Hirdetés

Válogatottakban alapoztak az udvarhelyi lányok

Törökországban készült a román felnőtt női válogatott
Fotó: Frf.ro

2018. február 21., 19:05

Javában készül a tavaszi szezonra a Székelyudvarhelyi Vasas Femina női labdarúgóklub. Az edzéseket nagyban befolyásolta, hogy a csapatból nyolc játékos és az edző is különböző válogatottakkal edzőtáborozott Antalyában.

2018. február 21., 19:05

A román női U17-es, illetve a felnőtt válogatott is a törökországi Antalyában hangolt februárban. A Vasas Femina mindkét csapatban érdekelt volt, hiszen a kicsiknél hat (Sándor Barbara, Kis Anita, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu és Mitri Rita, akit 14 és fél évesen hívtak be), míg a felnőtteknél két (Kajtár Linda és Geréd Erika) játékosa szerepelt.

Az U17-esek két felkészülési mérkőzést játszottak a török első osztályban szereplő Antalyasporral (2–0-ra, illetve 1–0-ra kikaptak). A válogatott a hollandiai elitkörös Eb-selejtezőre készül, március 23–29. között a házigazdákkal, Belgiummal és Portugáliával küzd majd meg.

Több udvarhelyi is bekerült az U17-esek keretébe •  Fotó: Frf.ro Galéria

Több udvarhelyi is bekerült az U17-esek keretébe
Fotó: Frf.ro

Hirdetés

A hét selejtezőcsoport győztese kijut a május 9–21. között Litvániában tartandó Európa-bajnokságra. A nagyok a világbajnoki selejtezők folytatására készültek (négy mérkőzés után negyedik helyen állnak a 6-os csoportban). Legközelebb április 10-én a sereghajtó Moldova vendégeiként lépnek pályára.

A Vasas Femina Udvarhelyen maradt tagjai főleg erőnléti edzéseket folytattak,

hiszen a csapat vezetőedzője, Székely János is Törökországban tartózkodott, ahol részt vett a női válogatottak edzői és technikai személyzete által tartott edzői továbbképzőn.

Felköszöntötték a kapust. Kajtár Linda épp az edzőtáborban ünnepelte születésnapját •  Fotó: Frf.ro Galéria

Felköszöntötték a kapust. Kajtár Linda épp az edzőtáborban ünnepelte születésnapját
Fotó: Frf.ro

Ketten érkeztek

A klub elnökétől, László Bélától megtudtuk, hogy a téli szünet alatt erősítettek, újabb transzinsztriai játékost igazoltak.

A húszéves Carolina Țabur támadásban több poszton is bevethető, széleken és csatárként egyaránt.

Ő is moldáv válogatott, jelenleg a Vasas Femina másik két játékosával, Margarita Panovával és Nadejda Colesnicencóval a nemzeti csapatnál tartózkodik. Továbbá visszajött kölcsönből Menyhárt Krisztina, aki eddig a 2. Ligában a Szászrégeni Lendületet erősítette.

Változtak az időpontok

Ahhoz, hogy minél több játékperc legyen az elitkörre készülő válogatott lányok lábában, a 2. Ligában közel egy hónappal előrehozták a Kolozsvári Olimpia II. elleni mérkőzést, amit így március 3-án fognak megrendezni a Székelyudvarhelyi FC műgyepes pályáján.

A tervek szerint az U17-es válogatott március 4-én ugyanott felkészülési mérkőzést játszik a 2. ligás Nagybányai Függetlenséggel. Az 1. Ligában szereplő Vasasnak március 10-én lesz az első hivatalos mérkőzése, az Alexandriai Universitatea csapatát fogadja a sétatéri stadionban.

Hamarosan kezdődnek a tétmérkőzések •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Hamarosan kezdődnek a tétmérkőzések
Fotó: Pál Árpád

A Román Kupában is történt változás, a Bákói Măgura elleni idegenbeli nyolcaddöntős találkozót is korábban, március 17-én fogják lejátszani.

A lányok felkészülését megzavarta az időjárás, a múlt vasárnapi havazás miatt nem tudtak megmérkőzni a Marosvásárhelyi Ladiesszel. A tervek szerint most vasárnap 15 órától hazai pályán a Borgóprundi Heniu csapatával meccselnek, amennyiben az időjárás megengedi.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!