Hirdetés

Újra Kádár Zoltán vezeti a nagymúltú svájci klubot – a feljutás a cél a szezonzárón

Két mérkőzés áll a rendelkezésére, hogy az élvonalba juttassa a csapatot. Archív
Fotó: Kádár Zoltán gyűjteménye

2021. május 12., 18:18

Két fordulóval a svájci másodosztályú labdarúgó-bajnokság vége előtt ismét a székelyföldi származású Kádár Zoltánra bízták a Grasshopper Zürich irányítását. A rekordbajnok klub célja, hogy a szezon végén kiharcolják a feljutást az élvonalba.

2021. május 12., 18:18

A vezetőség kedden jelentette be, hogy megválnak a portugál Joao Pereira vezetőedzőtől, miután a Grasshopper legutóbbi három mérkőzését mind elveszítette a Challenge League-ben, így veszélybe került a feljutás. Két fordulóval a bajnokság vége előtt az együttes pontegyenlőséggel áll az élen az FC Thunnal, de

csak a győztes juthat fel egyenesen az élvonalba, a második helyezettre osztályozó vár.

Hirdetés

A csapat élére szerdán az eddigi másodedző Kádár Zoltánt nevezték ki – akinek szakmai stábjában a klub két korábbi játékosa, Ricardo Cabanas és Marc Hodel található –, a tapasztalt szakember célkitűzése, hogy a kilencedik, utolsó előtti helyezett Xamax és a nyolcadik Kriens elleni, utolsó két találkozón kiharcolják a feljutást.

A háromszéki uzoni születésű Kádár Zoltán korábban két alkalommal már vezette a Svájcban 27 trófeával rekordbajnok Grasshopper Zürich gárdáját:

2015-ben rövid ideig átmeneti edző volt, akárcsak az előző, a koronavírus-járvány miatti szünetet követő bajnokság végén, amikor a harmadik helyen végeztek, és nem sikerült feljutniuk a legjobbak közé.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Szorul a hurok: a riválisok könyörtelenül megbüntették a Sepsi OSK botlását (videóval)

Az FC Voluntari és a Corvinul sem hibázott idegenben, így azonnal kihasználták a Sepsi OSK vereségét. A háromszéki együttes előnye olvadt a harmadikkal szemben, míg az első helyért folytatott harcból szinte biztosan kiszállt.

Bánhatja a kihagyott helyzeteit az FK Csíkszereda (videóval)

Gól nélküli döntetlent játszott az FC Hermannstadt otthonában az FK Csíkszereda, amely az egy ponttal újabb lépést tett a bennmaradás felé az élvonalbeli bajnokságban.

Székelyhon

Hamar jelentkezett a lottós rekordnyereményért a szerencsés játékos, de mi maradt utána?

Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.

`
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Krónika

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Ez is érdekelheti

Nagy esély előtt az FK Csíkszereda: nemzetközi kupaszereplésért harcolhatnak

Románia előrelépett az UEFA rangsorában, így már két csapat indulhat a női európai labdarúgókupákban. Ez hatalmas esély az FK Csíkszereda számára, amely jelenleg a második helyen áll a Szuperliga felsőházi rájátszásában.

A célok egyértelműek – Hagi sikerre vezetné a román válogatottat

Hivatalosan is bemutatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként Gheorghe Hagit. Az egykori aranygeneráció meghatározó alakja hosszú időre tervez, és merész célkitűzéseket fogalmazott meg.

Gólt lőtt az FK támadója, Románia és Magyarország is győzelemmel folytatta a vb-selejtezőt

Az FK Csíkszereda két játékosa is kezdő volt a romániai női labdarúgó-válogatottban, amely magabiztosan verte Ciprust, míg a magyarok hét gólt szerezve múlták felül Észak-Macedóniát a vb-selejtezőkön.

Már csak formalitás: Hagi visszatér a román fociválogatott élére

Gyakorlatilag eldőlt a román labdarúgó-válogatott jövője. A végrehajtó bizottság felhatalmazta Răzvan Burleanut, hogy tárgyaljon Gheorghe Hagival a szövetségi kapitányi posztról, de a háttérben már megszületett a megállapodás.

Idegenben és otthon is játszik a román válogatott a világbajnokság előtt

Hivatalossá vált a román labdarúgó-válogatott júniusi felkészülési programja: a trikolórok idegenben Georgia, hazai pályán pedig Wales ellen lépnek pályára.

Hamarosan dönt a szakszövetség, közel Hagi kinevezése

Elhalasztották a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának ülését, amelyen az új szövetségi kapitány személyéről döntenek.

Ott lesz a focivébén, talán mérkőzést is bíznak Kovács Istvánra

A FIFA döntése értelmében bekerült a 2026-os világbajnokság játékvezetői keretébe Kovács István. Az előző tornán csak tartalék szerepkört kapott.

Egy percre megáll a focivilág, Mircea Lucescu emlékének adóznak

Elhunyt Mircea Lucescu, a legendás edző 80 éves volt. Az UEFA döntése értelmében az európai kupamérkőzések előtt egyperces gyászszünettel tisztelegnek az emléke előtt. Ahogy a román bajnokikon is.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

FK-játékosokkal a keretben folytatná jó sorozatát a női válogatott

Három FK Csíkszereda-játékos is helyet kapott a romániai női labdarúgó-válogatott keretében, amely a Ciprus elleni hazai világbajnoki selejtezőre készül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!