Antal Norbert és Szabó Dávid edzők tanítványai december 17–21. között Kanadában, a Brit Columbiai Kamloops városában szerepeltek a több mint fél évszázados múltra visszatekintő Kamloops International Bantam Ice Hockey Tournament (KIBIHT) mezőnyében, ahonnan aranyéremmel térnek haza.
A székelyföldiek számára nem volt ismeretlen a kanadai közeg: 2023 telén már bemutatkoztak az 1968-ban alapított torna egyik utánpótlás-divíziójában, akkor azonban – minden biztató teljesítmény ellenére – nem sikerült továbbjutniuk a csoportból. Ezúttal viszont tökéletesen alakult minden.
Az SZJA U16-os csapata százszázalékos mérleggel nyerte meg csoportját, majd a döntőbe jutás is összejött. A finálé igazi „klasszikus kanadai hokihangulatot” hozott: a NorthEast BC Trackers kifejezetten kemény, fizikális, európai szemmel nézve a durvaság határát súroló stílusban játszott, komoly technikai tudással párosítva.
A székelyföldi együttes azonban végig higgadt és fegyelmezett maradt. Bár sokáig nyílt volt a mérkőzés, az 58. percben háromgólosra nőtt az előnyük, amely kitartott a végső dudaszóig. A 4–1-re megnyert döntő után következhetett a megérdemelt ünneplés.
A tornát követően mindkét edző elégedetten értékelt. Antal Norbert szerint az volt a legnagyobb pozitívum, hogy a csapat valóban kihozta magából a benne rejlő potenciált. „A fiúk gyakorlatilag szárnyaltak az egész torna során. Az együttes jelentős része szintet tudott lépni, olyan dolgokat láttunk viszont tőlük a jégen, amikkel minket is megleptek. Tudták, mi a tét, mégsem teherként élték meg, hanem hittek magukban, és elvégezték a szükséges munkát” – fogalmazott.
Szabó Dávid elsősorban a játékstílusbeli különbségekre és az alkalmazkodás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Újdonság volt számunkra az a fizikalitás, amivel itt szembesültünk. A döntőben is teljesen természetesek voltak olyan ütközések, amelyek otthon már nem férnének bele. Ennek komoly mentális oldala van: bele kell állni a párharcokba, de indulatossá válni nem szabad, mert azonnal hátrányba kerül a csapat. Nagyon jó volt látni, hogy ezt a játékosaink megértették.”
Mindkét szakember kiemelte: a kanadai túra nemcsak szakmailag, hanem emberileg is rengeteget adott a csapatnak. A játékosok testközelből tapasztalhatták meg azt a hokikultúrát, amelyben a jégkorong valóban a mindennapok része, miközben a befogadó családok vendégszeretete és támogatása is plusz motivációt jelentett számukra. „Most is libabőrös leszek, amikor visszagondolok arra, hogyan biztatták egymást a srácok, vagy milyen elszántan védekeztek például egy kettős emberhátrány során a döntőben. Minden kivágott korongnak örültek, a végsőkig hajtották egymást” – tette hozzá Szabó Dávid.
A csapatsiker mellett egyéni elismerésekből sem volt hiány: Bogyán Patrik és Barabás Előd bekerült a torna All-Star csapatába, Bogyán Patrik pedig a KIBIHT gólkirályi címét is elhódította.
SZJA–Thompson Zone Blazers 9–0.
Gólszerzők: Bogyán Patrik 2, Albert László, Barabás Előd, Balázs-Bécsi Hunor, Balázs-Bécsi Tamás, Boldizsár Kevin, Vízi Máté és Antal Csanád.
Foothills Bisons–SZJA 1–8.
Gólszerzők: Bogyán Patrik 3, Antal Csanád 2, Nagy Ádám, Bodó Árpád és Barabás Előd.
SZJA–Olds Grizzlys 7–1.
Gólszerzők: Barabás Előd 3, Nagy Ádám, Vasile Gergő, Balázs-Bécsi Tamás, Boldizsár Kevin.
SZJA–Kelowna Rink Hockey Academy 7–2.
Gólszerzők: Bogyán Patrik és Albert László 2-2, Simon Balázs, Barabás Előd és Boldizsár Kevin.
SZJA–Central U15 AA Rockets 5–2.
Gólszerzők: Antal Csanád és Albert László 2-2, Bogyán Patrik.
Az elődöntőben: SZJA–Central U15 AA Rockets 6–1.
Gólszerzők: Antal Csanád és Bogyán Patrik 2-2, Barabás Előd és Vasile Gergő.
A döntőben: SZJA–NorthEast BC Trackers 4–1.
Gólszerzők: Vasile Gergő, Antal Csanád, Balázs-Bécsi Hunor és Simon Balázs.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!