Hirdetés

Továbbra is megállíthatatlanul robog előre a baróti együttes

Kilenc forduló elteltével továbbra is hibátlan a BVSC
Fotó: László Ildikó

Az elmúlt hétvégén a kilencedik játéknapot rendezték a Kovászna megyei 4. ligás focibajnokságban, a Baróti VSC ezúttal is magabiztos győzelmet aratott és makulátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot.

2024. október 21., 20:04

Gelencén lépett pályára vasárnap délután az erdővidéki gárda, amely az első félidő derekán már kétgólos előnyre tett szert, ráadásul a folytatásban sem volt kérdés a három pont sorsa. 4–1-es sikerével magabiztosan győzött és továbbra is a bajnokság élén áll.

A címvédő Bardoci Príma a Szitabodzát látta vendégül, a két fél rendkívül kiélezett csatát vívott egymással. A hazai gárda mindkét félidőben két-két találatot jegyzett, így végül 4–2-re nyert és mindhárom egységet otthon tartotta, továbbra is üldözi a BVSC-t.

Hirdetés

Idegenben tudott nyerni a Perkői SE, miután 2–1-re megverte Maksát, valamint Papolc, Kovászna és Zágon hazai pályán tudott diadalmaskodni.

Eredmények, Kovászna megyei 4. Liga, 9. forduló:

Maksa–Perkő 1–2 (0–1),
gólszerzők: Ilyés Tamás (65.), illetve Mátyus Márk (18.), Tamás Előd (60.).

Csernáton–Uzon 1–0 (0–0),
gólszerzők: Orbán-Beke Árpád (90+1.).

Gelence–Barót 1–4 (0–2),
gólszerzők: Horváth Szilárd (90+1.), illetve Szabó Géza (20., 54.), Gyerő Roland (24., 49.).

Papolc–Szentkatolna 4–1 (1–0),
gólszerzők: Huszár Olivér (45.), Gajdó Richárd (56., 60., 79.), illetve Fábián Domokos (89.).

Bardoc–Szitabodza 4–2 (2–1),
gólszerzők: Bedő László (23., 54.), Emanuel Popa (39., 88.), illetve Vlad Boricean (30., 85.).

Kovászna–Nagyajta 4–1 (4–0),
gólszerzők: Ciprian Răduțoiu (10., 25.), Pakucs Norbert (30.), Alin Damian (42.), illetve Bedő Csongor (67.).

Zágon–Árkos 2–0 (0–0),
gólszerzők: Sánta Loránd (73.), Zsidó Zsombor (90+5.).

Bodzaforduló szabadnapos volt.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 2024–2025-ös szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Barót VSC BVSC
9
9
0
0
38-5
27
2
Bardoci Príma Bardoci Príma
8
7
0
1
59-10
21
3
Zágon Zágon
8
6
1
1
35-4
19
4
Kovásznai SE Kovásznai SE
8
6
0
2
39-12
18
5
Árkosi SE Árkosi SE
8
6
0
2
25-11
18
6
Perkői SE Perkői SE
8
6
0
2
23-11
18
7
Csernáton Csernáton
9
4
1
4
15-24
13
8
Papolc Papolc
9
4
1
4
22-33
13
9
Maksai SE Maksai SE
8
4
0
4
15-18
12
10
Szitabodza Szitabodza
8
2
1
5
16-20
7
11
Uzoni SE Uzoni SE
9
2
1
6
8-44
7
12
Szentkatolnai SE Szentkatolnai SE
9
2
0
7
8-41
6
13
Gelencei SE Gelencei SE
9
1
1
7
9-30
4
14
Nagyajta Nagyajta
8
1
0
7
9-26
3
15
Bodzafordulói SE Bodzafordulói SE
8
0
0
8
8-40
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Hetet rúgott az éllovas, csak Bardoc tudott idegenben nyerni a Kovászna megyei pontvadászatban

Nem kímélték egymást a csapatok a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga 8. fordulójában, amelyet nyomasztó hazai fölény jellemzett, a nyolc mérkőzésből mindössze egy alkalommal sikerült a vendégeknek elvinniük a három pontot.

Szinte mindent vittek a hazai csapatok a Maros megyei 4. Ligában

A nyolcadik fordulóban a hazai csapatok egy kivétellel minden mérkőzésen győztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. A bajnokság első három helyezettje begyűjtötte a három pontot, így nem történt változás az élen.

A Székelykeresztúri Egyesülés négy pontot gyűjtött, beérte a címvédőt a Hargita megyei focibajnokságban

Ezen a hétvégén két találkozót tudott le a Székelykeresztúri Egyesülés. Előbb lejátszotta a 9. fordulóhoz tartozó meccsét a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, aztán egy elnapolt összecsapáson nyert. A Csíkszentsimonnal a tabella élén található.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!