Hirdetés

Beteljesült álom: Csúcs András és Borbáth István Ágoston kijutott a téli olimpiára

Senkit sem zavart a székely zászló a téli olimpián. balról jobbra: Szőcs Emőke, Borbáth István Ágoston, Csúcs András és Fórika-Ferencz Réka
Fotó: Csúcs András

2026. február 19., 16:55

Versenyzőként nem adatott meg, hogy ott legyenek, most nézőként élhette át az olimpia varázsát Borbáth István Ágoston és Csúcs András. A két székelyföldi sportember a Székely Sportnak mesélt a téli ötkarikás játékokról.

2026. február 19., 16:55

„Szerencsésen hazaértünk, és hatalmas élményben volt részünk” – fogalmazott portálunknak a csíkszeredai Csúcs András, aki egykori sífutóedzőjével, a csíkszentmártoni Borbáth István Ágostonnal együtt a helyszínen tekintette meg az olaszországi téli olimpia sífutó- és biatlonversenyeit.

A program sűrű volt: sífutás, biatlon, majd ismét sífutás. Az utazást már ősszel elhatározták, időben megvásárolták a belépőket, repülőjegyet foglaltak, szállást kerestek, s végül autót is béreltek. Erre szükség is volt, hiszen az antholzi biatlonversenyek helyszínére tömegközlekedéssel nem tudtak volna időben kiérni.
„Figyelmeztettek, hogy a völgyben akkora dugó alakulhat ki, hogy lemaradunk a rajtról. Két nappal korábban még a svéd király is elkéste a startot, mert a forgalomban rekedt” – mesélte Csúcs.

Borbáth István Ágoston •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Borbáth István Ágoston
Fotó: Halmágyi Zsolt

Hirdetés

A sífutóversenyeknek otthont adó Val di Fiemme már könnyebben megközelíthető volt, oda tömegközlekedéssel utaztak.

A havas hegyek ölelésében fekvő stadionban testközelből élhették át azt, amit sportolóként csak álmodhattak.

Csúcs András számára az olimpia régi vágy volt. Versenyzőként nem adatott meg számára a részvétel: a sítájfutás – amelyet művelt – akkor sem, és ma sem szerepel az olimpiai programban. Hasonlóképpen Borbáth István Ágostonnak sem sikerült edzőként kijutnia, noha 1988-ban a női biatloncsapat vezetőedzőjeként készült a calgaryi játékokra. Az indulás előtt azonban a kommunista hatalom nem engedélyezte a kiutazását.

Balról jobbra: Csúcs András, Kádár Zoltán, Borbáth István Ágoston és Szép Zoltán •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Balról jobbra: Csúcs András, Kádár Zoltán, Borbáth István Ágoston és Szép Zoltán
Fotó: Halmágyi Zsolt

Most viszont, évtizedekkel később, nézőként mégis ott állhattak a lelátón.

A lényeg az volt, hogy élőben láthassuk, hallhassuk, érezhessük az olimpia hangulatát. Ez semmihez sem hasonlítható”

– fogalmazott Csúcs.

Elmesélték, hogy a versenyek egyben találkozási ponttá is váltak. A lelátón összefutottak a Marosvásárhelyi Rádió munkatársaival, Szép Zoltánnal és Kádár Zoltánnal, valamint a csíki sportfotóssal, Halmágyi Zsolttal. Beszélgettek a romániai sífutók edzőjével, Lungocival, illetve a biatlonisták szakvezetőjével, Stoiannal.

A svédeknek drukkoltak. Jobbról az első Borbáth István Ágoston, a harmadik pedig Csúcs András •  Fotó: Csúcs András Galéria

A svédeknek drukkoltak. Jobbról az első Borbáth István Ágoston, a harmadik pedig Csúcs András
Fotó: Csúcs András

A biatlonversenyen több csíki és gyergyói volt sífutó, biatlonista is jelen volt. Ott szurkolt Fórika-Ferencz Réka, ott volt a Gyergyói ISK igazgatója és sífutóedzője, Jánosi István és felesége, valamint a Csíkszeredából Amerikába kitelepedett Xántus Bíborka és férje. A verseny előtt és után megkereste őket a volt csíki olimpikon biatlonista, Szőcs Emőke, aki ezúttal az IBU képviseletében dolgozott.

Jó volt látni, hogy mennyi ismerős arc bukkan fel egy ilyen világversenyen. A sport valóban összeköt”

– jegyezte meg Csúcs.

Balról jobbra: Kádár Zoltán, Szép Zoltán, Fórika-Ferencz Réka •  Fotó: Halmágyi Zsolt Galéria

Balról jobbra: Kádár Zoltán, Szép Zoltán, Fórika-Ferencz Réka
Fotó: Halmágyi Zsolt

A versenyek alatt Csúcs András a svédeknek szorított. „Volt, amikor bejött – például a női 10 kilométeres sífutásban –, máskor nem. De ez végül nem számított. A hangulat, az élmény, az együtt dobbanó szívek – ez marad meg.”

Hazafelé a repülőn egy több mint húszfős csíki társasággal utaztak együtt, akik Milánóban jégkorongmérkőzésen jártak. „Öröm volt látni, hogy milyen sok környékbeli sportszerető embert mozgatott meg az olimpia. Ez azt jelzi: él bennünk a sport iránti szenvedély.”

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Trump új feltételt szabott Iránnak, ha már Teherán is feltételeket szabott a Hormuzi-szoros megnyitásához, nő az olajár

Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.

Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Székelyföldi játékosokkal készül a női válogatott a FOTE-ra

Újabb felkészülési tábort tart a 2027-es Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (FOTE) készülő romániai női 3x3-as jégkorong-válogatott. A keret Csíkkarcfalván edzőtáborozik, ahol 18 játékos vesz részt az összetartáson.

Az olimpikonok nélkül a francia Alpokban készülnek a székelyföldi snowboardosok

A VSK Csíkszereda fiatal hódeszkásai a franciaországi Les Deux Alpes gleccserén edzőtáboroznak. A felkészülés középpontjában a boardercross, a szlalom és az ugrások fejlesztése áll a 2027-es EYOF előtt.

Generációváltás a Gyergyói Síegylet élén: újra fókuszban a versenysport

Vezetőséget váltott a Gyergyói Sportegyesület, közismertebb nevén a Síegylet. A több évtizedes munkát végző vezetők helyére olyanok léptek, akik maguk is itt tanulták meg az alpesi sízés alapjait, és később komoly sikereket értek el.

A biatloné volt a főszerep a csíkszeredai központi parkban

Nagy érdeklődés és kiváló hangulat jellemezte Csíkszeredában a Biatlon Világnapját. A központi parkban megrendezett eseményen gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatták a lézeres lövészetet és a téli sportág alapjait.

Biatlon Világnapja Csíkszeredában: lézeres lövészet és családi programok a központi parkban

Lézeres lövészet, játékos versenyek és közösségi programok várják szombaton az érdeklődőket Csíkszeredában. A Biatlon Világnapja alkalmából a központi parkban rendezik meg a székelyföldi eseményt, a Csíki Majális programjaihoz kapcsolódva.

Bizalom, tisztelet és játékosság: Nagy-Rozsnyai Lotti és Kosz Zsolt nyerő párosa

Sikeres idény van a tízéves Nagy-Rozsnyai Lotti háta mögött, a kézdivásárhelyi műkorcsolyázó a román bajnoki cím megszerzése mellett négy elsőséggel megnyerte az európai kritériumsorozatot, ezzel zsinórban harmadszor diadalmaskodott a kiírásban.

A Madarasi Hargitán a Battle on Snow-val zárult snowboardszezon

Országos bajnoksággal ért véget a hazai snowboard-idény a Madarasi Hargitán, ahol a mostoha időjárás ellenére is megrendezték a Battle on Snow versenyt. Kinda Géza edző szerint összességében eredményes szezont zárt a sportág.

Ausztriai versenyeken bizonyítottak a fiatal székely snowboardosok

Két dobogós helyezést szereztek a székelyföldi snowboardosok az ausztriai Reiteralmban rendezett nemzetközi versenyeken, erős mezőnyben bizonyítva, hogy jó úton haladnak a jövő évi EYOF előtt.

Balkán Kupa-győzelemmel zárták a szezont a csíki biatlonisták

Két Balkán Kupa-győzelmet és több értékes helyezést szereztek a Csíkszeredai ISK biatlonistái a bulgáriai Banszkóban, ahol a romániai ifjúsági válogatott tagjaiként zárták a szezont.

Ülésezett a hokiszövetség: fókuszban az olimpiai fesztivál és az ifjúsági világbajnokság

A jövő évi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) és az idei U18-as világbajnokság előkészületei kerültek fókuszba a Román Jégkorongszövetség hétfői csíkszeredai elnökségi ülésén, ahol több, a következő időszakot meghatározó döntést is jóváhagytak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!