A gála csatakiáltásokkal indult, majd ezt követően Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke megköszönte a gyermekeknek, az edzőknek és a szülőknek az egész éves munkát. Akárcsak tavaly,
idén is minden korosztály különböző próbákon, gyakorlatokon, ügyességi próbákon vett részt.
Az Erőss Zsolt Arénában megtartott évzáró ünnepségen 13 korosztály csapatai léptek pályára, a nézőtéren sok szülő is helyet foglalt, megtekintette a gyerekek játékát.
Varga Károly, az FK szakmai igazgatója elmondta: „Azt gondolom, eljutott oda a Futball Klub Csíkszereda, hogy gyakorlatilag több mint 400, sőt most már azt gondolom, hogy az 500-as – tavaly még álomszerűnek tűnő – határt súroljuk az utánpótláskorú labdarúgók számát illetően, és ez indokolta azt, hogy tavaly életre hívjuk ezt az összejövetelt és idén megismételjük. Még egyszer
Az eseményen minden kisgyerek karácsonyi ajándékot kapott a Futball Klub Csíkszeredától és meglepetésként bemutatták a klub kabaláját is, a piros-fekete sast. Az FK-sasnak még nincs neve.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!