Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) vasárnap elkészítette a soron következő idény második számú kupakiírásának csoportbeosztását. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK négy, zsinórban eltöltött Bajnokok Ligájában való szereplés után ezúttal az Európa Kupába kapott besorolást.
A tizenhárom együttest négy csoportba osztották, az ISK-SZAK a B-ben a spanyol Enoli Borges Valival és a török Fenerbahce SC-val csap össze.
„A spanyolokkal pár évvel ezelőtt játszottunk, amikor bronzérmesek lettünk az Europe Trophy-ban. Az elődöntőben akkor kikaptunk tőlük, de azóta valószínű átalakult a keretük. A törökökről jelenleg semmit sem tudunk, ők szabadkártyát váltottak erre az évre, ennek tekintetében valószínű, hogy komoly klubról van szó.
– mondta el a Székely Sportnak a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK klubvezetője, György István.
A találkozókat november 13-16. között rendezik, a házigazda szerepkörről a héten dönt az ETTU.
A klub fiatal tehetsége, Toró Dávid az elmúlt héten a csehországi Ostravában a román válogatott tagjaként vett részt az U15-ös korosztály Európa-bajnokságán.
Amint már beszámoltunk róla, csapatban az ötödik helyen végeztek, a folytatásban pedig a székelyudvarhelyi játékos érdekelt volt a páros, a vegyespáros és az egyéni küzdelmekben is.
A párosok versenyében a kolozsvári Poppal a nyolcaddöntőben szenvedtek vereséget, így a kilencedikek lett, míg az aradi Madarral a vegyespárosoknál a tizenhetedik pozícióban zártak.
Ami az egyéni megmérettetést illeti, a főtáblán kezdett Toró, a legjobb tizenhat közé kitásért vívott küzdelemben, a magyarországi Szabó állta útját.
Összességében a várt eredményeket szállította Dávid, ebben a korosztályban elsőéves volt.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!