Kellemes emlékek fűzik a kolozsvári együttest a skót gárdához, hiszen a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körében a CFR kiejtette riválisát, tette ezt egészen elképesztő módon, a párharc idegenbeli emlékezetes visszavágóját ugyanis 4–3-ra nyerte meg (az első, kolozsvári meccsen 1–1 volt).
Dan Petrescu csapata bő másfél hónap elteltével visszatér a Celtic Parkba, ahol szeretné megismételni remek teljesítményét, azonban tisztában vannak azzal, hogy most még keményebb feladatuk lesz, mivel a skótok mindenképp bizonyítani akarnak az elszenvedett vereség után.
A csoportkört két héttel ezelőtt a Lazio elleni hazai 2–1-es hangzatos győzelemmel kezdő CFR-nél mindenesetre
bizakodók, hogy ismét képesek lesznek a jó eredmény elérésére.
„Meglátjuk, milyen újabb megoldást talál Dan Petrescu, hogy ismét meglepetést okozzunk, és közelebb kerüljünk a továbbjutáshoz. Úgy gondolom, egy döntetlen nagyon jó lenne a Celtic ellen” – közölte a csapat elutazásakor Bogdan Mara, a kolozsváriak sportigazgatója.
Másrészt, a CFR vezetőedzője nem vett részt a mérkőzést megelőző szerdai hivatalos sajtótájékozatón, illetve edzésen, mivel
rosszul érezte magát.
Helyette Alin Minteuan másodedző nyilatkozott, akinek reményei szerint Dan Petrescu (aki az előző négy bajnoki mérkőzésen eltiltott volt) a kispadról irányítja majd a csapatot, hozzátéve, hogy csak kisebb problémáról – egyes információk szerint gyomorfájdalmai voltak – van szó.
Labdarúgó Európa Liga, E csoport, 2. forduló:
Csütörtök, 22 óra:
Celtic–Kolozsvári CFR,
Lazio–Rennes.
Labdarúgó Európa Liga, 2019–2020-as szezon, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Celtic | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–6 | 13 |
| 2. | Kolozsvári CFR | 6 | 4 | 0 | 2 | 6–4 | 12 |
| 3. | Lazio | 6 | 2 | 0 | 4 | 6–9 | 6 |
| 4. | Rennes | 6 | 1 | 1 | 4 | 5–8 | 4 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!