Az FCSB elnökségi tagja, Mihai Stoica román sportlapoknak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy egyeztetések zajlanak a székelyföldi klubbal a 27 éves támadó középpályás átigazolásáról.
Elmondása szerint az FCSB már írásos ajánlatot küldött az FK Csíkszeredának.
Információk szerint 350 ezer eurót kínálnak a brazil játékosért. Az FK Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy úgy fest, nem tudják megtartani a játékost. Ugyanakkor jelezte, hogy Ázsiából és Magyarországról is érdeklődnek a futballista iránt.
A napokban az Újpest FC is képbe került, a magyar sajtó azonban azt írja, hogy a lila-fehérek jelenleg nem tervezik a játékos szerződtetését.
Anderson Ceará az elmúlt idényben 40 mérkőzésen hét gólt szerzett és nyolc gólpasszt adott az újoncként a Szuperligába jutott FK Csíkszereda színeiben. A brazil focisnak még egy évig érvényes a szerződése.
A statisztikák szerint ő hajtotta végre a legtöbb sikeres cselt a román élvonalban, szám szerint 91-et.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!