Hirdetés

Udvarhely körzeti bajnokság: öt piros lapot osztottak ki

Zetelaka II. 3–1-es győzelmet aratott Farcádon
Fotó: Barabás Ákos

2017. június 13., 20:15

A 25. fordulót rendezték meg múlt hét végén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A csoportban a Sporting lejátszotta idei utolsó mérkőzését is, ám második helye nincs bebiztosítva, mivel Lövéte még megelőzheti. A B-ben két idegenbeli győzelmet szerzett Zetelaka II., és feljött a harmadik helyre. A C-ben folytatódik Siménfalva és Homoródszentmárton küzdelme, vasárnap a két együttes egymást közt dönti el a bajnoki cím sorsát.

2017. június 13., 20:15

Magas fű fogadta Felsőboldogfalván a Székelyudvarhelyi Sportingot, a vendégek panaszt is tettek emiatt a bajnokság szervezőinél. A két csapat küzdelmes mérkőzést játszott egymással, a Sporting végül 2–1-re győzött.

Meg nem erősített információk szerint ez volt Felsőboldogfalva utolsó hazai meccse, mivel az utolsó fordulóban idegenben játszik, majd valószínűleg feloszlik a csapat.

Hirdetés

A Sporting jelenleg a második helyen áll, számára véget ért a bajnokság, hiszen az utolsó fordulóban szabadnapos lesz. Amennyiben Lövéte vasárnap idegenben legyőzi Nagygalambfalvát, a második helyen végez, a harmadik pozícióba szorítva a Sportingot.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Izgalmas, helyzetekben gazdag mérkőzést játszott Zetelaka és Fiatfalva. A hazaiak 3–1-re nyertek, győzelmük azonban még nagyobb is lehetett volna, ugyanis négyszer eltalálták a kapufát, továbbá egy büntetőt is kihagytak.

Sportszerű meccset játszott egymással Szentábrahám és Malomfalva, a szebb napokat megélt hazaiak továbbra sem találják az utat a kimagasló sikerhez.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A B csoportban Csekefalva két mérkőzést vállalt az elmúlt hét végén. Szombaton Zetelaka II. csapatát fogadta, és sima 8–0-s vereséget szenvedett. Vasárnapra rendezték soraikat a csekefalviak, és kiélezett mérkőzésen, az utolsó percben szerzet góllal 2–2-es döntetlent játszottak a bajnok Székelyvarsággal.

Óvás miatt nem hitelesítették a Parajdi SE–Kápolnás mérkőzés végeredményét (3–3),

a vendégek szerint ugyanis a hazaiak egyik labdarúgójának nem volt joga pályára lépni. A fegyelmi bizottság hétfőn hoz végleges döntést, addig Stelian Simion és Lucian Fărcaș játékjogát felfüggesztette.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Siménfalva Kissolymoson, míg Homoródszentmárton hazai pályán Homoródszentpéter ellen győzött 1–0-ra. Mindkét csapat hozta a kötelezőt, így a C csoport bajnoki címe az utolsó fordulóban Siménfalván dől el, ahol az éllovas a második helyezett Szentmártont fogadja (szombaton 16 órakor kezdődik a találkozó).

A házigazdának elég a döntetlen is, hogy megnyerje a 7. Ligát, míg a vendégek számára az elsőségért kötelező a győzelem.

Az elmúlt fordulóban egyébként öt alkalommal került elő a piros lap, a játékvezetők Fiatfalva, Betfalva, Hodgya, a Parajdi SK és Homoródszentpál csapataitól kellett kiállítsanak egy-egy játékost.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, 25. forduló:
A csoport
Szentábrahám–Malomfalva 1–2 (1–1), vezették Fodor J. – Kovács B., Csíki A., gólszerzők Kandó Csaba (25.), illetve Szász Sándor (23.), Sinka-Piros Attila (70.);
Felsőboldogfalva–Udvarhelyi Sporting 1–2 (1–1), vezették Kulcsár Cs. – Bán Zs., Föcze E., gólszerzők Răzvan Valentin Hilohe (6.), illetve Bíró Botond (10.), Gagiu Zsolt (49.);
Zetelaka–Fiatfalva 3–1 (2–1), vezették Pál A. – Tamási Z., Bartos L., gólszerzők Sándor Csaba (19.), Simon Norbert (30.), András Zsolt (61.), illetve Fazakas Norbert (38.), kiállítva Mátéfi Zsolt (89., Fiatfalva);
Lövéte–Székelyszentlélek 3–1 (0–1), vezették Sárkány J. – Csíki I., Nagy Z., gólszerzők Fazakas Attila (48.), Mihály István (50.), Demeter Emil (72.), illetve Fazakas Attila (30., öngól);
Betfalva–Nagygalambfalva 2–4 (1–0), vezették Ilyés Cs. – Tifán A., Joó R., gólszerzők Mére Levente (32., 66.), illetve Bálint Vencel (55.), Banka Levente (68., 90.), Sepsi Imre (75.), kiállítva Fekete Tamás (77., Betfalva);
Agyagfalva–Szentegyháza 3–1 (0–0), vezették Kiss I. – Ráduly I., Fazakas L., gólszerzők Székely Imre (53.), Simó Hunor (65.), Birtalan Szabolcs (84.), illetve Balázs Krisztán (68.);
Farkaslaka szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – A csoport
M GY D V GK P
1. Farkaslaka SE 24 19 4 1 81–40 61
2. Lövétei Egyesülés 24 15 5 4 76–31 50
3. Székelyudvarhelyi Sporting 24 16 2 6 78–50 50
4. Nagygalambfalva SE 24 14 4 6 88–43 46
5. Zetelaki Fenyő 24 11 4 9 55–55 37
6. Agyagfalvi Lendület 24 10 5 9 53–55 35
7. Malomfalvi Ifjúság 24 9 6 9 45–45 33
8. Fiatfalvi Sóskút 24 9 3 12 63–67 30
9. Betfalvi Küküllő 24 8 3 13 50–72 27
10. Szentábrahám SE 24 7 1 16 53–90 22
11. Szentléleki Nyikó 24 6 3 15 56–80 21
12. Szentegyházi Vasas 24 5 5 14 49–68 20
13. Felsőboldogfalvi FTK 24 3 3 18 36–87 12

B csoport, 25. forduló:
Parajdi SE–Kápolnásfalu 3–3, vezették Bíró B. – Kovács T., Farkas H. – nincs hitelesítve, a vendégek megóvták a mérkőzést.
Székelyderzs–Hodgya 2–4 (1–1), vezették Barabás Z. – Fazakas K., Kiss T., gólszerzők Dénes Ákos (33.), Orbok Csaba (66.), illetve Rácz Zsolt (17.), Molnár Károly (48., 90+3.), Dobai István (90+1.), kiállítva László Csaba (78., Hodgya);
Farcád–Zetelaka II. 1–3 (0–2), vezették Szabó Sz. – Bíró E., Hegyi H., gólszerzők Kerestély József (60.), illetve Dimén György Róbert (25.), Boros Albert (34., 56.);
Gagy–Alsóboldogfalva 3–0 (0–0), vezették Kovács B. – Csiszár F., Szécsi B., gólszerzők Katona Péter (62., 88.), Márton Attila (70.);
Csekefalva–Székelyvarság 2–2 (0–0), vezették Ilyés Cs. – Joó R., Puja T., gólszerzők Deák Zoltán Csaba (47.), Hegyi Attila Csaba (90.), illetve Lukács Szilárd (55.), Szász Zsolt (83.);
Korondi Ifjúság–Bögöz 2–1 (0–0), vezették Fodor J. – Incze Á., Incze D., gólszerzők Máthé Márton (53.), Varga György (63.), illetve Demeter Attila (86.);
Nagygalambfalva II.–Bogárfalva 3–1 (2–0), vezették Ráduly I. – Kiss I., Fazakas L., gólszerzők Szőcs Attila (11.), Valentin Urdea (16., 81.), illetve Hadnagy István (84.);
Elmaradt mérkőzés a 23. fordulóból: Csekefalva–Zetelaka II. 0–8 (0–4), vezették Pál A. – Nagy Z., Föcze E., gólszerzők Jakócs Norbert (8.), Képíró Róbert (18., 25., 40., 64., 73.), Simon Norbert (77.), Boros Róbert (79.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – B csoport
M GY D V GK P
1. Székelyvarság 26 18 1 7 98–47 55
2. Korondi Ifjúság 26 16 3 7 82–63 51
3. Zetelaka II. 26 15 4 7 79–44 49
4. Farcád 26 14 4 8 70–52 46
5. Nagygalambfalva II. 26 13 2 11 62–54 41
6. Bögöz 26 11 4 11 58–63 37
7. Hodgya 26 11 3 12 71–88 36
8. Gagy 26 9 6 11 42–52 33
9. Kápolnás 26 8 8 10 73–71 32
10. Parajdi SE 26 10 2 14 69–70 32
11. Székelyderzs 26 9 3 14 56–66 30
12. Alsóboldogfalva 26 9 3 14 46–81 30
13. Csekefalva 26 8 5 13 70–89 29
14. Bogárfalva 26 5 4 17 49–85 19

C csoport:
Kissolymos–Siménfalva 0–1 (0–1), vezették Tifán A. – Ilyés Cs., Puja T., gólszerző Szőke Alpár (34.);
Máréfalva–Parajdi SK 2–1 (1–0), vezették Tamási Z. – Pál A., Incze D., gólszerzők Pál István (22.), Sebők Tóni (62.), illetve Ambrus Attila (77.), kiállítva Fülöp Zsolt (89., Parajd);
Betfalvi Ifjúság–Zeteváralja 0–3 (0–1), vezették Csiszár F. – Kovács B., Szécsi B., gólszerzők Csíki Imre (41.), Sándor Lajos (47.), Sánduly Levente (80.);
Alsósófalva–Homoródszentpál 4–0 (3–0), vezették Kovács T. – Bíró B., Farkas H., gólszerzők Kovács Lajos (5.), Lukács Tibor (28.), Fülöp Dávid (39.), Fülöp László (81.), kiállítva Bartha Szabolcs (Szentpál);
Oklánd–Kobátfalva 2–4 (1–0), vezették Hegyi H. – Sárkány J., Csíki I., gólszerzők Egyed Csongor (13.), Cseke Csongor (48.), illetve Boros Kálmán (54.), Tarcsafalvi Szabolcs (69.), László Attila (70.), Kiss Albert (84.);
Homoródszentmárton–Homoródszentpéter 1–0 (0–0), vezették Fazakas K. – Barabás Z., Kiss T., gólszerző Bencze Rajmond (72.);
Kányád szabadnapos volt.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2016–2017) – C csoport
M GY D V GK P
1. Siménfalva 24 20 2 2 92–31 62
2. Szentmárton 24 17 5 2 59–17 56
3. Kissolymos 24 13 3 8 62–44 42
4. Kobátfalva 24 13 2 9 57–41 41
5. Parajd SK* 24 12 5 7 64–45 35
6. Zeteváralja 24 10 5 9 44–55 35
7. Szentpál 24 10 4 10 47–52 34
8. Máréfalva 24 10 3 11 54–57 33
9. Alsósófalva 24 7 3 14 39–61 24
10. Kányád 24 7 1 16 60–76 22
11. Oklánd 24 7 0 17 45–88 21
12. Szentpéter 24 5 4 15 47–79 19
13. Betfalvi Ifjúság 24 4 5 15 37–61 17
*Parajd SK büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Ez is érdekelheti

A listavezető meccseire látogattak ki a legtöbben a Szuperligában, az FK Csíkszereda a rangsor hátsó felében

Az utolsó találkozón az Universitatea Craiova legyőzte az FK Csíkszeredát, ezzel az év végén az első helyen zárta a labdarúgó Szuperligát. Az oltyánok nemcsak a tabellán állnak az élen, hanem a nézőszám tekintetében is.

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!