Szerdán, Nyonban a bajnoki ágon 24 együttest sorsoltak 12 párba úgy, hogy az előzetesen elkészített három nyolcas csoportban volt négy kiemelt és négy nem kiemelt alakulat vagy pár. A kiemelt magyar bajnok mellé az első forduló egyik párosításának győztese, a walesi vagy a montenegrói alakulat kerül majd.
A fradi.hu emlékeztet rá, hogy az elmúlt években a nemzetközi kupaporondon elért eredmények alapján először fordul elő, hogy az FTC a második selejtezőkörben kapcsolódik be a Bajnokok Ligája küzdelmeibe.
A párharcokat július 23-24-én, illetve július 30-31-én játsszák, a Ferencváros hazai pályán kezd.
A selejtező négy fordulón át tart, azaz a második körtől három párharcot kell megnyerni a 36 csapatos csoportkörig. Ezen az úton hét csapat kerül majd a főtáblára, öt a bajnoki ágról, kettő a nem bajnoki ágról.
A román bajnoki címvédő FCSB az első selejtezőkörben is érdekelt lesz, a keddi sorsolás alapján a San Marinó-i aranyérmes AC Virtus ellen játszik. A bukarestiek szerdán megismerték lehetséges ellenfelüket a második fordulóban is, ahol továbbjutás esetén az izraeli bajnok Maccabi Tel-Aviv gárdájával csatáznak, és szintén otthon kezdenek.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!