A harmadik felvonás következik a női kosárlabda-bajnokság rájátszásának elődöntőjében. A két győzelemig tartó párharcban 1:1-re áll a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és az Aradi FCC Baschet, a háromszékiek otthon harcolhatják ki a továbbjutást.
Nem túl bő a hétfői felhozatal, két bajnokit rendeznek a román élvonalban, idegenben játszik az Inter Milan, élőben követhetünk egy magyar és egy spanyol másodosztályú találkozót is. A szaúd-arábiai Szuperkupában az elődöntőket játsszák.
Első mérkőzését játszotta Adrian Mutu lemondása után a Kolozsvári CFR, amely rendkívül magabiztos győzelmet aratott a labdarúgó Szuperliga felsőházának harmadik fordulójában. Már az első félidőben négyet vágott a Rapid otthonában.
A Sellenberki SK gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a Vajdahunyadi Corvinul ellen, így továbbra is rendkívül szoros az állás a labdarúgó 2. Liga felsőházában. Az FK Csíkszereda az éllovas ellen zárja a fordulót.
Továbbra is várat magára a Sepsi OSK első győzelme a rájátszásban, miután a Farul ellen 1–1-es döntetlent ért el pénteken este. A találkozó során két gólt is érvénytelenített a játékvezető, a hazaiak szerint egyértelműen rossz döntések születtek.
Rendkívül bőséges a szombati kínálat, rengeteg focimeccs került a kínálatba szerte Európából. Emellett élőben nézhetünk rögbit, autóversenyzést, kézilabdát, teniszt és kosarat. Összegyűjtöttük egy helyre, mit nézhetünk a képernyőn.
Kezdetét veszi a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának harmadik fordulója, a játéknap a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Konstancai Farul párharccal indul. A háromszéki gárda az alapszakaszban mindkétszer kikapott a tengerpartiaktól, most visszavágna.
Ugyan nem dobott sok pontot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, de győzni tudott az Aradi FCC Baschet otthonában, így összesítésben 1:1-re állnak a felek a női kosárlabda-bajnokság rájátszásának elődöntőjében.
Második alkalommal szerveztek ökölvívógálát Baróton, amelyen tizenegy klub közel száz sportolója lépett a ringbe. Érkeztek sportolók Maros, Hargita és Kovászna megyéből, illetve Magyarországról is.
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség útjára indítja a Háromszéki Középiskolás Sportolimpiát. Május 10-11. között a diákok 10 sportágban, 40 versenyszámban mérhetik össze erejüket.
Magabiztos sikert aratott a Bardoci Príma a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, így továbbra is makulátlan mérleggel áll az élen. A barótiak is győzni tudtak, míg Zágon kihasználta Szitabodza botlását és előrelépett a harmadik helyre.
Hétközi fordulót rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, pályán az Arsenal és a Manchester City, emellett újabb továbbjutókat ismerhetünk meg a román és a magyar kupasorozatban. Szerepel még a kínálatban tenisz és kézilabda.
Nem lesz ott a teremlabdarúgó Román Kupa döntőjében a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC együttese, miután kedden kora délután vereséget szenvedett a Dévai CSM ellen. A védelmi hibákat könyörtelenül kihasználta a háromszékiek ellenlábasa.
Temesváron rendezik a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjét, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a Dévai CSM-mel csap össze kedden délután. A háromszéki játékosok optimisták a találkozóval kapcsolatosan.
Fontos mérkőzést nyert a Nyárádtői Unirea a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának felsőházi rájátszásában, amely az első játéknapon 2–1-es győzelmet aratott a Medgyesi SK otthonában.
Egygólos vereséggel indult a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása a CS Mioveni számára, miután az Argeș megyei gárda szombaton délelőtt emberhátrányban kikapott az Unirea Slobozia otthonában. Az FK Csíkszereda egy győzelemmel előreléphet a tabellán.
A válogatott szünet után visszatérnek a topbajnokságok, rengeteg focimérkőzés kerül a képernyőre szombat délelőttől egészen késő estig. Szerepel még a kínálatban rögbi, tenisz, kosár- és kézilabda is.
Nagy meglepetésre vereségbe szaladt bele saját közönsége előtt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a női kosárlabda-bajnokság rájátszásának elődöntőjében. Az Aradi FCC Baschet 86–79-re győzött és ezzel előnnyel várhatja a második mérkőzést.