A szövetség szakemberei – többek között a román ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, Daniel Isăilă, a Bukaresti Dinamóval és a Kolozsvári CFR-vel is bajnokságot nyert Ioan Andone, illetve Aurel Țicleanu, az FRF technikai bizottságának alelnöke – hat csapatot állítottak össze, a fiatalok pedig egymás ellen játszottak felkészülési mérkőzéseket.
„Névre szólóan érkezett a behívó a csapathoz, nagyon örvendtem ennek a lehetőségnek. Amikor megérkeztünk a bázisra, már minden elő volt készítve.
Szerencsére én egy steauás játékossal, a marosvásárhelyi Csegöldi Ottóval kerültem egy szobába. De nem volt gond az egész válogatón sem, magyarként nagyon jól fogadtak,
rendesek és befogadók voltak velem” – mesélte élményeit a 2000-es születésű játékos.
Egy mérkőzést játszottak, a 90 perc csere nélkül járt le. „A válogató legszínvonalasabb meccsét játszottuk. Az első félidő nagyon jól ment, a posztomon szerepelhettem, azaz védekező középpályás voltam. A másodikban kicsit fájt a térdem, de szerencsére nem befolyásolta a teljesítményemet. A mérkőzést követően az edző megdicsérte a csapatot és röviden kielemezte a játékunkat. Külön értékelés nem volt” – összegzett Györgydeák Apor, aki tavaly április 5-én a Barcarozsnyói Olimpic Cetate ellen mutatkozott be az SZFC színeiben a 3. Ligában.
„Számára nagy dolog, hogy behívták egy ilyen válogatóra. A legutóbbi mérkőzésünkön, Galacon a második félidőben csereként beállva nagyon jól teljesített. Remélem, hogy hamarosan ő lesz az az ifjúsági labdarúgónk, aki segíteni is tudja a játékot, főleg hogy udvarhelyi is.
Bízom benne, hogy jövőre már biztos kezdőjátékos lesz az SZFC-ben˝ – mondta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!