Ami pár éve még csak álomnak tűnt, az ma már valóság. A Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedő fiatalok uralják a romániai utánpótlás labdarúgó-bajnokságot. Tavaly meglepetésnek számított, hogy Demény Norbert edző legénysége megnyerte az U19-es korosztály számára kiírt Elit Ligát. Idén minden ellenfelük fokozottan készült ellenük, de így is döntőbe jutottak, a finálét megelőzően pedig megnyerték a korosztály számára kiírt Román Kupát.
Szakemberek véleménye, hogy a péntek délutáni FK Csíkszereda–Kolozsvári U döntő kiegyensúlyozott csatát ígér.
Az U19-es Elit Liga 2021–2022-es szezonjában Románia 24 legjobb utánpótlásközpontjának képviselője indulhatott, és az alapszakaszban, illetve a rájátszásban a Kolozsvári U és az FK Csíkszereda is a nyugati csoportban szerepelt. A két együttes ebben az idényben háromszor találkozott egymással: az FK az alapszakaszban hazai pályán 4–0-ra győzött, a rájátszásban pedig 2–1-re nyerte hazai mérkőzését, míg a Kolozsvári U 2–0-ra győzött a kincses városban rendezett rájátszásbeli összecsapáson.
A nyugati csoportban végül mindkét együttes 44–44 pontot összesített, a kolozsváriaknak egy góllal (16–10) volt jobb a gólkülönbségük a csíkiakénál (16–11).
Az elődöntőben a Kolozsvári U 4–3-as összesítéssel (1–2 és 3–1) ütötte ki a Bukaresti Dinamót, az FK Csíkszereda pedig a hazai pályán elért 3–2 után idegenben, rendes játékidőben 2–1-es vereséget szenvedett a Konstancai Farultól. Az ezt követő büntetőpárbajt hibátlanul teljesítette a székelyföldi csapat, és döntőbe jutott.
Fegyelem és komolyság jellemezte az FK Csíkszereda utolsó döntő előtti hazai edzését. Demény Norbert vezetőedző szigorú utasításait mindenki százszázalékos odaadással követte, az edzés többnyire taktikai elemeket tartalmazott, és egyebek közt a döntő időpontjára való csúcsformába hozást célozta.
A vezetőedző szerint a szezon legfontosabb mérkőzése következik az FK Csíkszereda U19-es együttese számára. „De ez amúgy az utóbbi tíz meccsünk közül mindegyikre érvényes volt. Az előbbi kilenc feljogosított arra, hogy a legfontosabb meccsen is ott lehessünk.
Remélem, a fiúk tudnak erőt meríteni a kupagyőzelemből. Megtapasztalhatták, mekkora erőbefektetés, micsoda erőforrások szükségesek ahhoz, hogy ilyen szinten győzni lehessen” – nyilatkozta Demény a Székely Sportnak.
A szakember elmondta, hogy ebben a szezonban többször játszottak már a Kolozsvári U ellen. „Ők is jól ismernek minket, mi is jól ismerjük őket. Ismerjük egymás előnyeit, hátrányait, nagy szellemi és nagy taktikai csata lesz a pályán. Kőkemény, pragmatikus csapat az U, amely a végsőkig küzd. Van pár nagyon tehetséges játékosuk, akik akár különbséget is tudnak tenni. Nem tudom, ki fog jobban focizni, viszont azt szeretnénk, hogy mi nyerjünk!
– hangsúlyozta.
Minimális előnyt jelenthet a székelyföldiek számára a pénteken 17.30-kor kezdődő találkozó, hogy már ismerik a Rapid-Giulești pályát, annak gyepszőnyegét, hiszen ezelőtt egy héttel ott nyerték meg (1–0) a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK elleni Román Kupa-döntőt. „Azt a hangulatot, az akkori pillanatokat nehéz lesz felülmúlni, de most is számítunk szurkolóinkra” – mondta el Demény.
Az FK Csíkszereda–Kolozsvári U döntő játékvezetői: Horia Mladinovici, Cosmin Vatalamu és Mihaiță Necula (mind Bukarest). Tartalék játékvezető: Vasile Buzea (Buftea). Megfigyelő: Bogdan Velicu (Bukarest).
A bronzéremért kiírt Bukaresti Dinamo–Konstancai Farul találkozó 14.30-kor kezdődik, helyszín szintén a Rapid-Giulești stadion.
A mérkőzéseket élőben közvetíti a Digi Sport 1.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!