Hirdetés

Vb-selejtező: hozta a kötelezőt a román válogatott

A román válogatott továbbra is versenyben van a vb-szereplésért
Fotó: Román Labdarúgó Szövetség - frf.ro

2021. szeptember 05., 23:55

A román labdarúgó-válogatott a várakozásoknak megfelelően könnyedén legyőzte Liechtenstein együttesét a világbajnoki selejtezősorozat ötödik fordulójában.

2021. szeptember 05., 23:55

A sikerrel megvívott izlandi vendégjáték után Mirel Rădoi legénysége azt a Liechtensteint fogadta Bukarestben, amely pár napja becsületesen helytállt a németekkel szemben.

A miniállam képviselői mindössze 2–0-ra kaptak ki a Nationalelftől, ráadásul a svájci St. Gallenben rendezett találkozón a 41. percig bírták kapott gól nélkül.

Hirdetés

A bukaresti Nemzeti Arénában már a 11. percben kapitulált a liechtensteiniek védelme, Alin Toșca remekül eltalált kapáslövéssel szerezte meg a vezetést a „trikolóroknak”. Nem sokkal később a másik szélső hátvéd, Cristian Manea is eredményes volt, Ianis Hagi beadásából fejelte a hálóba a labdát.

A házigazdák végig nagy fölényben játszottak, de újabb gólt már nem tudtak szerezni,

a harmadik találathoz Răzvan Marin állt a legközelebb a 60. percben, amikor is távoli lökete a kapufáról kifele pördült.

A vendégek egyedüli komolyabb lehetőségét Noah Frick hagyta ki az első félidő végén, a román válogatott három pontja viszont egyáltalán nem forgott veszélyben.

A román válogatott kötelező győzelmével megközelítette a kijutást jelentő második helyet, szerdán pedig rendkívül fontos meccset játszik Szkopjeben az északmacedónokkal, akik vasárnap Izlandon ikszeltek.

A másik összecsapáson Németország kiütéses vereséget mért Stuttgartban az örményekre, s ezzel átvette a vezetést a csoportban.

Labdarúgó világbajnoki selejtező, J-csoport, 5. forduló
Románia–Liechtenstein 2–0 (2–0)
Bukarest, Nemzeti Aréna
Gólszerzők: Toșca (11.), Manea (18.)
Románia: Florin Niță – Cristian Manea, Ionuț Nedelcearu (Virgil Ghiță 79.), Adrian Rus, Alin Toșca – Nicolae Stanciu (Alexandru Cicâldău 63.), Răzvan Marin, Darius Olaru (Marius Marin 63.) – Andrei Cordea, Jovan Markovic (Dennis Man 64.), Ianis Hagi (Deian Sorescu 80.). Szövetségi kapitány: Mirel Rădoi.
Liechtenstein: Benjamin Büchel – Fabio Wolfinger (Nicola Kolmann 82.), Rafael Grünenfelder, Andreas Malin, Jens Hofer, Max Göppel – Noah Frick, Noah Frommelt, Nicolas Hasler (Roman Spirig 82.) – Ridvan Kardesoglu (Philipp Ospelt 64.), Yanik Frick (Seyhan Yildiz 70.). Szövetségi kapitány: Martin Stocklasa.
Vezette: Katerina Monzul (ukrán)

A csoport másik két mérkőzésén:

Németország–Örményország 6–0 (4–0)
Gól: Gnabry (6., 15.), Reus (35.), Werner (45.), Hofmann (52.), Adeyemi (90+1.)

Izland–Észak-Macedónia 2–2 (0–1)
Gól: Bjarnason (78.), Gudjohnsen (84.), ill. Velkovszki (11.), Alioszki (54.)

Labdarúgó világbajnokság, selejtező, J csoport, 5. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen jól felszerelt az orosz hadsereg

Román kommandósokkal illusztrálta egy orosz propagandaoldal, milyen „jól felszerelt” az orosz hadsereg. A St. Chucks című Facebook-oldalról van szó, amely bejegyzéseiben az orosz hadsereg, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök „dicsőségét” zengi.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Kovács István egy lépéssel közelebb, hogy ott legyen a focivébén

Újabb fontos visszaigazolást kapott Kovács István: a romániai játékvezetőt az Európai Labdarúgó-szövetség beválasztotta azon bírók közé, akik eséllyel pályáznak a 2026-os világbajnokságon való szereplésre.

Thriller Bukarestben: hétgólos meccsen győzött az FCSB a Feyenoord ellen

Fordulatos, nagy iramú mérkőzést játszott csütörtök este az FCSB és a Feyenoord az Európa-liga 6. fordulójában. A román bajnok vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban tudta megnyerni a hétgólos csatát.

Újabb skalpot szerzett, már csak egy pontra az első helytől a Ferencváros

Továbbra is remek formában szerepel a regnáló magyar bajnok a labdarúgó Európa-ligában: a főtábla 6. fordulójában 2–1-re győzte le a Glasgow Rangerst, ezzel a harmadik helyen áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas Midtjylland mögött.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!