Hirdetés

Vegyes érzelmekkel vág neki a szezonnak Gálhidi

Az edző elégedett a játékosok hozzáállásával
Fotó: Pál Árpád

2017. augusztus 23., 15:11

Hazai pályán kezdi meg menetelését a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 2017–2018-as szezonjában, szombaton 18 órakor a Szászhermányi FC együttesét fogadja a sétatéri stadionban. A csapat nyáron kinevezett edzőjével, Gálhidi Györggyel beszélgettünk.

2017. augusztus 23., 15:11

„Ez a hatodik hetünk együtt a csapattal, a felkészülés megfelelő volt. Sok a fiatal játékosunk, nagyon hullámzó volt a teljesítményük, emiatt pedig vegyes érzelmeim vannak. Úgy érzem, hogy a csapat sok szempontból nincs igazából kész a rajtra, sem fizikálisan, sem taktikailag, sem mentálisan. De remélem, hogy a rajtig hátra lévő pár nap alatt sikerül rendet rakni a fejekben, illetve felfrissíteni a keretet.

A felkészülés során voltak mérkőzéseink, amin nagyon jól játszottunk. Ha azt tudjuk produkálni a bajnokságban is, akkor rendben leszünk.

Hirdetés

Van egy olyan mondás, hogy ha a főpróba rossz, akkor az előadás az jól sikerül, remélem, ez ránk is igaz lesz” – mondta a magyarországi edző.

Több felkészülési meccset is játszott az SZFC a nyári felkészülési időszakba •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Több felkészülési meccset is játszott az SZFC a nyári felkészülési időszakba
Fotó: Barabás Ákos

Az SZFC múlt szombaton a 3. Ligába frissen feljutott Kézdivásárhelyi KSE vendége volt, 2–1-es vereséget szenvedett. „Kézdi ellen nem tetszett a csapat játéka, igaz, sok volt a hiányzónk, összesen egy mezőnyjátékos-cserénk volt. Hiányzóink egy része az U19-esek a bajnoki rajton voltak érdekeltek, ők még épülőben vannak, még nem kész játékosok” – tette hozzá a szakember.

A felkészülés során sűrű volt a mozgás a csapaton belül, több alapember elment, helyüket más játékosok vették át.

„Nem biztos, hogy olyan szintű játékosokkal tudtuk pótolni őket, mint akik elmentek. Remélem, hogy ezek a játékosok megcáfolnak, és jobbak lesznek mint a távozók. Bennem is van egy kis bizonytalanság, mivel egyelőre még nem látom a játékosok és a csapat reális képét. Továbbá a felkészülés során a sérülések is problémákat okoztak nekünk. Jelenleg a szélső hátvéd poszton állunk vékonyan, mind a két oldalon, és a középpályán is vannak problémáink. Az átigazolási szezon augusztus 31-ig tart, így várható, hogy érkeznek még játékosok az SZFC-hez” – folytatta Gálhidi.

Cél: a középmezőnyben végezni

Az udvarhelyi csapat az előző szezonban feljutásért harcoló Szászhermánnyal kezd. Különböző hírek szerint több játékosuk elhagyta a csapatot, ám továbbra is jó játékerőt képviselnek, a keretben fiatal tehetségek és a rutinos játékosok is megtalálhatók.

Még több sebből vérzünk, nehéz lesz a szombati rajt, hisz utána Galacra utazunk. Nem könnyű a sorsolásunk, de előbb-utóbb mindenkivel meg kell mérkőznünk. Összefoglalva, a felkészülésünk rendben volt, az itthoni feltételek megfelelőek voltak, a játékosok hozzáállásával sem volt probléma, jól dolgoztak, de amit még szeretnék játszatni a csapattal, az csak néha látszik a pályán

– nyilatkozta az edző, aki 4–2–3–1-es vagy 4–3–3-as felállásban fogja pályára küldeni a fiúkat.

A múlt szezonban az udvarhelyiek hazai pályán 2–2-es döntetlent játszottak a szászhermányiakkal •  Fotó: Pál Árpád Galéria

A múlt szezonban az udvarhelyiek hazai pályán 2–2-es döntetlent játszottak a szászhermányiakkal
Fotó: Pál Árpád

Mint megtudtuk, a csapat célja a középmezőny elején végezni. „A mezőnyben öt-hat csapat nagyon erős, ők a feljutásért fognak hajtani, és lesz kilenc-tíz hozzánk hasonló játékerőt képviselő csapat. Remélem, hogy taktikailag és fizikálisan is olyan szintre jutunk, hogy el tudjuk érni a céljainkat. Nem lesz könnyű, hisz alakulóban van a csapat. Nem vagyok irigylésre méltó helyzetben, de bízom a játékosaimban, a vezetőségben és magamban is. Szombaton várjuk, hogy a szurkolóink látogassanak ki a stadionba, és támogatásukkal, biztatásukkal pozitívan kezdjük a szezont” – zárta a beszélgetést Gálhidi György.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!