Hirdetés

Továbbra is őrzi feljutást érő helyét a Sepsi OSK

Fotó: Sánta Imre

2017. április 22., 15:15

Egygólos hátrányból fordítva gyűjtötte be a három pontot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK pénteken délután a labdarúgó 2. Liga 30. fordulójában. A Temesvári ASU Politechnika elleni összecsapáson aratott győzelmével a háromszékiek megőrizték a bajnoki rangsorban elfoglalt második helyüket, és kedvező helyzetből várhatják a folytatást.

2017. április 22., 15:15

A mérkőzés napján, pénteken reggel még vastag hóréteg borította a sepsiszentgyörgyi városi stadion gyepszőnyegét, ami nagy kihívás elé állította a szervezőket, de a szurkolók segítségével délutánra sikerült letakarítani a havat, így a pálya állapotára nézve senki nem emelhetett kifogást.

Ennek ellenére az első játékrészben sok hibával tarkított játékot mutatott az OSK, és hiába birtokolták többet a játékszert Valentin Suciu tanítványai, a gólszerzéshez a vendégek álltak közelebb a 19. percben, amikor Teuț beadását követően a menteni igyekvő Damian a saját kapuja felé továbbította a labdát, azonban Niczuly lábbal hárított.

Hirdetés

A piros-fehérek első nagy helyzetére a 30. percig kellett várni,

amikor Ene csúsztatott fejjel Hadnagy elé, aki egyedül törhetett Gakos kapuja felé, a szentgyörgyiek csapatkapitánya azonban pontatlanul lőtt, és a labda elsüvített a jobb kapufa mellett. A 41. percben Ursu hibázott nagyot, utolsó védőként luftot rúgott, így a labda Blănaru elé került, aki a kifutó Niczuly mellett a hosszú sarokba lőtt (0–1).

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

A félidő hajrájában a temesváriak akár növelhették is volna előnyüket, de előbb Ghinescu volt határozatlan a kapu előtt, majd Blănaru lövését védte Niczuly.

Térfélcsere után az 51. percben ismét a vendégek alakították ki az első veszélyes helyzetet, amikor Ungureanu mintegy 8 méterről lőhetett kapura, azonban az utolsó pillanatban a becsúszva érkező Damian még menteni tudott. Az 52. percben Minciună helyére

Huiban lépett csereként a pályára, aki lendületet hozott csapata támadójátékába,

és Valentin Suciu tanítványai ostrom alá vették a temesváriak kapuját.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Fölényük a 70. percben érett góllá, amikor Huiban iramodott meg az ellenfél kapuja felé, majd jó ütemben passzolt a védők közül kilépő Greu elé, aki egy jól helyezett, erős lövéssel egyenlített (1–1). Öt perc elteltével aztán ismét zörgött a háló: Ene a jobboldalról ívelt a kapu előterébe, ahol a jól helyezkedő Huiban fejelte a labdát Gakos kapujába (2–1).

A hátralévő percekben a piros-fehérek tartották az eredményt, jól védekeztek, így a vendégek támadásai rendre elhaltak. Sőt a hosszabbítás perceiben Huiban még egy büntetőt is kiharcolt, amelynek végrehajtására Ene vállalkozott, azonban gyenge lövését Gakos szögletre tolta.

•  Fotó: Sánta Imre Galéria

Fotó: Sánta Imre

Maradt tehát a 2–1-es végeredmény, és ezzel a győzelemmel az OSK továbbra is a bajnoki rangsor feljutást jelentő második helyét foglalja el. A következő játéknapon a háromszékiek április 27-én, csütörtökön a CS Balotești otthonában lépnek pályára. A 16.30-kor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 és a Dolce Sport 1 televízió csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 2. Liga, 30. forduló, Sepsiszentgyörgy, városi stadion, 1200 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Temesvári ASU Politechnika 2–1 (0–1),
gólszerzők: Greu (70.), Huiban (75.), illetve Blănaru (41.).
Sepsi OSK: Niczuly – Răduţoiu, Ursu, Damian, Olteanu, Greu, Ghinga, Minciună (Huiban, 52.), Manole, Hadnagy (Burlacu, 80.), Ene (Veress, 90+2.). Edző: Valentin Suciu.
Temesvár: Gakos – Motreanu, Mera, Bilia, Taub, Nicolescu, Teuţ (Birău, 79.), Stancu (Bădăuţă, 60.), Ungureanu, Ghinescu, Blănaru (Neamţu, 74.). Edző: Sorin Brîndescu.
Sárga lap: Răduţoiu (76.), Damian (78.), Ene (89.), Greu (90+5.), illetve Ghinescu (21.), Motreanu (54.), Taub (85.).
Játékvezetők: Dan Florin Dreve (Kolozsvár), Ciprian Iovu (Botoșani), Iulian Cătălin Brînză (Botoşani).

További eredmények:
Bukaresti Juventus–Aradi UTA 1–2 (1–1)
CS Afumaţi–CS Baloteşti 1–0 (1–0)
Resicabánya–Dacia Unirea Brăila 3–0 (1–0)
CS Mioveni–Foresta Suceava 2–2 (0–1)
Szatmárnémeti Olimpia–Tatrangi Egyesülés 3–0 – játék nélkül
Brassói FC–CSM Râmnicu Vâlcea 3–0 – játék nélkül
A Nagyvárad és a Chindia Târgovişte szabadnapos, az Academica Clinceni–Dunărea Călăraşi mérkőzést vasárnap játsszák (11 óra, Digi Sport 1, Dolce Sport 1)

Az élmezőny:
1. Bukaresti Juventus 66 pont
2. Sepsi OSK 54
3. Aradi UTA 53
4. Brassói FC 52
5. CS Mioveni 51
6. Chindia Târgovişte 47.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Ez is érdekelheti

Bajkó Barna: volt erőnk visszajönni a meccsbe

Az utolsó percekben mentett pontot az FK Csíkszereda a Konstancai Farul ellen az alsóházi rájátszásban. Az 1–1-es döntetlen után edzők és játékosok értékelték a küzdelmes találkozót.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Néggyel válaszolt a vendég találatra a Gyergyói VSK

Egymás után a második győzelmét szerezte meg a labdarúgó 3. Liga 1-es csoportjában a Gyergyói VSK, miután hátrányból fordítva 4–1-re múlta felül a Bákói Aerostart.

Akkor lőtt gólt, amikor akart a VSK Székelyudvarhely

Nagyon elverte a sereghajtót a VSK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. Már a pihenőkor két számjegyű volt a különbség.

Hátrányból fordított, legyőzte a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda női csapata

Fordulatos mérkőzésen 2–1-re legyőzte a Kolozsvári U Olimpia együttesét az FK Csíkszereda a női labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában. A piros-feketék szombat délután hátrányból felállva tartották otthon a három pontot.

Még közelebb került a Szuperligához a Corvinul

Az éllovas Vajdahunyadi Corvinul győzelmével kezdődött a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása, amely újabb lépést tett az élvonalba jutás felé.

„Tartozunk három ponttal” – érzik a Bihar FC elleni mérkőzés súlyát a Sepsi OSK-nál

Nincs több hibázási lehetőség: ezen a hétvégén elrajtol a másodosztály felsőházi rájátszása, ahol minden pont felértékelődik a feljutásért zajló harcban. A Sepsi OSK számára a Bihar FC elleni nyitányon csak a győzelem elfogadható.

Ketten is dupláztak, kiütéssel indított az alsóházban a Marosvásárhelyi ASA

Az első félidőben még csak eggyel vezetett, azonban a szünet után beindította a gólgyártást a Marosvásárhelyi ASA, és végül fölényesen győzött az AFC Câmpulung Muscel ellen.

Kimaradt ziccerek után belőtte a győztes gólt a Kolozsvári CFR (videóval)

Helyzetekben gazdag rangadón a Kolozsvári CFR hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Bukaresti Rapidot a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában.

Fölényesen nyert és elhúzott a sereghajtótól a székelykeresztúri csapat

Pénteken késő délután pótolták a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportja 15. fordulójából elhalasztott mérkőzést, amelyet simán nyert meg a házigazda székelykeresztúri alakulat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!