következett a harmadik helyen.
A sílövők versenyei szombaton a nők tömegrajtos számával zárulnak Anterselvában.
A milánói-cortinai téli olimpia pénteki (14. versenynap) győztesei:
SZABADSTÍLUSÚ SÍ. Női krossz: Daniela Maier (Németország). Férfi ugrás: Vang Hszin-ti (Kína).
SÍLÖVÉSZET. Férfi tömegrajtos verseny, 15 km: Johannes Dale-Skjevdal (Norvégia).
GYORSKORCSOLYA. Női 1500 méter: Antoinette Rijpma-de Jong (Hollandia).
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!