Hirdetés

„Ha így folytatjuk, minden rendben lesz” – bizakodnak a házigazdák a britek elleni vereség után

Kemény csatát eredményszett a két fél párharca
Fotó: Pinti Attila

Hosszabbításban verte meg Nagy-Britannia Romániát a hokivilágbajnokság második napján. A hazai válogatott játékosai és edzője azonban büszkék lehetnek: a meccs utáni értékelésekből egyértelműen kiderült, hogy ez a teljesítmény már előrelépés a tornán.

2025. április 29., 14:18

Újabb nap ért véget a sepsiszentgyörgyi divízió I/A jégkorong-világbajnokságon, a vasárnapi, lengyelek elleni vereség után új arcát mutatta a román csapat, és ez Dave MacQueen szövetségi kapitány szerint nem volt véletlen. „180 fokos fordulatot vettünk ahhoz a találkozóhoz képest. Akkor is jól kezdtünk, de visszaestünk. Most viszont végig támadtunk, két lábbal álltunk a jégen” – értékelt a megmérettetés után.

Kapcsolódó

A szakvezető szerint a válogatott több olyan dolgot is jól csinált, ami előző nap nem jött össze.

A fiúknak is mondtam: ha ezen az úton haladunk, minden rendben lesz. Sajnálom, hogy nem lett meg a győzelem, szerintem többet érdemeltünk volna, de a hosszabbításban bármi megtörténhet. Egy ilyen meccs után ez a pont is sokat érhet”

– mutatott rá a szövetségi kapitány a Székely Sportnak adott interjúban.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Kiemelte a csapat kiváló védekezését az 5 a 3 és az 5 a 4 elleni szituációkban, amiből magabiztosságot és erőt meríthetnek a jövőre nézve.

A csapat támadója, Rokaly Szilárd egy elhibázott lehetőség miatt ugyan bosszús volt, de reálisan látja a helyzetet. „Az első két harmadban nagyobb helyzeteink voltak, mint nekik. Nem vagyunk boldogok, de ez egy jó lökés lehet. Egy volt elit ligás csapattól pontot szerezni nem kis dolog” – hangsúlyozta Rokaly.

Hirdetés

A csíkszeredai hokis külön kiemelte a sorcserék hatékonyságát:

Az új sorösszeállítás működött, Péter Balázzsal és Részegh Tamással klubszinten is együtt játszunk, éreztük egymást a jégen”.

Hozzátette, hogy a britek egészen más céllal érkeztek a viadalra mint ők, és semmiképp sincs okuk szomorkodni egy ilyen eredmény után.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A meccs egyik hőse Tőke Zoltán volt, aki fontos védéseket mutatott be, különösen emberhátrányban. „A találkozó elején kaptunk egy gólt, de utána kivédekeztünk egy 5 a 3 elleni szituációt, ami hatalmas erőt adott. A csapat mindent megtett, blokkoltunk, belefeküdtünk a lövésekbe. Ez az egy pont is számít” – nyilatkozta elégedetten lapunknak a tapasztalt kapus.

Azt is elmondta, kevés volt a közös felkészülési idő, ezért minden egyes mérkőzés újabb lehetőség az építkezésre.

A brit oldalon is elismerően nyilatkoztak az ellenfélről. Lucas Brine szerint ellenlábasuk meglepte őket: „Nagyszerűen játszottak, végig feszült volt a párharc. Jó volt látni, hogy nálunk a fiatalabbak, például Cade vagy Kieran is előreléptek. Tovább kell építkeznünk, és biztos vagyok benne, hogy a srácok képesek rá. Csak folytatnunk kell ebben a szellemben. Láttam már őket jobban játszani, és biztos vagyok benne, hogy újra meg fogják mutatni mit tudnak” – értékelt a Székely Sportnak.

Ben Browns kapus így fogalmazott:

Ez egy valódi csata volt, pont erre számítottunk. Egyelőre kicsit rozsdásak vagyunk, de lépésről lépésre építkezünk. A hosszabbításos meccsek pontvesztéssel járnak, ezt szeretnénk elkerülni a folytatásban. A hazai bajnokság későn ért véget, így nem volt túl sok idő a felkészülésre, de komoly célokkal érkeztünk”

– vázolta fel Ben.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A romániai válogatott következő ellenfele az ukrán együttes lesz – MacQueen és Tőke egyaránt úgy vélik, hogy az ukránok a mezőny egyik legjobbjai, gyorsak és fizikálisan is erősek. „De, ez a torna nagyon nyílt, bárki bárkit megverhet” – tette hozzá a kapitány, aki szerint még sok minden eldőlhet, akár a japánok elleni utolsó fordulóban is.

A vébé állása

1. Lengyelország 6 pont
2. Olaszország 4
3. Nagy-Britannia 4
4. Ukrajna 3
5. Románia 1
6. Japán 0

A további program

Április 30., szerda:
12.30-tól Nagy-Britannia–Japán
16 órától Lengyelország–Olaszország
19.30-tól Ukrajna–Románia

Május 1., csütörtök:
12.30-tól Olaszország–Nagy-Britannia
16 órától Lengyelország–Ukrajna
19.30-tól Románia–Japán

Május 3., szombat:
12.30-tól Japán–Ukrajna
16 órától Olaszország–Románia
19.30-tól Nagy-Britannia–Lengyelország

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pont nélkül zárta az amiens-i tornát a magyar hokiválogatott

Nem szerzett pontot a magyar jégkorong-válogatott a Nemzetek Európai Kupája amiens-i csoportjában, miután a szombaton 3–0-ra kikapott a házigazda francia csapattól.

Jól zárta a tornát a romániai hokiválogatott, biztató bemutatkozás az új szövetségi kapitánytól

A spanyolok elleni szétlövéses sikerrel a második helyen végzett a romániai férfi jégkorong-válogatott a tallinni Nemzetek Európa Kupájában. A frissen kinevezett Ron Pasco megfiatalított együttese több szempontból is biztató visszajelzéseket adott.

Újabb magyar vereség, az észtek megnyerték a tallini tornát

A magyar férfi jégkorong-válogatott második mérkőzésén is pont nélkül maradt az amiens-i Nemzetek Európai Kupáján, míg a romániai együttes vereséget szenvedett a házigazda észtektől. A romániai női válogatott hosszabbításban újabb győzelmet aratott.

Ron Pasco győzelemmel mutatkozott be, a gyergyóalfalvi Horváth Bence betalált a magyar csapatban

Vereséggel kezdte csütörtökön az amiens-i tornát a magyar férfi jégkorong-válogatott, miközben a romániai együttes új szövetségi kapitánya, a kanadai Ron Pasco győzelemmel debütált a kispadon.

Senki sem akar hokizni az oroszokkal

Egyre nagyobb az ellenállás az orosz jégkorong-válogatottak nemzetközi visszatérése ellen. Már hat ország jelezte, hogy nem hajlandó pályára lépni ellenük a jövő évi férfi világbajnokságon. A szponzorok a támogatásuk megvonását helyezték kilátásba.

Székelyföldi csapatokra épül a romániai hokiválogatott a tallinni tornán

Folytatódik a jégkorong Nemzetek Európai Kupája. A romániai férfiválogatott új szövetségi kapitánnyal Tallinnban, a magyar együttes Amiens-ben lép jégre, míg a romániai női csapat Otopeniben fogadja ellenfeleit.

Két győzelemmel tért haza Eperjesről a GYHK U20-as csapata

Két mérkőzést játszott a hétvégén Eperjesen a Gyergyói Hoki Klub U20-as csapata a szlovákiai Liga I-ben. Góga Attila tanítványai mindkét alkalommal legyőzték a házigazda HC Prešov együttesét: előbb 1–0-ra, majd 5–2-re nyertek.

Nem lesz hoki-vb Németországban?

A Német Jégkorong Szövetség (DEB) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy lemondjon a jégkorong-vb megrendezéséről. A lépésre azt követően kerülhet sor, hogy a Sportdöntőbíróság (TAS) döntést hozott az orosz csapatok nemzetközi porondra való visszatéréséről.

Kapaszkodott Budapesten a Fox Hockey, a ráadásban dőlt el a párharc

Kétgólos hátrányból állt talpra a Gyergyószentmiklósi Fox Hockey a MAC Budapest vendégeként a magyar női U25A jégkorongbajnokságban. A hosszabbításban dőlt el a győztes kiléte.

Visszaengedik az oroszokat a hokivébére, az ukránokkal is összekerülhetnek

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése alapján vissza kell engedni az orosz válogatottakat a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) által rendezett világbajnokságokra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!