Támadó szellemben kezdett az OSK, és mindjárt az első percekben Astafei előtt adódott két lehetőség, azonban a piros-fehérek csatára előbb elkésett a lövéssel, majd újabb próbálkozása nem találta el Drăghia kapuját. Viszont ami késett, nem múlott. A 16. percben egy oldalbedobást követően Nikolic fejjel csúsztatta tovább a labdát,
amely Astafei elé került, aki egy jól helyezett rúgással kilőtte a hosszú sarkot (0–1).
A biztató kezdés után azonban megtorpantak Valentin Suciu tanítványai, egyre több teret engedtek a fővárosi csapatnak, amely élt a lehetőséggel, és a 27. percben egyenlíteni tudott: Ciprian Petre végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, a hosszú sarok felé ívelt labdát Benga fejelte vissza a kapu előterébe, és Wallace közelről a hálóba továbbította a játékszert (1–1).
Három perc elteltével a Juventus akár vezetéshez is juttathatott volna, azonban Ciprian Petre kapáslövését Miron bravúrral hárította.
A második játékrész első nagy lehetősége is a piros-fehérek előtt adódott, amikor az 55. percben egy szép összjáték után Fülöp ívelt a kapu elé, de Herea lövése célt tévesztett. A folytatás viszont a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakult az OSK számára. Az 59. percben a csereként beállt Băjenaru iramodott meg a szentgyörgyiek kapuja felé, a védők behátráltak előtte, így célba is vette Miron kapuját.
A hálóőr elsőre még lábbal védeni tudott, azonban a labda a lesen álló Măzărache elé pattant, aki már nem hibázott, a bíró pedig a leshelyzet ellenére hitelesítette a találatot (2–1).
Ekkor még harmincpercnyi játékidő állt a háromszékiek rendelkezésére ahhoz, hogy legalább egy döntetlent kiharcoljanak, azonban a Valentin Suciu tanítványai által mutatott elképzelés nélküli játék nem sok jót ígért. Egyedül Petre egyéni akciói jelentettek veszélyt Drăghia kapujára, de a piros-fehérek szélsőjének lövése előbb elsüvített a kapufa mellett, majd újabb próbálkozását a fővárosiak hálóőre hárította.
A túloldalon viszont akár növelhette is volna előnyét a Juventus, amikor előbb a 82. percben Cazan állt közel a gólszerzéshez, majd a 86. percben Zaharia távoli lövését Miron ütötte ki szögletre.
A 90. percben még jegyezhettünk egy helyzetet, amikor nagy kavarodás támadt a hazaiak kapuja előtt, de a szentgyörgyi csatárok egymást zavarták a lövéskor. Végül Papsys vágta kapu elé a labdát, amely azonban egy védőről oldalra pattant, és ezzel végleg eldőlt a mérkőzés sorsa.
Mindezt viszont már nem láthatta a Székely Légió mintegy 70 főnyi szurkolói csoportja, akik a második bekapott gólt követően, látva kedvenceik lélek nélküli játékát, tiltakozásul bevonták transzparenseiket, és nem bíztatták tovább a csapatot.
A találkozó 85. percében pedig, miután elénekelték a székely himnuszt, a stadiont is elhagyták.
A klub vezetőségének most igencsak fel van adva a lecke, hiszen a sereghajtótól elszenvedett vereséget követően nemcsak a szurkolók elégelték meg a csapat gyenge teljesítményét, hanem Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozatából az is kiderült, hogy házon belül komoly fegyelmi problémákkal küzdenek.
– fogalmazott a Sepsi OSK trénere.
Sok idő viszont nincs rendet tenni a csapat háza táján, hiszen a háromszékiek már október 24-én, kedden este kupameccset játszanak az Universitatea Craiova ellen. A 20.30-kor kezdődő mérkőzésnek a brassói Ifjúsági Stadion ad otthont.
A bajnokságban legközelebb október 30-án, hétfőn este 6 órakor lépnek pályára a piros-fehérek, amikor szintén hazai pályán fogadják az FC Botoșani együttesét.
Labdarúgó 1. Liga, 15. forduló, Ploiești, Ilie Oană Stadion:
Bukaresti Juventus–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–1 (1–1),
gólszerzők: Wallace (27.), Măzărache (59.), illetve Astafei (16.).
Juventus: Drăghia – Călințaru, Walace, Benga, Carabela – Mihăescu (Băjenaru, 46.), Bărbulescu, Zaharia (Neacșu, 90+3.), Sesar, C. Petre (Cazan, 71.) – Măzărache. Edző: Marin Barbu.
Sepsi OSK: Miron – Ursu (Burlacu, 51.), Ghinga, Damian, Dumbravă – Petrović, Fülöp (Papsys, 84.), P. Petre, Astafei, Herea (Hadnagy, 67.) – Nikolic. Edző: Valentin Suciu.
Sárga lap: Bărbulescu (33.), Mihăescu (37.), Benga (60.), C. Petre (71.), Drăghia (88.), illetve Nikolic (83.).
Játékvezetők: Ionuţ Coza (Cernica), Bogdan Gheorghe (Bukarest), Bogdan Velicu (Bukarest).
Román labdarúgó 1. Liga, 15. forduló
| 2017. 10. 20., 00:00 | Concordia Chiajna | CSU Craiova | 1–2 |
| 2017. 10. 20., 00:00 | Medgyesi Gaz Metan | Jászvásári Poli CSM | 0–2 |
| 2017. 10. 21., 00:00 | Bukaresti Juventus | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–1 |
| 2017. 10. 21., 00:00 | FC Viitorul | Kolozsvári CFR | 1–0 |
| 2017. 10. 22., 00:00 | FCSB | Temesvári ACS Poli | 7–0 |
| 2017. 10. 22., 00:00 | Astra Giurgiu | FC Voluntari | 2–3 |
| 2017. 10. 23., 00:00 | FC Botoșani | Bukaresti Dinamo | 0–0 |
Román labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 18 | 5 | 3 | 41–13 | 59 |
| 2. | FCSB | 26 | 16 | 7 | 3 | 52–18 | 55 |
| 3. | CSU Craiova | 26 | 14 | 9 | 3 | 41–26 | 51 |
| 4. | FC Viitorul | 26 | 13 | 5 | 8 | 34–21 | 44 |
| 5. | Astra Giurgiu | 26 | 12 | 8 | 6 | 38–26 | 44 |
| 6. | Bukaresti Dinamo | 26 | 11 | 6 | 9 | 39–31 | 39 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 11 | 6 | 9 | 34–31 | 39 |
| 8. | FC Botoșani | 26 | 11 | 6 | 9 | 28–26 | 39 |
| 9. | Concordia Chiajna | 26 | 8 | 4 | 14 | 36–37 | 28 |
| 10. | FC Voluntari | 26 | 7 | 7 | 12 | 25–35 | 28 |
| 11. | Temesvári ACS Poli | 26 | 6 | 9 | 11 | 22–37 | 27 |
| 12. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 5 | 4 | 17 | 15–44 | 19 |
| 13. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 2 | 10 | 14 | 14–39 | 16 |
| 14. | Bukaresti Juventus | 26 | 1 | 8 | 17 | 12–47 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!