Hirdetés

Több alapembere nélkül utazik el az SZFC

Hazai pályán 3–1-re kikapott az udvarhelyi csapat. Idegenben visszavághat a Miroslavának
Fotó: Pál Árpád

2017. május 18., 16:40

Az utolsó előtti fordulót rendezik a labdarúgó 3. Liga 1-es szériájában, a Székelyudvarhelyi FC szombaton a feljutásért harcoló Știința Miroslava vendége lesz.

2017. május 18., 16:40

Keretproblémákkal küzd az SZFC edzője, Vágó Attila, ugyanis sárga lapos eltiltás miatt nem számíthat Csíki Dénes, illetve Bálint Rajmond játékára. Továbbá Sebestyén Attila kapus ujjsérülést szenvedett, így helyét Varró Tamás veszi át.

„Annak ellenére, hogy gondjaink vannak, nem felemelt kezekkel megyünk Miroslavára. Tisztes helytállásban bízom, aminek legalább egy pontban kellene megmutatkoznia. Jó hír, hogy Györgydeák Apor letöltötte eltiltását, így visszatér a keretbe. A többi fiatal ezúttal nem lesz tagja a keretnek, hiszen szombaton fontos meccsük van az U17-es bajnokságban” – mondta a tréner.

Hirdetés

Az U17-es bajnokság utolsó fordulójában, szombaton 14 órakor Albert István tanítványai az FK Csíkszeredát fogadják a műgyepes pályáján.

Miroslava nagyszerű formában van, legutóbb tavaly október végén szenvedett vereséget a bajnokságban.

Az azóta lejátszott tizenhét meccséből tizennégyet megnyert, többek között legyőzte az FK Csíkszeredát is. Hazai pályán még félelmetesebb mutatókkal rendelkezik a moldvai együttes, hiszen saját közönsége előtt legutóbb 2015 májusában kapott ki, akkor a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK vitte magával a pontokat. A táblázaton jelenleg harmadik, két ponttal marad le az éllovas FK Csíkszereda mögött.

Új rekord

Kedden bepótolták a 24. fordulóból elhalasztott Bákói Aerostar–Atletico Vaslui mérkőzést, amelyen az 1-es széria eddigi legnagyobb különbségű győzelme született, a házigazda 9–0-ra verte vendégét.

A kiesés elkerüléséért folytatott harcban még érdekelt CSM Pașcani csapatára két nagyon nehéz mérkőzés vár a szezon hajrájában, pénteken az FK Csíkszeredát fogadja, majd az utolsó fordulóban Szászhermányba látogat. Az utolsó fordulóban az SZFC hazai pályán játszik, jövő szombaton az Atletico Vaslui-t látja vendégül. A 2. Ligába való feljutásért folytatott küzdelemben érdekelt szászhermányi együttes pénteken az Olimpia Rm. Sărat vendége lesz.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es széria, 29. forduló:
pénteken 17 órától
Bákói SC–Sportul Chiscani,
18 órától
Bákói Aerostar–Sporting Liești,
Románvásári VSK–Galaci Metalosport
Atletico Vaslui–Avântul Valea Mărului
CSM Pașcani–FK Csíkszereda,
Olimpia Râmnicu Sărat–Szászhermányi FC;
szombaton 18 órától
Știința Miroslava–Székelyudvarhelyi FC;
a Barcarozsnyói Olimpic Cetate szabadnapos lesz.

Ranglista:
1. Csíkszereda 60 pont (26 meccs)
2. Szászhermány 59 pont (26)
3. Miroslava 58 (26)
4. Aerostar 45 (26)
5. Románvásár 39 (26)
6. Liești 37 (26)
7. Valea Mărului 37 (26)
8. Barcarozsnyó 35 (27)
9. Râmnicu Sărat 33 (26)
10. Vaslui 29 (25)
11. Metalosport 29 (27)
12. Székelyudvarhely 25 (26)
13. Pașcani 22 (26)
14. Chiscani 16 (27)
15. Bákói SC –19 (25)
* – 48 ponttal büntetve.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

A Hargita megyei sportvezetők megtudták, milyen irányba terelhetik az amatőr focit

Először vett részt európai uniós finanszírozású, többnemzetes Erasmus+ projektben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE): a lengyelországi Opoléban tartott szakmai találkozón a grassroots foci fejlesztése állt a középpontban.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Elhagyta az FK Csíkszeredát a hátvéd

Távozik az FK Csíkszereda keretéből Maks Čelić – jelentette be hétfőn délután közösségi médiás felületén a klub. A tavaly augusztusban érkezett horvát hátvéd mindössze öt hónapot követően elköszön a piros-feketéktől.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!