Hirdetés

Valóra vált egy álmuk, még magasabbra törnének a marosvásárhelyi súlyemelők

Izsák Zsigmond három bronzéremmel tért haza az országos bajnokságról
Fotó: Forrás: Selcuzan Csiki Sándor

Tizenöt év után újra felállt a dobogóra egy marosvásárhelyi versenyző az országos súlyemelő bajnokságon, az Iskolás Sportklubhoz tartozó szakosztálynál ezt hatalmas eredménynek tartják. Selcuzan Csiki Sándor edzővel beszélgettünk a sportág helyzetéről.

2023. december 21., 16:51

A városban nagy hagyománnyal rendelkező sportágat több éves kihagyás után, és nagy nehézségek árán 2017-ben sikerült újraéleszteni. Ebben nagy szerepet vállalt Selcuzan Csiki Sándor vezetőedző, aki ismertette, hogy eléggé rövid volt az együttműködés a Juvenes klubbal, utána pedig korábbi csapattársával megalapítottak egy magánklubot, de sajnos ezt a pandémia tönkre tette. Aztán egy szezont edzősködött a Városi Sportklubnál, de pénzhiány miatt ott sem volt lehetséges a folytatás.

Végül sikerült megmenteni a sportágat, az Iskolás Sportklub keretében megalapították a súlyemelő szakosztályt, ahol immár harmadik éve Papp Zoltánnal közösen tartják az edzéseket.

Azóta szép lassan az eredmények is kezdtek jönni – mutatott rá Selcuzan Csiki Sándor. Mint mondta, már a tavaly is éremesélyesek voltak, de Marosi Evelin lemaradt a dobogóról, mivel egy teljesen hiteles utolsó mozgását érvénytelenítették, pedig ez nagy eredménynek számított volna, az első női súlyemelő lett volna, aki érmet hoz Marosvásárhelynek.

Az idén viszont Izsák Zsigmondnak köszönhetően dobogós helyezésért szereztek,

aki a Besztercén megrendezett, az U13-as korosztályú országos bajnokságon három bronzérmet is szerzett, a súlyemelés két fogásnemében, szakításban és lökésben, illetve a két fogásnem olimpiai összesítésében.

A szakvezető kifejtette, a tehetséges súlyemelőt idén beválogatták az olimpiai reménységek csapatába, ami az országos válogatottnak számít, de a sportolók nem egy, a szövetség által kijelölt helyszínen, hanem itthon, saját klubjuknál készülnek, így még nagyobb büszkeség Papp Zoltán és jómaga, mint edzők számára az elért eredmény.

Ezt hatalmas teljesítménynek tartjuk, mivel egy olyan sportágról beszélünk, ahol nem könnyű érmet szerezni, főleg ilyen rövid időn belül, hiszen erővel és súlyokkal dolgozunk, Izsák Zsigmond pedig alig másfél, két éve készül velünk.

Megmagyarázhatatlan érzés és igazi beteljesülés számunkra, egy álom vált valóra a dobogós helyezéssel, hiszen történelmet írtunk, tizenöt év után nyert újra érmet országos bajnokságon marosvásárhelyi versenyző súlyemelésben” – fogalmazott Selcuzan Csiki Sándor.

Selcuzan Csiki Sándor közölte, jövőre országos szintű versenyt szeretnének szervezni, és túl akarják szárnyalni az eddigi eredményeiket •  Fotó: Facebook/CS Juvenes Galéria

Selcuzan Csiki Sándor közölte, jövőre országos szintű versenyt szeretnének szervezni, és túl akarják szárnyalni az eddigi eredményeiket
Fotó: Facebook/CS Juvenes

Ami a szakosztályt illeti, jelenleg rendszeresen tizenkét sportolóval (12 évestől 18 éves korig)
foglalkoznak az edzéseken, de mellettük még van két hatos kezdő csoport. A klubnál nyitottak, várják a sportág iránt érdeklődőket, főleg gyerekeket, mivel nagyon korán meg kell ismerjék az alapokat. Továbbá, még betegséggel küzdő fiatalokkal is dolgoztak, akik nem versenyzés céljából, hanem izomproblémák, gerincferdülés és csípőficam miatt fordultak hozzájuk, és később meggyógyultak.

A vezetőedző kiemelte, hogy a folytonosság viszont egyelőre hiányzik, mert ahogy a sportolók elérték a 19 éves kort, félbehagyják a súlyemelést, vagy eligazolnak más klubhoz.

Egy versenyzőt azonban sikerült visszahozni a besztercei egyesülettől, de az már más kérdés, hogy őt meg is kell tudni tartani, ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő anyagi háttér.

Hirdetés

Selcuzan Csiki Sándor a hat év tapasztalata alapján megjegyezte, hogy a mai fiatalok nagyon könnyen feladják, ha egy kis nehézségbe ütköznek, valamint nincs bennük az az akaraterő, ami például megvolt az ő generációjukban, a 90-es években és a 2000-es évek közepéig. „A gyerekek figyelme másfelé irányul, az elektronikai eszközök lekötik őket, de megpróbáljuk rávenni a sportolásra több-kevesebb sikerrel.

Ez az edzők egyik legnagyobb fájdalma, mert nem kis munka betanítani a technikát, a szabályokat és a szakszerű gyakorlatok elvégzését, majd amikor ezen túl vagyunk, a sportoló bejelenti, hogy többet nem szeretne foglalkozni a sportággal, vagy rosszabb esetben nem is szól erről”.
Jövőben minden kategóriában érmeket akarnak szerezni •  Fotó: Forrás: Selcuzan Csiki Sándor Galéria

Jövőben minden kategóriában érmeket akarnak szerezni
Fotó: Forrás: Selcuzan Csiki Sándor

A jövőbeli célokról a szakember elmondta, nagyon szeretnének országos szintű versenyt szervezni Marosvásárhelyen, de az infrastruktúra szempontjából erre még nincsenek felkészülve. Jelenleg bérelt teremben zajlanak az edzéseik, valamint rengeteg felszerelés és anyagi támogatás is szükséges, mint ahogyan ez megadatott 2019-ben, amikor a különböző helyi és megyei cégek, illetve a Magyar Súlyemelő Szövetség támogatásával sikerült megrendezniük az országos bajnokságot.

Az eddigi eredményeiket pedig természetesen jövőben szeretnék túlszárnyalni. Selcuzan Csiki Sándor közölte, pozitívan tekintenek előre,

a következő versenyszezonban minden kategóriában, amiben érdekeltek lesznek, minél fényesebb érmeket akarnak szerezni.

A súlyemelés története Marosvásárhelyen

A marosvásárhelyi súlyemelésnek nagyon gazdag múltja van, sőt egy adott időszakban a megyei bajnokság annyira színvonalas volt, mint az országos bajnokság. A kezdetekben (1954) Asztalos Sándor vezetése alatt a Locomotiva sportegyesület indította az első súlyemelő szakosztályt, majd később csatlakozott hozzá a Constructorul és a Știinta. Őket a Mureșul (1967), az Avântul (1969), az Oțelul (1969) és AS Armata (1971) klubok követték, de a Lemnarul, a Metalotechnika és a Szovátai Medve-tó kluboknál is létezett súlyemelő szakosztály.

A szakág első főfoglalkozású edzője Rád Sándor (Oțelul, AS Armata) volt, akinek első tanítványai, a Szovátáról származó László János, Gheorghe Olteanu és Rád Zoltán szerezték Marosvásárhelynek az első bajnoki érmeket.

A sportág legsikeresebb versenyzői a városban az első ,,ötkarikás” ezüstérmes (Los Angeles, 1984) Radu Gelu, a háromszoros világ- (Savannah, Amerikai Egyesült Államok) és Európa-bajnok (Varsó) Szász Kálmán és a kétszeres Balkán-bajnok (1991, 1992), kétszeres Európa-bajnok (1995, 2001) Feri Attila voltak, utóbbi az 1996-os atlantai olimpián bronzérmes lett.

Mellettük sikeres súlyemelő volt még többek között Kiss István, Ștefan Balaban, Cserei István, Eugen Chivu (a 70-es évekből), Toader Iacob, Szász István, Kiss Sándor, Drócsa Béla, Drócsa Zoltán (a 80-as évekből), míg a 90-es évekből Farkas Zoltán (1991-ben Eb-bronzérmes), Sebastian Dogariu, Poczó Sándor és Papp Zoltán.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Buzánszky Jenő-mellszobrot avattak Farkaslakán

Az Aranycsapat jobbhátvédje többször járt Székelyföldön, rendre a Szenes Napok egyik meghívottja volt. A farkaslaki sportpark a nevét viseli, ezután a mellszobra is az emlékét őrzi.

Egykori bajnokokról és sportemberekről elnevezett Maros megyei létesítmények

Maros megyében több sportlétesítmény viseli egykori kiváló sportolók nevét. Olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok, valamint a helyi sportélet meghatározó személyiségei előtt tisztelegnek így.

Labda helyett ecset: szuperhősökkel népesítette be egykori iskolája falát a bajnok kézilabdázó

Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.

Fél évszázada a megyei élvonalban: példát mutat a Kézdiszentléleki Perkő

A Kézdiszentléleki Perkő hosszú évtizedek óta meghatározó alakja a háromszéki labdarúgásnak, az 1954-ben alapított labdarúgóklub Kovászna megyében egyedülálló módon ötven éve megszakítás nélkül tagja a megyei élvonalnak.

Negyvenes évforduló: a nap, amikor legyőzte a BEK-győztes Steauát a Székelyudvarhelyi Haladás

A román labdarúgás egyik legemlékezetesebb sikere után alig két hónappal Székelyudvarhely újabb futballcsodát élhetett meg. A friss BEK-győztes Bukaresti Steaua 1986 nyarán barátságos mérkőzésen lépett pályára a C osztályos Haladás ellen.

Sörözhetünk a lelátón, engedélyezik a pirotechnikai bemutatókat a stadionokban

Új szabályok lépnek életbe a romániai stadionokban. A legfontosabb változás, hogy bizonyos feltételek mellett ismét lehet sört fogyasztani a lelátókon, emellett szabályozott keretek között pirotechnikai bemutatókat is lehet szervezni.

Négy évtized a kézilabda szolgálatában – Szerző Árpád edzői pályafutásának öröksége

Több mint négy évtizedet felölelő pályafutást követően nyugdíjba vonult a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub éremkovácsa, a klubhoz 1986-ban csatlakozott Szerző Árpád.

A Maros megyei község, ahol egyszerre dobban minden Fradi-szív

A Marosvásárhelytől 12 kilométerre lévő, mintegy 6500 lelket számláló Mezőpanitban már évtizedek óta egy lelkes, odaadó, a Fradival szimpatizáló közösség él, akik testileg-lelkileg az FTC-rajongói és szívük a zöld-fehér klubért dobog.

Szintet lépnek, az Erste Liga befogadta a Háromszéki Ágyúsokat

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozásával négyre emelkedett az Erste Liga erdélyi csapatainak száma a 2026–2027-es szezonban. Arról, hogy milyen plusz erőforrásokat igényel ez a régóta vágyott tagság az újoncnak, Miklós Ervint, a klub elnökét kérdeztük.

Erste Liga, rájátszás – lesznek izgalmak, elmaradnak a nagy meglepetések

Kedden este elrajtol a jégkorong Erste Liga rájátszása. Corona–FEHA19, GYHK–Sportklub, DEAC–DVTK és UTE–BJAHC párharcok lesznek az elődöntőbe jutásért. Belenéztünk a jósgömbbe, amely nem nagyon vetít elé nagy drámákat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!