Romániából és Magyarországról is kisszámú sajtós delegáció utazik a Pekingben hivatalosan pénteken rajtoló XXIV. téli olimpiára. A hosszas és bonyodalmas akkreditációs procedúra, a magas költségek és a járványhelyzet miatti komoly kihívások sok újságírót eltántorítottak a játékokon való részvételtől.
Nem úgy a csíkszeredai Szép Zoltánt, aki Rio (2016), Pjongcsang (2018) és Tokió (2021) után negyedik olimpiájára készül.
A Marosvásárhelyi Rádió munkatársa a Székely Sportnak elmondta, másfél évvel ezelőtt jelentkezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz a pekingi akkreditációért, és tavaly nyáron tokiói repülőútja során is e-maileket váltott a kínai szervezőkkel. A két olimpia között viszonylag rövid idő állt rendelkezésre a szponzorkeresésre, de végül sikerült támogatót találni, és miután minden feltételt teljesített, pénteken Bukarestből indulva, egy dohai átszállással, megérkezhet az olimpia helyszínére.
„Ez lesz a negyedik olimpiám, téliből a második, és nagyon szerencsés embernek tartom magam, hogy mindez így összejött.
Hálás vagyok a sorsnak és a jó Istennek, hogy ez a lehetőség megadatik nekem. Remélem, helyt tudok állni, most újból az a helyzet, mint Rióban, nagy a felelősség rajtam, mivel én leszek az egyedüli romániai magyar sportújságíró odakint” – nyilatkozta kevéssel az elutazás előtt a csíki sítájfutó, aki múlt héten még a bulgáriai Európa-bajnokságon versenyzett.
A téli sportok nyilvánvalóan közelebb állnak a szívéhez, nagyobb rálátása van a különböző szakágakra, mint a legtöbb kollégának, így elmondása szerint sokkal könnyebb is beszámolnia a téli olimpia eseményeiről. A román és a magyar küldöttség sportolói mellett szeretné megszólaltatni a két olimpiai csapatnál közreműködő székelyföldi származású szakembereket, őket is közelebb hozná a hallgatókhoz.
Térségünket az atléták közül egyedüliként a gyergyószentmiklósi sífutó, Lőrincz-Sára Tímea képviseli Pekingben, de a háttéremberekről sem szabad megfeledkezni. Szép Zoltán példaként említette Imre Emil volt csíkszeredai gyorskorcsolyázót, aki jelenleg a magyar short track válogatott technikusaként dolgozik, a gyergyói Tankó Elemért, aki sífutóként vett részt már olimpián, most pedig a román válogatott vaxmestereként tevékenykedik. De ott lesz Pekingben Czont Attila, aki gyógytornászként segít a román biatlonválogatott tagjainak, míg a szintén csíki Szőcs Emőkének – aki négy éve még rajthoz állt Dél-Koreában – ezúttal a magyar sífutók szövetségi kapitányaként van esélye kiutazni.
Szép Zoltán mindenképp kilátogat a 17 éves magyar snowboardos lány, Kozuback Kamilla versenyére, hiszen ez sporttörténelmi pillanatnak ígérkezik, ugyanakkor figyelemmel kíséri az olyan sportági csemegéket, mint a jamaicai négyes bob, és vadászni fogja a Michael Edwardshoz (becenevén: Eddie, a sas) hasonló arcokat.
„Egy olimpia összehozza a világot, a koronavírus, a szigorú szabályok ellenére bízom benne, hogy lesznek csodálatos pillanatai a pekingi játékoknak.
– tette hozzá a Marosvásárhelyi Rádió tudósítója.
Szép Zoltán érdeklődésünkre azt is elárulta, hogy a pekingi olimpián zárt buborékrendszerben lesznek az újságírók. A Kínába való belépéshez többszöri negatív tesztre van szükség, az érkezéskor is át kell esni egy tesztelésen, majd 24 óránként, egészen a játékok végéig meg kell ismételni a folyamatot. A sajtósok kizárólag a szervezők által felkínált szállítási eszközöket használhatják, és Tokióval ellentétben Pekingben nem állnak majd rendelkezésre olimpiai taxik. A különböző helyszínek közti távolságok viszont itt is óriásiak, akár háromórás utazásokkal is számolni kell, így nagyon okosan meg kell tervezni a logisztikát.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!