Sebestyén Ervin

U19-es román teremlabdarúgó-válogatott

Kettős győzelemmel kezdte a tornát a több székely játékost felsorakoztató ifi futsalválogatott

Horvátországban, Poreč városában állomásozik az U19-es romániai futsalválogatott, ahol felkészülési tornán méri össze erejét három másik csapattal. A trikolórok keretében számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Sepsi-SIC

Nem számít a bajnok bukása, csak a saját fejlődésére koncentrál a Sepsi-SIC

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC női kosárlabda együttese azon dolgozik, hogy erősebbé váljon és minél jobb eredményeket érjen el, és nem törődnek azzal, ami a Konstancai CSM-mel történt – közölte a Székely Sportnak Pásztori István, a szakosztály vezetője.

Sepsi OSK

A Real Madrid akadémiáján nevelkedett a Sepsi OSK új támadója

Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.

Sepsi-SIC

A téli szünet után teljes erőbedobással készül a Sepsi-SIC a két sorsdöntő meccsre

Rövid pihenő után, január 3-án edzésbe álltak a román teremlabdarúgó 1. Ligában szereplő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC játékosai. Mánya Szabolcs a Székely Sportnak elmondta, hogy semmit sem akarnak a véletlenre bízni, a felsőházban szeretnék folytatni.

Sepsi OSK

Ajándék tizenegyesből szépített, nem szerepelt túl biztatóan a Young Boys ellen a Sepsi OSK

Két nap leforgása alatt a második felkészülési mérkőzését játszotta a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, azonban ezúttal sem tudott meggyőző játékot mutatni, 4–1-es vereséget szenvedett el a svájci Young Boys ellen.

Sepsi OSK

Visszatért a korábbi magyar válogatott játékos a Sepsi OSK-hoz

Másfél évvel ezelőtt távozott Tamás Márk a háromszéki alakulattól, azonban ez idő alatt mindössze 39 megmérettetés során kapott bizonyítási lehetőséget Azerbajdzsánban. A 31 éves védő két és fél éves szerződést írt alá a piros-fehér klubbal.

Sportesemények a tévében

Magyar–francia vk-selejtező, kupameccsek a képernyőn

Újabb mérkőzést játszik Bukarestben a magyar férfi vízilabda-válogatott, kedden kora délután Franciaország lesz az ellenfele. A folytatásban szaúdi foci és női kézilabda kerül képernyőre, késő este pályára lép az Arsenal is.

román kézilabda-válogatott

Szerbia diadalmaskodott, Románia csalódást keltett a Kárpátok Kupáján

Január első hétvégéjén rendezték Mioveni városában a férfi kézilabda Kárpátok Kupája felkészülési tornát, amelyen Románia mellett részt vett Szerbia, Georgia és Törökország is. A házigazda egy győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel zárt.

Sepsi-SIC

Kikapott az év első bajnokiján a sepsiszentgyörgyi kosárcsapat

Idegenben játszotta az év első tétmérkőzését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a női kosárlabda élvonalban, amely nagy meglepetésre szombaton este nem bírt a CSM Târgoviște együttesével és vereséggel tért haza a kiszállásból.

Sportesemények a tévében

Focidömping szombaton: pályán a Barcelona, a Man. City és a Napoli

Újabb játéknapot rendeznek a Premier League-ben és a Serie A-ban, pályán a topcsapatok. Szerepel még a szombati kínálatban sífutás, alpesi sí, terepkerékpár, kézilabda, kosár, valamint golf is.

Brassói Corona

Büntetők után két pontot otthon tartott a Brassói Corona

Fordulatos és kiegyenlített csatát követően büntetőkkel dőlt el a Brassói Corona és a Debreceni EAC párharca a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

Sepsi OSK

Újabb távozót jelentett be, majd Törökországba utazott a Sepsi OSK

Kevesebb mint két hét pihenő után edzésbe állnak a háromszéki együttes játékosai, az újév harmadik napján Törökországba utaznak edzőtáborozni. A tervek szerint három felkészülési mérkőzést játszanak. Közben egy újabb távozót jelentettek be.

Sepsi OSK

Dél-Koreából és a másodosztályból erősített a Sepsi OSK

Két új labdarúgó érkezését jelentette be szerdán délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a kerethez csatlakozott Sebastian Mailat, valamint a fiatal, korosztályos válogatott Giovani Ghimfuș.

Sportesemények a tévében

Téli sportok és Premier League – a szerdai sportműsor

Folytatódnak a sífutás és síugrás küzdelmei. Londonban, a Brentford otthonában bizonyíthat az Arsenal az újév első napján.

Sepsi OSK

Hősies védekezés, emberhátrányban is kiharcolta a döntetlent a Sepsi OSK az éllovas ellen

Már a hatodik perctől kezdve emberhátrányban játszott a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely pénteken este így is gól nélküli döntetlent harcolt ki a Kolozsvári U ellen. Valentin Suciu legénysége hatalmasat küzdött, megérdemelte az egy pontot.

Sepsi OSK

Valentin Suciu: „most csak a Kolozsvári U-ra koncentrálunk, de erősíteni kell a keretet”

Utolsó megmérettetésére készül a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a 2024-es naptári évben, pénteken késő délután a Kolozsvári U-t látja vendégül. Valentin Suciu a Székely Sportnak beszélt az elvárásairól, az utánpótlásról és a jövőbeli tervekről.

Sportesemények a tévében

Magyarul nézhetjük a Sepsi OSK idei utolsó meccsét – a pénteki sportműsor

Az idei naptári évben utolsó találkozóját játssza a Sepsi OSK, pénteken este 19 órától a Kolozsvári U-t látja vendégül. Bayern München–RB Leipzig rangadót rendeznek a Bundesligában, pályán az AC Milan. Szerepel még a kínálatban kézilabda is.

Kolozsvári CFR

Félgőzzel is győzött a Rapid ellen, első helyen jutott tovább a CFR

Rangadó döntött a továbbjutásról az A csoportban a labdarúgó Román Kupa csoportkörének utolsó fordulójában. A Bukaresti Rapid a Kolozsvári CFR-t látta vendégül, végül a fiatalokkal felálló házigazda kétgólos vereséget szenvedett el.