Hirdetés

Udvarhely körzeti: nem is játszottak, mégis az élen maradtak

Bogárfalva még vezetett a szünetben, ám Farcád rutinjának köszönhetően fordított
Fotó: Pál Árpád

2017. szeptember 26., 18:44

Farkaslaka simán nyerte Szentléleken a szomszédos települések rangadóját az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, így továbbra is százszázalékos mutatóval vezeti az A csoportot. A B-ben kétgólos hátrányból felállva aratott győzelmet Kápolnás, míg a C-ben szabadnapos volt Szentmárton, ám így is vezeti a csoportot.

2017. szeptember 26., 18:44

Folyamatos keretproblémával küzdenek a betfalviak is, mindig a mérkőzés előtt derül ki, melyik labdarúgó tudja vállalni a játékot. Ezúttal hálóőr nélkül utaztak el Lövétére, ám ez nem látszott meg a mérkőzésen, hiszen a kapuba beállt mezőnyjátékos bravúrosan védett.

A hazaiak óriási irammal kezdtek, az első gólt viszont a vendégek szerezték, ellentámadásból. A második játékrészben is a lövéteiek domináltak, végül sikerült két betfalvi védelmi hibát kihasználva fordítaniuk – az utolsó, győztes gól a 90. percben esett.

Hirdetés

Farkaslaka Szentlélekre látogatott, a táblázaton elfoglalt helyekből ítélve sem jelenthetett problémát megszereznie a három pontot.

Ez érvényesült a pályán is, hiába próbálkoztak a hazaiak, nem tudták meggátolni a címvédő győzelmét.  

Nagyszerű igazolásnak tűnik a Sporting 19 éven aluli játékosa, Mihály Árpád, aki a hétvégén két góllal járult hozzá csapata 4–0-s fiatfalvi sikeréhez. Szentegyháza nem tudta folytatni eddigi jó játékát Szentábrahámon, így elszenvedte első vereségét.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Igazai futballcsemege volt a B csoportban a Székelyderzs–Kápolnás találkozó, a hazaiak 9 perc után 2–0-ra vezettek, majd Both Lajos hiába egyenlített, a szünetig újabb két gólt szereztek a derzsiek.

Térfélcsere után viszont teljesen megváltozott a játék képe, a kápolnásiaktól Both újabb négy gólt szerzett (a mérkőzésen összesen hatszor talált be), csapata pedig 7–4-re nyert.

Nem volt levágva a fű Korondon, ez pedig mindkét csapat dolgát megnehezítette. A házigazda Ifjúság kezezés után megítélt büntetőből szerzett góllal otthon tartotta a pontokat. Csekefalva negyedik döntetlenjét játszotta a szezonban, ezúttal a közeli Gaggyal nem bírt, így továbbra is a táblázat alsó felében található a csapat.

Háromszor villant a piros lap a Parajdi SE–Nagygalambfalva II. találkozón, a hazaiak kilenc emberrel fejezték be a meccset, ám ez nem látszott meg az eredményen.

Homoródszentmárton szabadnapos volt, de így is megtartotta éllovas pozícióját a C csoportban. A Parajdi SK megelőzhette volna, azonban hazai pályán csak gól nélküli döntetlent játszott Zeteváraljával.

Vasárnap egy órával korábban kezdődnek a mérkőzések, az új időpontok: 10, 13 és 16 óra.

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület sikeresen pályázott a Román Labdarúgó-szövetség először meghirdetett, vidéki labdarúgást fejlesztő projektjében. Ennek köszönhetően az ősz folyamán egy pár új hálót kap minden olyan megyei község vagy falu, amelynek csapata szerepel a körzeti vagy megyei bajnokságokban.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

A szabályzatban is szerepel, hogy rendfenntartók nélkül nem lehet elkezdeni egyetlen körzetis mérkőzést sem. Megkülönböztető mezt kell viselniük, helyzettől (és az eredménytől) függetlenül

a rendért kell felelniük, nem pedig szidalmazniuk a játékvezetőket.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság

A csoport, 5. forduló:
Szentábrahám–Szentegyháza 3–1 (1–1), vezették Kiss I. – Ráduly I., Kiss T., gólszerzők Vass Andrei (33., 75.), Bodó Balázs (61.), illetve Gergely Tibor (23.);
Fiatfalva–Sporting 0–4 (0–2), vezették Bálint A. – Páll M., Fazakas L., gólszerzők Mihály Árpád (17., 42.), Balázsi Zoltán (59.), Lőrincz Árpád (81.);
Lövéte–Betfalva 2–1 (0–1), vezették Kovács B. – Feleki B., Nagy Z., gólszerzők Szász Lajos (71.), Pál Sándor (90.), illetve Zoltáni Róbert (13.);
Felsőboldogfalva–Agyagfalva 1–1 (1–0), vezették Tifán A. – Ozsváth A., Bartos L., gólszerzők László Zalán (39.), illetve Székely Imre (57.);
Szentlélek–Farkaslaka 1–6 (1–2), vezették Fodor J. – Incze Á., Csíki A., gólszerzők Miklós Levente (45.), illetve Jankó Levente (34., 55.), Simó Magor (42.), Sipos Csongor (55.), Gergely Tamás (82.), Dénes Botond (88.);
Malomfalva–Székelyvarság 4–1 (2–0), vezették Sárkány J. – Szécsi B., Csíki I., gólszerzők Vas Arnold (38.), Birtalan Barna (44., 58.), Kandó Csaba (90+2.), illetve Berkeczi Ervin (88.);
Nagygalambfalva–Zetelaka 2–0 (1–0), vezették Szabó Sz. – Kovács L., Joó R., gólszerzők Tánczos Tamás (4.), Miklós Csongor (57., öngól).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 5. forduló:
Zetelaka II.–Bögöz 2–1 (1–0), vezették Kovács B. – Feleki B., Nagy Z., gólszerzők Csergő Szilárd (8., 82.), illetve Gál Zsolt (85.);
Székelyderzs–Kápolnás 4–7 (4–2), vezették Kovács T. – Bíró B., Kovács L., gólszerzők Orbok Csaba (4., 9.), Lőrincz Ágoston (38., öngól), István Adrián (41.), illetve Both Lajos (10., 29., 50., 56., 79., 88.), Lőrincz Ádám (58.);
Parajdi SE–Nagygalambfalva II. 6–3 (2–1), vezették Ilyés Cs. – Puja T., Kecseti H., gólszerzők Ambrus László (3.), Kénesi Ferenc (13., 47., 60.), Kénesi Lehel (87., 88.), illetve Nagy Albert (33., 46.), Major Attila (48.), kiállítva Bokor Zoltán (40.), Fülöp Zoltán (40.), illetve Szilveszter István (10.);
Korondi Ifjúság–Alsóboldogfalva 1–0 (0–0), vezették Csiszár F. – Lőrincz Gy., Farkas H., gólszerző Balázs László (89.);
Bogárfalva–Farcád 1–3 (1–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Csíki A., gólszerzők Geréb Imre (15.), illetve Sándor Mátyás (50.), Péter Imre (64.), Mihály Gergely (69.);
Csekefalva–Gagy 4–4 (1–3), vezették Bálint A. – Fazakas K., Fazakas L., gólszerzők Murvai István (6., 81.), Szász Loránd (49., 66.), illetve Katona Péter (29., 43.), Márton Attila (33.), Fazakas Árpád (73.);
Hodgya–Siménfalva 1–4 (0–1), vezették Szécsi B. – Sárkány J., Csíki I., gólszerzők Józsa Sándor (51.), illetve Szőke Alpár (8., 83.), Kóré Tibor (74.), Keresztes István (75.);
A 3. fordulóból pótolták: Zetelaka II.–Nagygalambfalva II. 2–2 (0–0), vezették Fodor J. – Szabó Sz., Csíki I., gólszerzők Szente Hunor (65.), Csergő Szilárd (84.), illetve Nagy Albert (59., 77.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 5. forduló:
Parajdi SK–Zeteváralja 0–0, vezették Csiszár F. – Lőrincz Gy., Farkas H.;
Szentpéter–Oklánd 1–5 (1–1), vezették Bíró B. – Bán Zs., Joó R., gólszerzők Jakab Gábor (30.), illetve Egyed Levente (16.), Csíki Miklós (50.), Benkő István (67.), Birtalan Botond Albert (89.), Egyed Csongor (90.);
Kissolymos–Kobátfalva 1–3 (1–2), vezették Fazakas K. – Páll M., Fazakas L., gólszerzők Fazakas László (22.), illetve Márton Ferenc (26.), Ozsváth Attila (29.), Tarcsafalvi Szabolcs (79.);
Alsósófalva–Szentpál 0–3 (0–1), vezették Ilyés Cs. – Puja T., Kecseti H., gólszerzők Bartha Szabolcs (25., 55.), Farkas Zoltán (80.);
Betfalvi Ifjúság–Kányád 0–8 (0–4), vezették Ozsváth A. – Bartos L., Nagy Z., gólszerzők Zoltán Ferenc (5., 10., 15.), Forró Dénes (44., 62., 75., 80.), Dodó Zoltán (85., öngól).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!