A koronavírus-járvány előtti időket idézte a bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér utasterminálja hétfő délben: az ország legnagyobb repülőterén minden kávézó és étterem foglalt volt, akárcsak a reptérváró pontokra kihelyezett székek sokasága. Érezhetően lépnie kell a román államnak ahhoz, hogy ezen a zsúfoltságon változtasson; erre a legjobb mód, ha hozzálátnak a terminál bővítéséhez.
A románokra váró feladaton a törökök már rég túl vannak: Isztambul immáron csak második nemzetközi repülőterén, az ázsiai részen lévő Sabiha Gökçen Nemzetközi Repülőtéren az utazó kap némi levegőt, a zsúfoltságnak pedig nyoma sincs. Erre van magyarázat: a török állam egy évtizeddel ezelőtt megépítette a város európai részén a világ legnagyobb repülőterének tervezett Isztambuli Repteret, így a kettőn jól megoszlik az országba érkező és innen távozó utazók évi sokmilliós tömege.
És ha már az összehasonlításoknál járunk: miközben Romániában a magyar közösségen kívül némi túlzással a „kutyát sem érdekli” az, hogy az FK képviseli idén – is – Romániát az UEFA Ifjúsági Bajnokok Ligájában (UEFA Youth League), addig Törökországban a reptéren a rendőrség külön kijáratot és állandó felügyeletet biztosított a székely csapat számára azért, hogy minden gördülékenyen haladjon. Mindezen túl a török vendégszeretet – és a biztonság fenntartása – mindenek előttinek tűnhet a székelyek számára: a csapat buszát az edzésekre is felvezető autó kalauzolja, akárcsak vissza a szállodába.
Demény Norbert vezetőedző már hétfőn edzést tartott a fiúknak a világhírű Galatasaray labdarúgóklub edzőközpontjában, kedden pedig a szerdai mérkőzésnek helyet adó Yusuf Ziya Önis stadion pályáján zajlott az edzés.
A tréning után a szállodában jeges fürdő várta a fiúkat, hogy a találkozóra fitten és frissen tudjanak rákészülni. Indulás előtt Demény Norbert az FK Facebook-oldalán azt mondta, hogy a hangulattal nincs gond, de azért komolyság érződik a fiúkon. „A jó hangulatot a mérkőzés utánra tartogatnánk” – fogalmazott.
A szerdán 15 órakor kezdődő találkozót a tervek szerint a Galatasaray.com internetes oldalon lehet majd élőben követni.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!