A címvédő Gyergyói Hoki Klub nem hagyott kétséget péntek este: a BJAHC elleni 6–1-es sikerrel villámrajtot vett az Erste Ligában. Markus Juurikkala vezetőedző elégedetten értékelt, kiemelve, hogy a csapat a pályán valósította meg az előre megtervezett játékfilozófiát.
„Boldog vagyok a három pont miatt és örülök, hogy ilyen nagyszerű gólokat szereztünk. Hatvan percen át jól dolgoztunk, a kemény munka most jutalmat hozott. A kapustól a csatárokig mindenki hozzátette a magáét, igazi csapatmunka volt” – fogalmazott a finn szakember.
A másik oldalon Márton Tibor, a budapestiek másodedzője nem kertelt: „Nem csak taktikai, hanem emocionális hibákat is vétettünk. Problémáink akadtak a speciális helyzetekkel, és ezek végül eldöntötték a meccset. A GYHK megérdemelten nyert”.
Csíkszeredában már nem volt ilyen örömteli a hangulat: a Sportklub hazai pályán 3–2-re kapott ki a FEHA19-től. Péter Róbert szerint a helyzetkihasználás és a második harmad döntött.
„Az első húsz percben domináltunk, a másodikban viszont rengeteg korongot adtunk el a saját harmadunkban, nem úgy jöttünk ki, ahogy elterveztük. Az emberelőnyöket sem használtuk ki.
– értékelt a vezetőedző.
Tokaji Viktor, a fehérváriak mestere ezzel szemben teljes elégedettséggel nyilatkozott: „Kontrolláltuk a találkozót, és felül tudtuk múlni a Csíkszeredát. A játékosok higgadtak maradtak, jó döntéseket hoztak a kulcspillanatokban”.
Brassóban szintén keserű szájízzel zárták a nyitányt: a Corona az Újpest ellen esett szét a hajrában, a vége 4–1-es vereség lett. Strenk Hunor másodedző szerint a helyzetek megvoltak, de a hibák megbosszulták magukat.
„Bőven volt lehetőségünk a győzelemre, de a kapu előtt határozatlanok és pontatlanok voltunk. A második bekapott gól különösen fájt, ugyanis addig nyomás alatt tartottuk őket. Pozitívumot is láttam, de hatékonyabbnak kell lennünk” – mondta.
Az újpesti kispadon ülő Jason Morgan ezzel szemben elégedett volt: „Egységesen hokiztunk, kibírtuk a hazaiak nyomását, és a legfontosabb pillanatokban jó döntéseket hoztunk. Ez volt a kulcs”.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!