Hirdetés

Újoncokkal kezd a Vasas Femina

A negyedik fordulóban találkoznak a címvédővel az udvarhelyi lányok
Fotó: Barabás Ákos

2017. augusztus 10., 13:29

Kisorsolták a női labdarúgó Szuperliga menetrendjét. A Székelyudvarhelyi Vasas Femina az első két fordulóban frissen feljutott csapatokkal játszik.

2017. augusztus 10., 13:29

Szeptember első hétvégéjén rajtol a pontvadászat. A Vasas Femina idegenben kezdi a menetelést, rögtön a nyitófordulóban egy frissen feljutott csapattal, az Universitatea Alexandriával játszik, majd a másodikban is újonc csapat lesz az ellenfele, szeptember közepén a Kisbecskereki Fortunát fogadja. Ezután következik egy tapasztaltabb vetélytárs, a Borgóprundi Heniu, majd a negyedik fordulóban a címvédő Kolozsvári Olimpiát látják vendégül az udvarhelyi lányok.

Érdekesség, hogy a múlt szezon ezüstérmese, a Jászvásári Navobi pénzügyi gondok miatt nem vállalta a Szuperligát, úgy döntött, inkább a másodosztályban folytatja a küzdelmeket. Helyét a Bukaresti Fair Play vette át – a fővárosiak kiestek a Szuperligából, de így sikerült az élvonalban maradniuk.

Hirdetés

A 2. Ligát idén is két csoportra osztották, a Vasas Femina II. a 2-es csoportba került, ahol ellenfelei a Felsőlugosi Sporting (Bihar megye), a Kolozsvári Olimpia II., a Kolozsvári Olimpic Star, az Aradi Piros Security, a Borosjenői SK és a Nagybányai Függetlenség lesznek.

A Szuperliga mezőnye: Borgóprundi Heniu, Bukaresti Fair Play, CSȘ Târgoviște, Kolozsvári Olimpia, Marosvásárhelyi ASA, Real Craiova, Székelyudvarhelyi Vasas Femina, Temesvári CFR, Universitatea Alexandria (újonc, Teleorman megye), Kisbecskereki Fortuna (újonc, Temes megye). 

Női labdarúgó Szuperliga, 2017–2018-as szezon, 1. forduló (szeptember 2.):
Marosvásárhelyi ASA–CSȘ Târgoviște,
Universitatea Alexandria–Vasas Femina,
Kisbecskereki Fortuna–Temesvári CFR,
Borgóprundi Heniu–Real Craiova,
Kolozsvári Olimpia–Bukaresti Fair Play.

A Vasas további mérkőzései az odavágó-sorozatban: Vasas–Fortuna (2. forduló, szeptember 17.), Borgóprund–Vasas Femina (3. forduló, október 1.), Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia (4. forduló, október 8.), Bukaresti Fair Play–Vasas Femina (5. forduló, október 15.), Vasas Femina–Real Craiova (6. forduló, október 29.), Temesvári CFR–Vasas Femina (7. forduló, november 5.), Târgoviște–Vasas Femina (8. forduló, november 12.), Vasas Femina–Marosvásárhelyi ASA (9. forduló, november 19.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!