„Tüske” a bronzéremben?

De mégsem nyári, hanem téli olimpia, s nekünk máris van bronzérmünk. Első nap. Ráadásul olyan számban, amely eddig még nem szerepelt az olimpia programjában. Sőt, a harmadik hely vegyes számban született, amely tudjuk, hogy sok mindent feltételez. Egyrészt azt, hogy ne csak a férfi, hanem a női szakág is magas színvonalon legyen, ugyanakkor azt is, hogy legyen merítési lehetőség.

Hiszen ez érvényes az össze váltóra, gondoljunk csak az úszásra vagy atlétikára, ahol bekerülni a vegyes váltó döntőjébe, különleges kiváltságot jelent.

A magyar vegyesváltó tehát rövidpályás gyorskorcsolyában éppen az első kiírás alkalmával lett harmadik, s ezzel megszerezte a téli olimpiák történetében a nyolcadik magyar érmet. Kiváló eredmény, amely mögött több év megfeszített munka áll nemcsak a sportolók, hanem mindazok részéről, akik ezt a sportágat hosszú esztendők alatt (edzők, szövetség, sportvezetők, támogatók stb.) felépítették. Olyannyira, hogy ha Magyarország nem is számít shorttrack nagyhatalomnak ugyan, de a végelszámolásnál (nem egyszer éremosztásnál) mégis szóba jönnek a magyar versenyzők.

Hihetetlen eredmény, csak az elismerés hangján lehet szólni a kiváló teljesítményről, én mégis kicsit bosszús vagyok e bronzéremért. Valószínű, hogy a szurkoló beszél belőlem. Aki viszont látta az előfutamot és a negyeddöntőt, az tudja, miért írom mindezeket.

Hiszen mind az első, mind pedig a második futamban olyan nagyszerűen korcsolyázott a csapat, olyan taktikusan osztotta be az erejét, hogy öröm volt nézni.

Mint ahogy azt is, hogy a verseny vége felé közeledve a magyar versenyzők egyre előrébb kerültek, hogy a végén mindkettőt megnyerjék, s futamgyőztesként kerüljenek a döntőbe. Megelőzve azt a kínai csapatot is (a hazaiakat az elődöntőben kettős kizárás miatt harmadik helyről juttatták a döntőbe a bírák), amelyik a végén aranyérmes lett.

Szóval olyan jól korcsolyáztak a fiúk-lányok, hogy méltán remélhettük a döntő előtt: újabb történelmet írhatunk egy aranyéremmel. De mégsem sikerült, hiszen a kanadaiak végül keresztülhúzták „terveinket”, s kilökték a (második helyen futó) magyar váltót az aranyért folytatott küzdelemből. Tehát egy icipici tüske azért bennünk maradt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a szerencsefaktor óriási szerepet játszik ebben a sportágban.

Ne feledkezzünk meg ugyanis arról, hogy a bivalyerős holland, orosz és koreai váltó is búcsúzott korábban – nekik esélyük sem maradt arra, hogy az éremért fussanak. Úgy tűnik, a szerencse valóban forgandó, mert az erős ellenfelek kiesését követően kicsit elpártolt tőlünk a döntőben, hogy aztán a végén megint mellénk szegődjék, s a kanadaiak kizárásával megnyerjük a bronzérmet. Amellyel Magyarország két egymást követő olimpián érmet szerzett. S erre eddig a téli ötkarikás játékok történetében még nem volt példa. Arról nem is beszélve, hogy még csak az első napon vagyunk túl, s ez a végül is nem várt érem csak megalapozhatja a magyar sportolók morálját. S miért ne, a következő napok magyar éremtermését is.