Az elmúlt hétvége eredményei után lassan körvonalazódnak az erőviszonyok az Udvarhely körzeti focibajnokság ezen idényében. Az A csoportban a Farcád–Etéd összecsapáson a hazaiak az elején kihagyták a helyzeteiket, ellenfelük ezeket büntette. Foggal-körömmel akarta a győzelmet az etédi gárda, a szünet után jobbak is voltak, így elhozták mindhárom pontot.
A bögöziek az elején emberhátrányba kerültek, kapusuk egy előrevágott labdát követett, de nagyon csúnyán leütközte a csatárt – miután ez gyorsabb volt, mint ő –, a homoródszentpéteriek játékosa eszméletét veszítette, a mentő szállította el a helyszínről. Az információk szerint aznap este már saját lábán hagyta el a sürgősségit. Az összecsapáson hiába vezetett a vendégcsapat, a végjátékban fordított a házigazda.
A B csoportban a korondiak két potyagóllal kerültek hátrányba a Lövéte ellen, ezt az előnyt pedig jól is őrizték, azon a meccsen, amelyen több vendégszurkoló volt, mint hazai.
A bajnok elszenvedte második vereségét ebben az idényben, igaz, hogy a szerencse is elpártolt tőlük, háromszor a kapufáról kifele pattant a lövésük. A játéktér a házigazdáknak kedvezett, ahogy a hálóőrük, Péter Róbert több ízben magabiztosan védett.
Ezzel a sikerrel Varság vezeti a B csoportot.
Labdarúgás, Udvarhely körzeti, 5. forduló
A csoport:
Farcád–Etéd 1–3 (0–2).
Gól: Molnár Károly (55.), illetve Simó Zoltán (12.), Mére Levente (37.), Gothárd László (89.).
Felsőboldogfalva–Gagy 3–2 (1–1).
Gól: Kovács Zoltán Dániel (12.), Zoltáni Attila (62.), Bertalan Lehel (65.), illetve Fazakas Árpád (43.), Bedő Huba (73.).
Bögöz–Homoródszenpéter 3–2 (2–0).
Gól: Dénes Ákos (7.), Csomor Csaba (32., 82.), illetve Máté Balázs (13., 80.).
Kiállítva: Demeter Attila (9., Bögöz).
Szentábrahám–Siménfalva 9–1 (4–0).
Gól: Bodó Balázs (8.), Vass Andrei (23.), Gálfi Artúr (30., 58., 61.), Borbély Lóránt (35., 55.), Gál Attila (85.), Péter Attila (89.), illetve Szabó Szilveszter (56.).
Nagygalambfalva–Homoródszentpál 0–2 (0–1).
Gól: Egyed Csongor (29.), Vass László (85.).
Kobátfalva–Oklánd 0–3 (0–0).
Gól: Egyed Norbert (52.), Román János (80.), Makkai Zsolt (82.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 5 | 4 | 0 | 1 | 17-6 | 12 |
2 | Etéd Etéd | 5 | 3 | 1 | 1 | 16-8 | 10 |
3 | Farcád Farcád | 5 | 3 | 1 | 1 | 13-7 | 10 |
4 | Betfalva Betfalva | 4 | 3 | 1 | 0 | 10-4 | 10 |
5 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 5 | 3 | 1 | 1 | 11-9 | 10 |
6 | Bögöz Bögöz | 5 | 3 | 0 | 2 | 15-14 | 9 |
7 | Oklánd Oklánd | 5 | 2 | 1 | 2 | 7-7 | 7 |
8 | Nagygalambfalva Galambfalva | 5 | 2 | 1 | 2 | 6-8 | 7 |
9 | Szentábrahám Szentábrahám | 4 | 2 | 0 | 2 | 14-6 | 6 |
10 | Homoródszentpéter Szentpéter | 4 | 1 | 0 | 3 | 8-14 | 3 |
11 | Siménfalva Siménfalva | 5 | 1 | 0 | 4 | 6-19 | 3 |
12 | Gagy Gagy | 4 | 0 | 0 | 4 | 4-14 | 0 |
13 | Kobátfalva Kobátfalva | 4 | 0 | 0 | 4 | 2-13 | 0 |
B csoport:
Zetelaka II.–Máréfalva 5–1 (3–1).
Benedek Zsolt (6.), Boros Róbert (21.), Boros Imre (44.), Ilyés Richárd (68.), Bíró Tamás (80.), illetve Zoltán Ferenc (29.).
Szentlélek–Parajd 0–0.
Székelyvarság–Farkaslaka 3–1 (1–0).
Gól: Pál Attila (8., 54.), Pál Levente (72.), illetve Simó Magor (74.).
Korond–Lövéte 0–3 (0–2).
Gól: Fórika Zsolt (7., 40.), András László (54.).
Kápolnás–Zeteváralja 5–3 (1–1).
Gól: Both Tamás (3., 72.), Majláth Szabolcs (58.), György Máté (76.), Both Lajos (78.), illetve Sánduly Zsolt (30.), Csíki Imre (89., 90+4.)
Malomfalva–Bogárfalva 6–1 (0–1).
Gól: Miklós Levente (50.), László Krisztián (52.), Tankó Zoltán (62.), Sebestyén Roland (65.), Vass Arnold (68., 81.), illetve Györgydeák Tibor (23.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Varság Varság | 5 | 4 | 1 | 0 | 16-7 | 13 |
2 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 5 | 4 | 0 | 1 | 8-6 | 12 |
3 | Lövéte Lövéte | 4 | 3 | 1 | 0 | 22-1 | 10 |
4 | Malomfalva Malomfalva | 5 | 3 | 0 | 2 | 25-13 | 9 |
5 | Parajdi SK Parajdi SK | 5 | 2 | 1 | 2 | 15-6 | 7 |
6 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 5 | 2 | 1 | 2 | 17-12 | 7 |
7 | Szentlélek Szentlélek | 4 | 2 | 1 | 1 | 8-7 | 7 |
8 | Máréfalva Máréfalva | 5 | 2 | 1 | 2 | 13-15 | 7 |
9 | Alsósófalva Alsósófalva | 4 | 2 | 0 | 2 | 9-7 | 6 |
10 | Kápolnás Kápolnás | 5 | 2 | 0 | 3 | 12-21 | 6 |
11 | Zetelaka II. Zeteleka | 4 | 1 | 0 | 3 | 8-11 | 3 |
12 | Bogárfalva Bogárfalva | 4 | 0 | 0 | 4 | 6-29 | 0 |
13 | Zeteváralja Zeteváralja | 5 | 0 | 0 | 5 | 8-32 | 0 |
Labdarúgó Román Kupa, Udvarhely körzeti, 1. kör:
Szentlélek–Bögöz 8–2,
Betfalva–Gagy 5–0,
Kobátfalva–Felsőboldogfalva 0–4,
Siménfalva–Nagygalambfalva 1–2,
Homoródszentpéter–Oklánd 2–4,
Etéd–Szentábrahám 4–2,
Homoródszentpál–Lövéte 4–2,
Zeteváralja–Varság 5–1,
Bogárfalva–Farcád 1–6,
Alsósófalva–Parajd 3–7,
Korond–Malomfalva 2–7,
Kápolnás–Máréfalva 5–2.
A győztesek továbbjutottak a következő körbe.
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
Csütörtökön rajtol a labdarúgó-világbajnokság. A romániai közvetítési jogokkal az Antena rendelkezik, amely a torna mind a 104 mérkőzését élőben sugározza. Az M4 Sport is nagy dobásra készül, igaz, mi abból valószínűleg nem sokat látunk majd.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!