Öt nappal ezelőtt pár percig a nyakában volt a bronzérem Ana Maria Bărbosunak. Egy óvás után lecsúszott a dobogóról a román tornász, ezt a döntést támadta meg a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál.
Mindhárom székelyföldi élvonalbeli együttes részt vett a negyedik kiadásához érkezett teremlabdarúgó felkészülési tornán. A házigazdák mindkét találkozójukat megnyerték.
Szabadfogású birkózásban a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta elérhet a bronzmérkőzésig. Alig lesz román versenyző, ellenben több magyar is éremesélyes az olimpia utolsó előtti napján.
A férfi kézilabdázók és a teremlabdarúgók tesztelik magukat, hogy hol állnak a felkészüléssel. Mindkét együttes hazai környezetben játszik találkozókat.
Lesz 5. és 6. Liga, a megyeiből egy klub lennebb jött, egy új csapat kérte felvételét az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság soron következő évadára.
A férfi kézilabda Bölények Ligája új kiírására hangol a székelyföldi együttes. Ezen a héten két találkozót játszanak hazai környezetben. A szurkolók megvásárolhatják belépőiket az új szezonra.
A rendes játékidőben megvolt az esélye, hogy kiharcolja az elődöntőbe való belépést a magyar női kézilabda-válogatottnak. A svédek a ráadást jobban bírták.
Két összecsapást még kedden rendeznek meg, a szakszövetség elkészítette a második forduló programját. Az FK Csíkszereda idegenben játszik, a Nyárádtői Unirea pihen.
Jön a tizennegyedik játéknap a párizsi olimpián, a rendszerint több érmet, közte aranyakat szerző magyar kajak-kenusok az előfutamokkal kezdenek. Csupán öt román olimpikon lesz érdekelt, egy a döntőben.
Csak az elején tudta tartani a lépést a román hajóval a többi öt egység, olyan ritmust diktáltak, amelyre nem volt válaszuk. Evezésben a második, összesítésben a harmadik aranyérme ez a román küldöttségnek.