A 23 éves labdarúgó az előző négy idényt az FC Voluntari-nál töltötte, ahol alapembernek számított, a másodosztályban és az élvonalban is játszott. Minden sorozatot figyelembe véve összesen 94 mérkőzésen szerepelt az Ilfov megyeieknél, 12 találatot szerzett és 6 gólpasszt osztott ki.
Az FC Voluntari osztályozón harcolta ki az élvonalba való feljutást, miután megnyerte az FC Hermannstadt elleni párharcot.
Doru Andrei alaposan kivette a részét a sikeres szezonból a 2. Ligában, az alapszakaszban csak négy meccsen hiányzott, a rájátszásban pedig végig a pályán volt.
Korábban két idényben keresztül a Temesvári Poli színeiben játszott a másodosztályban, valamint a román U19-es és U20-as korosztályú válogatottban is bemutatkozott.
A Sepsi OSK bejelentése szerint Doru Andrei két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Érdekesség, hogy ez már a második játékoscsere a Szuperligában újonc két együttes között, nemrég ugyanis a Sepsi OSK egyik csapatkapitánya, Denis Haruț éppen a Voluntari-hoz igazolt.
Doru Andrei a sepsiszentgyörgyi klub harmadik nyári igazolása a tapasztalt hátvéd Bogdan Vătăjelu és a kapus David Lazar után.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!