A csapatba három játékost hívtak be a Székelyudvarhelyi Vasas Feminától, Péter Katát, Geréd Erikát és Krall Tímeát, míg a Marosvásárhelyi ASA-t Mădălina Boroș képviseli. A keret tagja az udvarhelyi csapatot éveken át erősítő, jelenleg a svéd Tocksfors IF-ben játszó Bartalis Barbara is.
Az első mérkőzésen, Szlovákia ellen nagyon rosszul kezdtek a lányok, hiszen a 22. percben már 3–0-ra vezetett az ellenfél. A folytatásban csak szépítésre futotta, Boroș is betalált, az egyenlítés viszont már nem jött össze, a végeredmény 3–2 lett. A mérkőzést Geréd és Krall végigjátszotta, Péter nem lépett pályára.
A második találkozón már sokkal jobban teljesített Románia, 4–1-re legyőzte a házigazda Litvániát.
A sikerből jelentősen kivette részét Boroș, hiszen három gólt szerzett.
Geréd és Krall ezúttal is kezdőként kapott szerepet, mindketten végigjátszották a meccset. Péter csereként lépett pályára, azonban a 79. percben elkövetett szabálytalansága miatt kiállították.
A csoportkör utolsó fordulójában, csütörtökön 18 órától Dánia csapatával játszanak. A csoportok első két helyezettje továbbjut az elitkörbe. Ott hat csoportot alakítanak ki, ahonnan az elsők mellett a legjobb második jut ki az Eb-re.
Románia felnőtt női válogatottja a 2019-es franciaországi világbajnokság selejtezőire készül. Mirel Albon szövetségi kapitány a Vasas Feminától Kajtár Linda kapust hívta be a keretbe, míg a Marosvásárhelyi ASA-tól Ana Maria Gorea hátvédet. A csapat a 6-os csoportban Olaszországgal, Belgiummal, Portugáliával és Moldovával szerepel együtt – az első három együttes részt vett az idei Eb-n, egyik sem jutott tovább csoportjából. Portugáliát pedig jól ismerik a lányok, hiszen a kontinenstorna pótselejtezőjében egymás ellen játszottak, és a luzitánok idegenben szerzett góllal ejtették ki Romániát.
A válogatott szeptember 19-én kezdi a selejtezőket, 18 órától a kolozsvári Constantin Rădulescu Stadionban Olaszországgal játszik.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!