Ahogy azt megszokhattuk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában decemberben elkészítik a nemzetközi kupasorozatok első kieséses körének meccsbeosztását. A hétfő délutáni sorsoláson egyetlen magyar vagy román klub sem volt érdekelt, miután az 1. Ligában címvédő Kolozsvári CFR és az NB I-ben aranyérmes Ferencváros is csoportutolsóként búcsúzott a sorozatoktól.
A négy pontot gyűjtő „vasutasok” az AZ Alkmaar, a Randers és a Jablonec mögött végztek a harmadrangú Konferencia Ligában, míg az Európa Ligában szerencsét próbáló zöld-fehérek három ponttal zártak azt követően, hogy az utolsó körben tétnélküli mérkőzésen verték a csoportelső Bayer Leverkusent. Itt a második továbbjutó helyet a Betis kaparintotta meg, megelőzve a Celtic-et.
A hétfői ceremóniasorozat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjével és egy kínos tévedéssel indult.
Andrej Arsavin, a jövő májusi szentpétervári finálé követe a második párban a Villarreal mellé a Manchester Unitedot húzta ki, pedig az Európa Liga legutóbbi kiírásának döntősei – korábbi csoportellenfelek lévén – nem kerülhettek össze. Ráadásul ezt követően Michael Heselschwerdt, az UEFA versenyigazgatója elmulasztotta kiválasztani a Manchester United nevét tartalmazó golyót, amikor az Atlético Madridnak sorsoltak ellenfelet. A Villarreal végül a Manchester Cityvel került össze, a Unitednak a Paris Saint-Germain jutott, míg a nyolcaddöntő másik rangadóját az Atlético Madrid és a Bayern München játszotta volna,
de az UEFA úgy határozott, az elképesztő bakik után újrasorsolják a BL-nyolcaddöntőt.
Giorgio Marchetti főtitkárhelyettes elnézést kért és a számítógépes szoftver meghibásodására hivatkozott, majd újból elvégezték a sorsolást. A nyolcaddöntő legérdekesebb párharcainak a Paris Saint-Germain–Real Madrid és az Inter–Liverpool csaták ígérkeznek, a Manchester United az Atléticóval, a Juventus a Villareállal, a Benfica az Ajaxszal került össze. A címvédő Chelsea másodjára is a Lille-t kapta, a Bayern München a Salzburggal, a Manchester City pedig a Sportinggal szemben számít nagy esélyesnek.
Az Európa Ligában a legjobb 16 között Barcelona–Napoli slágermeccset, illetve Lipcse–Real Sociedad és Porto–Lazio rangadókat rendeznek februárban, míg a Konferencia Ligában a Fenerbahce–Slavia Prága párosítás emelkedik ki a többi közül.
A BL-ben az odavágókat február 15-16-án és 22-23-án, a visszavágókat március 8-9-én és 15-16-án rendezik.
Az Európa- és a Konferencia Ligában az első mérkőzések időpontja február 17-e, a második összecsapásokat egy héttel később tartják.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!