Hirdetés

Több időt töltenek el utazással, mint amennyit játszanak

Tavaly ősszel sokat hibázott az SZFC, hazai pályán kapott ki Darabani-tól
Fotó: Barabás Ákos

2018. április 05., 14:11

Újabb hosszú út után lép pályára a Székelyudvarhelyi FC, a labdarúgó 3. Liga 21. fordulójában, pénteken délután öt órától a Sănătatea Darabani vendége lesz.

2018. április 05., 14:11

„Egy hete már, hogy csak utazunk. Azt se tudjuk, milyen állapotban vagyunk. Reméljük, hogy a nagy megterhelés ellenére a fiúk fizikailag helyrejönnek a meccsig.

Nagyon várjuk már, hogy lejárjon ez a nehéz időszak, hiszen három nap alatt több mint 1300 kilométert utaztunk. 

Többet vagyunk úton, mint a focipályán” – mondta Mészáros Alpár, a Székelyudvarhelyi FC edzője, utalva arra, hogy kedden még Foksányban játszott csapata, pénteken délután pedig már Darabani-ban kell helyt állnia.

Hirdetés

„Bálint Rajmond még sérült, továbbá Csíki Norbert sárga lapos eltiltás miatt nem játszik, a többiek bevethetők. Nagyon nehéz talajú pálya vár ránk, kemény, fizikai meccs lesz, de már hozzá vagyunk szokva.

Az a fontos, hogy jó eredménnyel jöjjünk haza, viszont az ellenfélnek is magas a morálja, mivel legyőzték Szászhermányt.

Biztos vagyok benne, hogy mindent megteszünk a pontokért, de a sorsuk a pályán fog eldőlni” – tette hozzá Mészáros.

A pénteki mérkőzést követően legközelebb április 13-án játszik az SZFC, a CSM Pașcani látogat Udvarhelyre, majd kisebb szünete lesz, mivel az Avântul Valea Mărului bajnokságból való kiállása miatt nem kell elutaznia Galac megyébe, játék nélkül jut majd a három ponthoz.

A tavaly szeptemberben rendezett udvarhelyi mérkőzésen hiába szerzett korán vezetést az SZFC, nagyon sokat hibázott, Darabani pedig meglepően könnyen fordított, és végül 4–1-re nyert a műgyepes pályán rendezett mérkőzésen.

Labdarúgó 3. Liga, 21. forduló, péntek, 17 óra:
Sănătatea Darabani–Székelyudvarhelyi FC
FK Csíkszereda–Sporting Liești
Kézdivásárhelyi KSE–Bákói Aerostar
CSM Pașcani–Galaci Suporter Club Oțelul
Bucovina Rădăuți–CSM Focșani
Avântul Valea Mărului–Szászhermányi FC 0–3 (játék nélkül)
Bararozsnyói Olimpic Cetate–Galaci Metalosport 3–0 (játék nélkül)
A Románvásári VSK szabadnapos lesz.

Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Bákói Aerostar 28 21 5 2 80–20 68
2. FK Csíkszereda 28 20 6 2 74–25 66
3. Galaci Suporter Club Oțelul 28 17 9 2 55–15 60
4. Románvásári VSK 28 14 4 10 68–41 46
5. Bucovina Rădăuți 28 13 6 9 41–24 45
6. Szászhermány 28 13 5 10 55–31 44
7. Sporting Liești 28 13 5 10 48–35 44
8. Barcarozsnyói Cetate 28 12 8 8 41–28 44
9. Kézdivásárhelyi KSE 28 12 6 10 69–45 42
10. CSM Focșani 28 11 8 9 47–36 41
11. Székelyudvarhelyi FC 28 10 3 15 42–49 33
12. Sănătatea Dărăbani 28 8 6 14 41–52 30
13. CSM Pașcani 28 5 2 21 27–78 17
14. Avântul Valea Mărului 27 3 1 23 29–76 10
15. Galaci Metalosport* 27 0 0 27 3–165 -12
*Galaci Metalosport büntetve 12 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

A spanyolok végső sikerérét várja a székelyudvarhelyi multifunkcionális edző

Az Agyagfalvi Lendületet ezüstéremig vezette a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, emellett évek óta a székelyudvarhelyi Rose Sports multifunkcionális edzőjeként dolgozik. Ezúttal a focivébéről faggattuk Rózsa Árpádot.

Nincs megállás, máris jönnek a nyolcaddöntők a focivébén

Szombat hajnalban kialakult a legjobb 16 mezőnye a labdarúgó-világbajnokságon. Már este nekivágunk a nyolcaddöntőknek, mutatjuk a párharcok menetrendjét.

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!